A snooker fenoménje teljesítette rajongói várva várt pillanatát, miszerint hétfő este beállította Stephen Hendry hét vb-címes rekordját. De vajon hol állhat meg végül a Crucible-ben szerzett elsőségeket tekintve?
Láthatólag Ronnie O’Sullivan is megkönnyebbült a Judd Trump elleni döntőjét követően, amelyen majdnem bajba került óriási előnye ellenére, de végül csodálatosan játszott a mérkőzés záróetapjában, és 18-13-as győzelmet aratott.
Akkor ugyanazt láthattuk tőle, mint alapvetően az egész idei világbajnokságon:
könyörtelen, megtörhetetlen és könnyed.
Főleg a legutóbbi az elképesztő, mert ahogy a meccs után ő is elmondta, belül nagyon nem így érezte, és erre a Trumpnak adott kölcsönös, megható gratulációja is rámutatott. Talán ebben az egészben benne volt az is, milyen régóta szegezik neki a kérdést, hogy vajon mikor dönti meg vagy legalábbis éri el Stephen Hendry rekordját.
A legtöbben már jó ideje nem kérdőjelezik meg, hogy O’Sullivan minden idők legjobb snookerjátékosa, amit már nemcsak egyedülálló és szórakoztató játéka, hanem az eredményei is igazoltak. Neki van a legtöbb pontszerző-győzelme, a legtöbb százas és a legtöbb maximum break-je, de ami még talán ezeknél is fontosabb, a legtöbb Triple Crown-trófeája. Ez a három tornából álló széria (a vb mellett a Mesterek Tornája és az Egyesült Királyság Bajnoksága) is egyfajta mérője a legnagyobbság kérdésének, és e téren bizony már a mostani sikerét megelőzően Ronnie állt egyedül az élen (20 győzelem Hendry 18-ával szemben). A leginkább viszont a tekintetben helyezhető Hendry elé, hogy míg a skót csak jó 10 évig volt a csúcson, addig ő lassan három évtizede óta van ott a legjobbak között, ami több mint hihetetlen.
Mindennek ellenére végig ott lehetett benne az a kis tüske (még ha nem is vallja be), ahogy jópár szurkolójában is, hogy az a bizonyos vb-címes rekord még nem (csak) az ő nevéhez fűződött. Talán ebből is eredt, mennyire koncentrált és sikeréhes volt ebben a teljes két és fél hétben. Különösen az örökrivális John Higgins elleni elődöntőjében láthattuk, milyen szinten figyel oda a részletekre, számtalanszor töröltette meg Marcel Eckardt játékvezetővel a fontosabb golyókat, és a szokásos villámgyors játékához képest megfontoltabb volt, amikor igazán szüksége volt rá. Arról pedig a hozzá közel álló személyek is beszámoltak, hogy a mostani szokásával ellentétben mennyivel többet készült az év főversenyére.
A sok munkának, kitartásnak és hihetetlen elszántságnak meglett a jutalma, Ronnie O’Sullivan mondhatni beteljesítette azt, amire gyakorlatilag már azóta predesztinálva volt, hogy 1993-ban az Egyesült Királyság Bajnokságának megnyerésével minden idők legfiatalabb pontszerző-győztese lett. Közel 30 évvel később ő lett minden idők legidősebb világbajnoka a legendás Crucible Színházban, és a 46 évesen nem úgy tűnik, mintha fogyna a lendülete, sőt…
Ha az elmúlt két szezonját nézzük, lejátszott összesen nyolc döntőt, nem véletlen, hogy újabb vb-címével ő továbbra is a világelső. Mindezt úgy, hogy elmondása szerint sok versenyre nem is nagyon gyakorol, hanem olykor épp azokat használja fel edzésnek a nagyobb megmérettetésekre. Az igazán fontos versenyekre viszont láthatólag felkészülten érkezett, és ez nemcsak a játékán, hanem a küzdeni tudásán is megmutatkozott, amelyhez minden bizonnyal nem kis mértékben hozzájárult sportpszichológusa, Steve Peters is. És ő kulcsszemély is lehet annak érdekében, hogy O’Sullivan-t még hosszú ideig láthassuk játszani, egyben jópár évig még versenyképes tudjon maradni.
Bár Ronnie-val kapcsolatban sok minden megjósolhatatlan, én személy szerint mernék egy kisebb összeget tenni arra, hogy
a snookersport Mozartját akár jó 10 évig is csodálhatjuk még a legjobbak között.
Ha pedig így lesz, a mostani vb-hez hasonló motiváltsággal miért ne lehetne még a pályafutásában legalább két-három világbajnoki cím? De ha esetleg nem így alakul, most már végképp nincs, ami megkérdőjelezze, hogy ő a sportág legnagyobbja, egyben az egész egyetemes sport egyik legkiemelkedőbb alakja.
