Véget ért a Netflix egyik legjobb sorozata, de sajnos nem lett olyan epikus a finálé, pedig megérdemelte volna. VIGYÁZAT SPOILER veszély!
Nehéz rosszat írni egy olyan sorozatról, amit ennyire nagyon szerettem. Semlegeset írni meg még annál is borzasztóbb. Pedig ekkora semmit rég nem váltott ki belőlem ilyen sorozat, amit amúgy az elejétől a végéig vártam, izgultam, élveztem, imádtam. Márpedig az utóbbi történik itt lentebb. Na, adjunk neki, mint Ruth Langmore Javi Elizonndrónak. Vagy úgy, mint a kis Jonah Byrde a nagy igazságérzetű, sztahanovista ozarki Sherlock Holmesnak.
Az Ozark nem ereszt. Marty Byrde a saját családjának, főként a feleségének rossz döntéseinek a következményei miatt szenved. Állandóan mártírkodik. Némán nyeli a sok szart, amit főként a felesége lapátol elé. Ez az ő börtöne. Ezt a keserű pirulát kell minden nap benyelnie. Közben próbál jó ember lenni. De egyszerűen képtelenség számára ennyi szervezetnek, ennyi érdeknek megfelelni. És valahogy mégis sikerül. Majdnem. Mert egy ilyen iszonyat bonyolult kapcsolati hálóban mindig lesz egy gyenge láncszem, aki tesz vagy mond valami olyat, amitől egy pillanat alatt borul minden.
A készítők elmondása szerint az Ozark attól jó, hogy a szereplők nem a rájuk erőltetett szabályok szerint cselekednek, hanem a racionalitást elengedve inkább az érzelmeik befolyásolják tetteiket. Ezért van az, hogy a történet szerint sokszor maguknak kedvezőtlen dolgokat tesznek.
Elég megnézni, hogy Marty hányszor néz furcsán, értetlenül, arcára kiütközött óriási "ez meg mi a fasz volt?" tekintettel feleségére.
Marty sem egy szent, ha kell, akkor a saját (családja védelme) érdekében elkummant dolgokat, hazudik, ha kell, beígér teljesíthetetlen dolgokat, amit aztán alaposan átgondol és cselekszik. Wendy hozzá képest egy ösztönlény, aki előbb lép a tettek mezejére, aztán próbál korrigálni. Illetve, majd Marty megoldja helyette.
Na, ez ment már több évadon keresztül, és kitartott egészen az utolsó évad utolsó részéig. Már ki se láttak a szarból, már a fülük tövét nyaldosta, de mégis kitalálták a tutit, amivel kivehették a töküket abból a satuból, aminek egyik pofája a mexikói drogkartell, míg a másik az FBI volt. Vészesen közeledve a giccsesen hollywoodi happy end felé azért csak-csak beütött a gebasz. De az a baj, hogy nem eléggé.
Wendy volt az, aki a karaktere szerint túl nagyot mert álmodni, és ezért sokszor képes is volt előre arcoskodni a semmire, úgy megmondani pacekba a frankót, hogy közben a másik oldalon azért még közel sem volt minden letutizva. A fináléban is volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy megint talán túl közel merészelt repülni a Naphoz, amikor jól elküldte a francba a szavazógépekkel választási csalást intéző Schafert. Az még visszaüthetett volna, de mégsem ez volt a drámai mélypont, ami a Byrde családra várt, hisz ez csak biznisz. Valami súlyosabbnak, valami emberibbnek, valami érzelmesebb katasztrófának kellett jönnie.
Ahogy azt a korábbi posztomban is elővettem már, a sorozat Marty alábbi szövegével kezdődött:
Türelem. Takarékosság. Áldozatkészség. Mi a közös bennük? Mindhárom döntés kérdése. A pénz nem nyugalom. Nem is boldogság. A pénz semmi más, mint az ember döntéseinek mérőeszköze.
