Arról számol be a Levegő Munkacsoport szóvivője, hogy szaharai por árasztotta el hazánkat, s emiatt a légszennyezési adatok igen rosszak. Pedig szép tavaszias az idő, lanyha szellő fújdogál, aminek rendszerint tisztító hatása van. Most nem.
A Meteorológiai Intézet elnöke pedig arról tájékoztat, hogy immár szinte minden napra esik egy természeti katasztrófa az óbolygón. Cunami, tájfun, vulkánkitörés. gleccseromlás, földcsuszamlás, sárvihar, orkán… ennyit tudtam megjegyezni. És az anyatermészet ilyesfajta tombolásának köszönhetően naponta száztizenöt (azaz 115) ember hal meg.
Őrület. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a klímaváltozások szakértői szerint ez csak a kezdet.
Várható, hogy a Föld legforróbb részeiről gyakorlatilag eltűnik a víz. Ennek hatására az ott élő népek elindulnak arrafelé, ahol még lesz mit inni, mivel főzni, miben mosakodni.
Magyarország adottságai e szempontból viszonylag jók. Várhatóan a szárazsági migráció célpontjai közé tartozunk majd.
Nem örülök. Imádkozni szoktam, hogy az északi és déli sarkon ne olvadjanak el a jéghegyek, a Golf-áramlat működését az Isten tartsa meg nekünk, s egyáltalán, próbálja összeszedni magát az összes földlakó, hogy a planétánk élhető maradjon az unokáinknak, meg az ő unokáiknak is.
Azt azért nem értem, hogy a szaharai por miként képes arra, hogy elérkezzék a Kárpát-medencébe, s a torkunkba szállva légúti megbetegedéseket okozzon, egyebek között. A súlyosabb kórokat babonából nem említem. Afrika északi szegélye elég messze van, legalábbis a térképen és a földgömbön. Miféle szelek szükségesek ahhoz, hogy átfújják a Földközi-tengeren, majd Olaszországon és Ausztrián is? Komolyabb hegyvonulatok vannak arrafelé, jó magasak, miért nem állják útját? Ha pedig már ideért a szaharai por, mit kéne tennünk? Lemosni Budapestet, az összes épületet és járművet? Avagy volna-e rá mód, hogy valamiféle gépezetek segítségével visszafújuk ezt a port oda, ahonnan érkezett? Talán nem is érdemes a szabadban tartózkodni, amíg afrikai porral sújtott övezet vagyunk. Kijelentő mondat lett, pedig bizonytalan kérdésnek szántam.
Akik rám szólnak: könnyen beszélek én a Holdról, azoknak fejet hajtok. Igazuk van. De mélyen átélem az óbolygó tönkremenetelét, s mindazt, amit az emberiség kénytelen elszenvedni miatta. Életem első felében több családi tragédiát éltem át, és őszintén szeretném tudni, volt-e közük természeti katasztrófához. Édesanyám például tüdődaganatban halt meg. Orvosai a cigarettát hibáztatták. De mi van, ha légszennyeződés (is) tehetett róla? Szahara volt már, por is, szél is. Igaz, hogy az ország levegőjét még nem monitorozták úgy, mint manapság.
Én a csernobili robbanás napján éppen Visegrádra kirándultam, családostul. A szemerkélő (radioaktív) esőben heverésztünk a Szilvánusz Szálloda alatti domboldalon.
Ennek például mi a következménye a szervezetünkben? Csernobil jóval közelebb van (kilencszázhuszonkilenc ezer kilométer, légvonalban), mint a Szahara (kétmillió-kétszázhuszonötezer km).
Midőn ezt írom, éppen lángolnak a Csernobil körüli erdők Ukrajnában. Nem természeti katasztrófa – háború. Az embernél nincs szörnyűségesebb. Ezt már Szophoklész is tudta. Görögösök szerint Trencsényi-Waldapfel Imre félrefordítása az, hogy: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” Közelebb áll az eredetihez Ratkó József változata:
Sok szörnyű csodafajzat van, s köztük az ember a legszörnyebb.
A legnagyobb katasztrófákat az ember nevű lények okozzák. Emezek miatt nem „csak” száztizenöt hal meg naponta.
