Olvasom, hogy kormányrendelet akadályozza meg azt, hogy az ember vagy a vállalat vagy az alapítvány vagy az egyesület úgy adományozzon, történetesen a civil szervezeteknek, hogy nem teszi közzé nevét, vagyis az elérhetőségét. Amióta ET lettem a Holdon, egyre kevésbé értem, hogy mi folyik odalenn. Kinek lehet arra szüksége, hogy a nagylelkűek adatai hozzáférhetőek legyenek?
Hm. Talán az adóhivatalnak. Másra gondolni se merek. Ámbár rút ötlet, hogy akinek bőven futja adakozásra, annak biztosan lehetnek eltitkolt befektetései vagy pénzeszközei. Ilyesfajta hozzáállás hálátlanság volna. Aki nagyvonalú, megérdemli a bizalmat és a tiszteletet, még a pénzügyi ellenőrző hatóságoktól is. Ez innen világosnak tetszik, mint a napfény. Onnan nem?
Amúgy
bizonyos körökben hagyomány, hogy az ember úgy adakozzék, hogy ne kérjen vagy várjon cserébe se elismerést, se díjat, se publicitást.
Hatvany Lajos zárt borítékban osztogatta a havi javadalmazást az íróknak, s nem is adta át saját kezűleg, az inasa osztotta szép a borítékokat a fényűző vacsora után távozóknak, ezüsttálcáról, az előszobában. A Medici család soha nem kérte semelyik általa pénzelt művésztől, hogy álljon ki a főtérre, s zengje az ő dicséretüket. A világ talán legismertebb szobrának a fenekébe nem kellett belevésnie az alkotójának, hogy ez a szobor nem jöhetett volna létre a Mediciek nagylelkű adománya nélkül.
Aki bármilyen ellenszolgáltatásra vágyik azért, mert támogatást nyújtott műhöz, feladatteljesítéshez, akcióhoz, az nem adományoz, hanem üzletet köt. Ami lehet dicséretes, de más műfaj.
Az adományozás lényege az, hogy szigorúan egyoldalú, nincs semmi más haszna annak, aki adja, mint a jogos öröm és büszkeség, hogy segíthetett. Ilyesmivel lehet a mennyekbe kerülni, remélhetőleg.
Emlékszem, volt már egy ilyesfajta kör, úgy három évvel ezelőtt. Akkor a külföldről a civil szervezeteknek juttatott adományok ellenőrzését vették célba. Ámde az EU bírósága kijelentette, hogy ez a törvény kifejezetten ellentétes az uniós elvekkel és jogszabályokkal. Néhány hónapja vonta vissza a kormány, kénytelen-kelletlen. Miért gondolják, hogy a másodszori nekifutás – mely nem teljesen azonos az elsővel – nem akad fönn az Európai Unió ellenőrző hálóján? Ezt sem értem.
Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy azoknak akiknek van rá módjuk, szinte kötelességük, hogy nemes célokra adakozzék. Csöndben. Háttérbe húzódva. Ezt az elvemet kiterjeszteném a mindenkori kormányokra és hivatalokra is. Bántó olvasnom, hányszor hangzik el a médiában, hogy mekkora összegeket költenek a minisztériumok és a különféle állami vállalatok támogatása, és mennyire büszkék ezekre a adományaikra. Fennen hirdetik – néha a szó szoros értelmében –, hogy milyen nagylelkűen segítenek sokakon. Anélkül, hogy vizsgálnánk, melyik az a kör, ahová a legkomolyabb összegek jutnak, jelzem, hogy az állam dicsekvése számomra még visszatetszőbb, mint a magántulajdonban lévő vállalatoké és a gazdag polgároké. Utóbbiak ugyanis a sajátjukból adnak. Az állam azonban egy fikció, és szigorúan véve pénze sincs, azaz csak annyi, amennyit tőlünk, polgároktól, vállalkozóktól, cégtulajdonosoktól beszed, százféle jogcímen. Dicsekedni tehát inkább minekünk kéne – ha ugyan fentiek értelmében kéne bárkinek. Én nem ajánlom.
Gazdagon meghalni szégyen, mondotta egy igazán vagyonos ember.
Kérdés, hogy kicsoda, mert többeknek tulajdonítják ezt a bon mot-t, Rotschildtól Rockefellerig, és vannak más jelöltek is, akiknek nem Ro-val indul a nevük.
Vonatkoztatható-e a gondolat nagyhatalmakra, egyéb országokra, az államokra, kormányokra, nemzeti bankokra? Hát… gondolkodjunk, Béláim. Annyi bizonyos, hogy
kétszer ád, aki gyorsan ád, és háromszor, aki nem veri se nagy dobra, se kicsire.
P. S. A leadás előtti utolsó pillanatban érkezett a hír, hogy a kormányrendeletet visszavonták, két héttel életbelépését követően. Örvendetes. Valakik észbe kaptak. Még örvendetesebb, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter beismerte: hibáztak, s a hibáért vállalják a felelősséget. Príma. A legeslegörvendetesebb viszont az volna, ha az ilyesfajta jogszabályok kibocsátása előtt kapnának észbe azok, akiknek az agyában megfogant.
