sPORT

Liu Shaoang: úgy készültem, hogy a hétvégén versenyzek

Jól érzi magát és várja a sportág szombati rajtját Liu Shaoang olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki csütörtökön először edzhetett együtt a válogatottal a pekingi téli olimpia helyszínén.

 “Úgy készültem otthon is az elmúlt napokban, hogy a hétvégén itt, Pekingben versenyzek. Nem sok maradt ki, csak a pozitív koronavírusteszt napja és az utazás. Jó volt, hogy kipróbálhattam a jeget, a pályát a rajt előtt” – mondta a Fővárosi Fedett Stadionban tartott edzést követően az MTI-nek Liu Shaoang, aki szerdán, egy héttel társai után érkezett meg a kínai fővárosba, mert múlt hétfői tesztje pozitív lett.

ISU World Short Track Championships; Hollandia, 2021, március; Fotó: Soccrates/Getty Images

 

Liu Shaoangnak ezúttal könnyed, átmozgató edzése volt, de ha kellett, még bójákat is igazított a jégen, így segítve a többiek munkáját.

Magyarország első összetett világbajnoka, valamint testvére, Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry, illetve a két magyar női induló, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia a szombati vegyesváltóra is nevezve van az egyéni számokon túl.

Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere elmondta, nagyon örül, hogy végre eggyel többen vannak a csapatban.

“Ádót ismerjük, a nehezített körülményeket mindig jól kezeli, nem féltem őt. Otthon is maximális odafigyeléssel edzett, alszik majd két nagyot, és szombatra rendben lesz. Most nem szabad túlterhelni őt az utazás után. Hogy kik indulnak a férfiak részéről a vegyesváltóban, majd eldől”
– mondta Bánhidi.

Liu Shaolin Sándor elmondta, nagyon boldog, hogy testvére végre megérkezett Pekingbe.

“Más így az érzés. Most már jobban ment az edzés, pénteken még jobban fog, szombaton pedig annál is jobban. Izgatott vagyok, de ez a megfelelő állapot” – jegyezte meg Liu Shaolin Sándor.

Fotó: Cees van Hoogdalem/Soccrates/Getty Images

 

“Fontos volt, hogy ez az edzés jól sikerüljön, mert most edzettünk utoljára a versenycsarnokban a szombati éles bevetés előtt, pénteken az edzőpályán leszünk, ahol nagyon más a jég, mint itt.”

Az amerikai színekben olimpiai ezüstérmes Krueger John-Henry is kiemelte, hogy napról napra jobban érzi magát.

“A jég óráról órára változik, ez nem kellemes, de lehet hozzá alkalmazkodni” – mondta.

Jászapáti Petra megjegyezte, hogy két nappal a rajt előtt már izgatott, de nem izgul.

“Jó volt, hogy gyakoroltuk a váltásokat a fiúkkal, éreztük, hogy ez már egyre jobban megy” – jegyezte meg.

Kónya Zsófia viszont arról beszélt, hogy egyre jobban kezd izgulni, ahogy közeledik a rajt.

“A vegyesváltó egyik legizgalmasabb része, amikor a férfiak váltják a nőket, és hogyan sikerül kijönni így az első kanyarból, amikor szinte fiúsebességgel megyünk. Most nagyon jól ment, és remélem, így lesz majd két nap múlva is”  – fogalmazott.

Gyulay Zsolt bízik a rövidpályás gyorskorcsolyázókban

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke szerint a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók eddigi eredményei bizakodásra adnak okot a pekingi olimpián.

“Tudom, milyen eredményeik vannak, mik a céljaik, ezért vagyok optimista. De tudni kell, ez olyan sport, amelyben sokszor bármi megtörténhet. Nagyon profik, és ott vannak a világ élvonalában”
– mondta az MTI-nek a MOB szombaton megválasztott elnöke, korábbi olimpiai bajnok kajakos.

“Utoljára versenyzőként 1996-ban, nézőként pedig 2008-ban voltam olimpián. Már kiskorom óta az olimpia szellemében élek, jó visszajönni érzelmileg” – tette hozzá a sportvezető.

Gyulay szerdán érkezett Pekingbe, és miután negatív lett a repülőtéren vett koronavírustesztje, elhagyhatta a szállodai szobáját, azóta pedig már több nemzetközi vezetővel tudott baráti vagy félhivatalos megbeszélést folytatni.

“Sok elöljáróval vagyunk egy szállodában, így könnyedén össze tudunk futni. Már az első napon több ilyen találkozónk volt. Persze megyek majd sok magyar érdekeltségű versenyre is, először szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázókéra” – mondta a MOB elnöke.

A magyar küldöttség egyetlen éremesélyes csapata a rövidpályás gyorskorcsolyázóké, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség 10-15 olimpiai pont megszerzését reméli.

Négy éve Phjongcshangban a férfi váltó – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban – szerezte meg Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.

Forrás: MTI