A Byrde család elég türelmes volt. Kivárta a megfelelő pillanatot, elég nagyra nőtt, elég befolyást szerezett a mexikói kartellnél és az FBI-nál is, hogy megkerülhetetlen tényezők, nem pedig holmi bármikor leüthető parasztok legyenek a sakktáblán. Elég takarékosak is voltak, hisz felépítették maguknak az alapítványt, amivel nem kell a nulláról kezdeniük a már pénzmosástól mentes életet, hanem egyből politikai aktorokként robbanhattak volna be a köztudatba. Az igazi áldozatkészség viszont elmaradt. Legutóbb Ben halála, kiiktatása volt, amit áldozatnak lehetett minősíteni. Mint kiderült: Ruth megöl(eté)se volt az igazi áldozat. (Az már csak egy plusz csavar, hogy Ben halála vezetett el idáig.) Ruth a kezdetektől fogva úgy van kezelve, mint családtag. Ez az utolsó részben erősen éreztetve is van. Ruth lehet akármekkora suttyó redneck, azért mindig is bírta Marty-t. Marty is viszont kedvelte, ha szigorú volt vele, az azért volt, mert jót akart, azt akarta, hogy Ruth fejlődjön. Nem kis feladatokkal látta el. Nem csak egy agyatlan fogdmegnek nézte, hisz rábízta a sztriptíz bár, aztán meg a kaszinó menedzselését is. És a végén milyen szépen a saját nevére íratta az egész Missouri Belle-t. Marty még meg is állhatott volna egy büszkeségtől kicsordult könnycsepp elmorzsolására, ha épp nem kellett volna azzal szívnia, hogy ennek a nem várt fordulatnak köszönhetően hogy oldja meg a pénzmosást.
Marty meghozta azt az áldozatot, hogy a saját szabadsága érdekében hagyta meghalni Ruthot.
Erre jött még az, hogy a túlbuzgó magánnyomozó kiderítette, hogy az undorítóan giccses kecskés kekszes köcsögben Ben hamvai vannak. Marty és Wendy hiába próbálta meg megkenni pénzzel, számára a becsület többet ér. De ezt a Byrde család nem értheti, ugye. Ekkor jött Jonah, aki az első évadban már majdnem lelőtt a puskájával egy fickót, de akkor közbelépett a házukban élő oxigénpalackos öreg úr. Most viszont meghúzta a ravaszt és lelőtte a nyomozót. Ha minden igaz, merthogy a lövést már csak akkor lehetett hallani, amikor elsötétült a képernyő.
Pedig mennyivel jobb vége is lehetett volna ennek. Az FBI ugye belengette, hogy Marty akár állandó vezetője is lehetne a mexikói maffiának. És ugye a rövid látogatása során kiderült, hogy a szervezet elfogadta őt, mint ideiglenes vezetőt, mint Omar Navarro szócsövét. Amikor a börtönben csücsülő Omar kimatekozta, hogy a húga akarta megöletni a börtönben, ezért bosszúból ő is bérgyilkost küld rá, plusz Marty és Wendy tudta, hogy az átszállításkor Omarral egy tragikus baleset történik, simán össze lehetett volna hozni a kettőt. Ezzel a kartell vezetőket kiiktatva Marty és családja ugyan drogbáróként, de új életet kezdhetett volna Mexikóban. Az FBI-nak is pont jó lett volna. És Ruth még mindig élne.
De nem. Ez egy királydráma. Ez egy tragédia. Amivel nincs baj, csak a Netflixen lement finálénál epikusabb végkifejletet érdemel az ő történetük. Ez olyan, mintha nem is zárták volna le a sztorit. Persze, itt meg lehet azt mondani, hogy az élet nem áll meg. És igen, a Byrde család története is folytatódhatna onnan, hogy visszamennek Chicagóba. Ebből a szempontból talán irreális elvárni egy viszonylag realista elvekkel működő sorozattól, hogy folytathatatlan lezárása legyen (hisz, mint írtam: az élet megy tovább), de mivel ez egy megírt sorozat, ezért mégis illett volna elvarrni a szálakat. Ha máshogy nem, hát úgy, hogy a főszereplők meghalnak, mert akkor onnantól már nincs tovább.
