sPORT

Hamilton kontra Verstappen: utolsó csapás, öt felvonásban

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki sorozatból 2021-ben már csak öt futam van hátra. Az egyéni versenyben a legutóbb Austinban győzte Max Verstappen (holland, Red Bull) mindössze 12 ponttal vezet Lewis Hamilton (brit, Mercedes) előtt.

A hétszeres világbajnok Texasban nem tudta a hajrában legyőzni, megelőzni holland riválisát, Max így tudta növelni előnyét a világbajnoki pontversenyben.

Most azonban sűrű menetelés kezdődik, hiszen a Mexikói Nagydíj után egy héttel már Brazíliában (Sao Paulo), majd újabb egy hét elteltével már Katarban bőgnek fel a motorok.

Max Verstappen és Lewis Hamilton; Fotó: Zak Mauger - Pool/Getty Images

 

Decemberben a Szaúdi Nagydíj után Abu-Dzabiban ér véget a 2021-es világbajnoki sorozat. Arra nagyobb tétben lehetne fogadni, hogy a világbajnoki cím csak az utolsó két futamon fog eldőlni.

A trónkövetelő holland pilóta nagyon elszánt és mi tagadás a Honda motorral felvértezett Red Bull állja a sarat a Mercedesekkel. Ráadásul úgy tűnik, hogy az osztrák-angol és a német-angol istálló másik két pilótája is beleszólhat a világbajnokság végső sorrendjében. Bár Valtteri Bottas 35 ponttal vezet Sergio Pérez előtt, mégis úgy tűnik a mexikói pilóta nagyobb segítség Verstappen, mint a veterán finn Hamiltonnak.

Persze a két nagy rivális nem csak a pályán küzd meg egymással. Amolyan profi ökölvívók módjára a ringen kívül is osztják egymást és szinte folyamatosan üzenget egymásnak Lewis és Max.

Ezen a hétvégén a két csapatnak a ritka magaslati levegőn kell megküzdenie egymással. A 2300 méter magasan elterülő 4,3 km-es versenypálya ritka levegője nemcsak az embereknek okozhat gondot, de a technikának, a motoroknak is.

Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images

 

Ráadásul ezen a pályán van egy szó szerinti stadion is, ugyanis a 15-ös kanyar után a versenyzők egy korábbi baseball-stadionon haladnak keresztül, ahol őrjöngő tömeg várja az autókat.

Lewis Hamilton szerint a Red Bullnak jobban fekszik ez az aszfaltcsík, de természetesen nyerni mennek az Autodromo Hermanos Rodriguezre.

„Természetesen, mint mindig, most is nyerni megyünk. Legutóbb kicsit gyorsabbak voltak nálunk, ez egy Red Bull-pálya. A múltban nekünk is voltak itt sikereink, de csak azért, mert Max hibázott és büntetést kapott, de egyébként ekkor is gyorsabbak voltak nálunk”

– idézte Hamiltont a Speedweek.

A hét elején Toto Wolff azt mondta, benne van a pakliban, hogy egy ütközéssel fog eldőlni Hamilton és Verstappen világbajnoki harca, Hamilton pedig azt mondta, nem így akar nyerni.

„A megfelelő módon akarok nyerni. Még ha veszítenék is, azt mondhatnám utána, hogy a legjobbamat nyújtottam, de ez sajnos nem volt elég, és újra meg fogom próbálni” – zárta a brit.

Verstappen magabiztosan nyerte a második edzést

Magyar idő szerint pénteken 22 órakor kezdődött a mexikói hétvége második Forma–1-es edzése, mégpedig meglehetősen kaotikusan, az ilyenkor megszokottnál nagyobb forgalom miatt – ezt a címvédő, Lewis Hamilton csapatrádióján is szóvá tette, őrületesnek nevezte a látottakat.

Az élre először a listavezető – és a hétvége favoritjának kikiáltott – Max Verstappen állt a Red Bull-lal, a második helyre pedig csapattársa, Sergio Pérez, akit természetesen ezúttal is elképesztő tapsvihar fogadott a pályán.

ét perccel az edzés félideje előtt Bottas került legközelebb Verstappenhez egy a délelőttinél gyorsabb körével, másfél tizeddel viszont ez is elmaradt a holland idejétől – úgy, hogy ő a lágy keveréken futotta azt, míg a Red Bull-os a közepesen.

A sorrend tehát Verstappen, Hamilton, Bottas, Pérez volt az élen, az üldözők közül pedig Gasly volt a leggyorsabb.

Az edzés utolsó szakaszában, ahogyan azt a 2021-es évben több alkalommal is láthattuk, a csapatok és a versenyzők már inkább a hosszabb etapokra összpontosítottak, a vasárnapi versenyre készültek, az eredmény tehát már nem változott. Verstappen nyerte a második edzést, Bottast és Hamiltont megelőzve.

Miért ilyen gyors a Mercedes az egyenesekben?

Ezt kérdezgeti a Red Bull már a nyár óta. Miközben két hete Austinban az autó hátulját menet közben leeresztő hátsó felfüggesztésre irányították a figyelmet, korábban még egy motorral kapcsolatos trükköt sejtettek a feltűnő gyorsulás hátterében.

A gyanújuk szerint a Mercedes a korábbinál hatékonyabban hűti le a motorjába juttatott levegőt, ami az egyenesek elején átmenetileg extra teljesítményt jelent nekik. Azt is pedzegették, hogy a hűtés során a szabályokba foglalt értéknél alacsonyabbra viszik a levegő hőmérsékletét, mégpedig úgy, hogy kijátsszák az ezt mérő szenzort.

Fotó: Chris Graythen/Getty Images

 

Az FIA Mexikóban kiadott dokumentuma egy austini vizsgálatról szól

Idén vezették be, hogy a megszokott ellenőrzéseken túl minden hétvégén kiválasztják az egyik csapat egy autóját, és annak alaposabban is átnézik egy-egy rendszerét vagy részét. Az FIA Mexikóban tette közzé, hogy az Amerikai Nagydíjon Valtteri Bottas Mercedesét vizsgálták, annak is azon részeit, melyek a Red Bull léghűtős gyanújával kapcsolatosak…

„A verseny után a 77-es autót véletlenszerűen kiválasztottuk a top tízes helyezettek autói közül kiterjedt fizikai vizsgálatra. A vizsgálat tárgyát az erőforrás légbeömlője, hűtőrendszerei, valamint az összes kapcsolódó szenzorja, kábelezése és csatlakozói jelentették, és egyéb egységek. Valamennyi vizsgált komponenst a 2021-es Forma–1-es technikai szabályzatnak megfelelőnek találtunk”

– írta az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer.

Hogy mennyire volt célzott, és mennyire véletlen a vizsgálat, arról csak találgathatunk, az Auto Motor und Sport szerint viszont azzal az FIA most végleg lezárta a Red Bull által kezdett ügyet.

Formula-1, Mexikóvárosi Nagydíj

November 6., szombat
21.00: időmérő edzés (M4 Sport)

November 7., vasárnap
20.00: a futam (M4 Sport)

A vb-pontversenyek állása 17 futam után (még 5 van hátra):
   
 Versenyzők:
 1. Max Verstappen (Red Bull) 287,5 pont
 2. Lewis Hamilton (Mercedes) 275,5
 3. Valtteri Bottas (Mercedes) 185
 4. Sergio Pérez (Red Bull) 150
 5. Lando Norris (McLaren)149 
 6. Charles Leclerc (Ferrari) 128
 7. Carlos Sainz Jr. (Ferrari) 122,5
 8. Daniel Ricciardo (McLaren) 105

Forrás: M4 Sport/Boxutca