Rang

A nagy Márai Sándor örökbecsű szavai ezek. Itt a Holdon nem sokat ér a jellemem, mert nincsenek társaim, barátaim, ismerőseim, akikkel kapcsolatban megmutatkoznék, miféle ember volnék én. Ha hagynák a többiek – gondoltam odalenn a Földön, nem egyszer, nem kétszer. Igyekeztem továbbgondolni Márai maximáját, arra jutottam, hogy a jellem leginkább a szolidaritási képességben szögell ki.

Amelyikünk képes magas fokon átérezni mások búját, baját vagy akár örömét, az aligha képes a jellemtelenségre.

Ennek fényében örvendezve fogadtam az alábbi hírt. Az Amerikai Egyesült Államok egyik jellegzetes és történelmileg is híres városában, Philadelphiában éttermet nyitott Kurt Evans. Korábban bűnözőnek számított, s letöltötte a bíróság által rá kiszabott szabadságvesztést. Üzlettársa a gyerekkori barátja, aki szintén ült a hűvösön, tisztes ideig.

Kalandos történet, hogy ilyen előélettel miként sikerült megkapniuk az efféle vállalkozáshoz szükséges engedélyeket, eleve jó, hír, hogy eredményesen rágták át magukat a red tape-en (angolszász szleng a bürokráciára és a hivatal packázásaira).

Ez még nem föltétlenül érdemel közfigyelmet. Az viszont, hogy csak börtönviseltek dolgozhatnak az éttermükben, a Down North Pizzá-ban, annál inkább. Egy tévéműsorban a riporter kérdésére Kurt Evans kijelentette: Célunk, hogy ne legyen visszaesés.

Egymást figyelik, segítik. Alkalmazottaiknak, ha erre szükségük van, rövidtávon szállást is biztosítanak.

Ezután nem bántunk, nem lopunk, nem rablunk, hanem táplálunk,

fűzte hozzá. Az étterem specialitása ironikus módon a négyszögletes „rácsos pizza”, viszik, mint a cukrot.

Philadelphia lakossága körében óriási siker a megjavult rosszfiúk kajáldája. Nekem is nagyon tetszik. Ha szállítanának ide a Holdra, csak tőlük rendelnék elemózsiát. Amíg ezt bevezetik, szorgosan pásztázom az óbolygót kiváló távcsöveimmel. Találok-e hasonló kezdeményezést másutt? Tágítható a kör. Csodás volna egy olyan levesező, ahol csak erőszak áldozatául esett nőkből állna a személyzet. Vagy bőrszínük miatt munkahelyükről elküldött – kirúgott – romák. Vagy migránsok, akiket nem fogad be adott ország népe, s ottlétüket nem legalizálja az államapparátus. Vagy megalázott fiatalkorúak. Vagy rasszizmus bármilyen változatú áldozatai.

Kíváncsi volnék, nálunk engednék-e a hatóságok, hogy nyíljon egy olyan étterem (ruhabolt, kávézó), ahol minden alkalmazott priuszos. Netán egy iszlám vallásúak által üzemeltetett mosoda. Olyan varroda, ahol a családi erőszak miatt hazulról elmenekült asszonyok és lányok készítenék a ruhákat. Olyan kocsma, ahol az előítéletek miatt munka nélkül maradó melegek árulnának hideg (és meleg) italokat. Olyan illatszerbolt, ahol kizárólag hajléktalanok kínálnának szappant, sampont, fürdőhabot. Olyan szépségszalon, ahol koldusok vágnak hajat, szakállat s más szőrzetet.

Ha netán megnyílhatnának, írnának-e róluk követendő példaként a színes magazinok, s az alapítókat behívnák-e tévéműsorokba. Hm?

Sorolhatnám a képzeletbeli példákat napestig. Választ ettől nem kapok. De visszatérek a Márai-idézethez. A lehető legmagasabb rangot (hercegit?) adnám azoknak, akik ilyesfajta kezdeményezésben részt vesznek, meg azoknak is, akik bármilyen  módon támogatják.

Rám számíthatnak a kiszolgáltatottak – ez sajnos puszta szó marad, míg innen, a Hold világos oldaláról üzengetek. Azért előbb-utóbb csak hazatérek, s akkor majd bizonyítok. Addig kérem, helyettesítsetek, drága jellemes magyarok. Ti is, más országbéli Földlakók.