Paralimpia kontra Olimpia

Óriási dolog, hogy a parasport világszerte kivívta magának a megillető helyet és ma már egy-egy paralimpia kapcsán a média is a címlapokra emelte a paralimpikonokat. Persze az internet népe méricskél: az ő teljesítményük ugyanannyit ér, mint az épeké? Vagy akár még nagyobb is? De akkor miért kapnak kevesebb jutalmat, mint az olimpikonok?

Vágjunk rendet a dologban. A fogyatékosok sportja és versenyzése sokáig gyerekcipőben járt és csak mostoha körülmények között edzhettek a kerekesszékes vívók, de még az asztaliteniszezők és az úszók is. Nem kérdéses, hogy annó senki nem gondolta egyenrangú sportolónak az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinát és a háromszoros paralimpiai aranyérmes Dukai Gézát.

Az első paralimpiai aranyérmet Tauber Zoltán asztaliteniszező szerezte 1976-ban Torontóban. Oláh József atléta bronzérmes volt. A magyar küldöttség, 12 sportoló és 3 kísérő személyzet a megnyitó ünnepséget követő harmadik versenynap után kénytelen volt elhagyni a játékok színterét, mert politikai okok miatt a Magyar Népköztársaság kormányának döntése alapján – Dél-Afrika sportolóinak jelenléte miatt – extra államköltségen hazautaztatták a versenyzőket.

A rendezők az addig elért magyar eredményeket törölte a hivatalos protokollból. Negyven évvel később a riói paralimpiára induló Magyar Paralimpiai Csapat hivatalos eskütételi ünnepségén köszöntötték az 1976-os csapatot és kapta meg az érmet Tauber Zoltán, valamint Oláh József özvegye.

Érdekesség, hogy a következő két olimpiász (olimpiai ciklus) a parasportolók számára fordítva “sült el”, mint az olimpikonok számára. Míg az épek természetesen részt vettek az amerikai bojkottal sújtott moszkvai olimpián, addig nem utazhattak Los Angelesbe a szovjet bojkott miatt.

Az 1980-as Paralimpia megrendezését azonban nem vállalta a Szovjetunió, a hollandiai Arnheim “ugrott be”, ám mivel 1976 és 1980 között Magyarország egyetlen nemzetközi parasport szervezethez sem kérte a felvételét, így Magyarország nem kapott meghívást az 1980-as parajátékokra.

Fordult a kocka négy évvel később, miközben a Magyar Olimpiai Bizottság Moszkvához igazodva lemondta a szereplést a Los Angeles-i olimpián, addig parasportolóink elutazhattak az Egyesült Államokba.

A New York-i játékokat az amerikai elnök, Ronald Reagan nyitotta meg. A játékokon 1800 sportoló vett rész. A játékok történetében először a paralimpiai fáklyát az olimpiai lángról gyújtották meg. Így a két esemény szimbolikusan is összekapcsolódott.

A 42 fős magyar küldöttség (31 sportoló) átütő sikert aratott a 13 arany, 11 ezüst, 5 bronzérem megszerzésével. Jeszenszky Attila és Dukai Géza úszó három-három egyéni elsőséget, Hoffmann Judit, Dr. Tóth András és Stettner Ferenc úszó valamint Szabó Tibor és Oláh József atléták, illetve a 4×50 m-es úszó versenyváltó (Tory György, Stettner Ferenc, Pálinkás László, Jeszenszky Attila) állhatott a dobogó legfelső fokára.

A sors fura fintora, hogy míg az 1980-as olimpiai bajnokokat és érmeseket egy ország ünnepelte, addig a négy évvel később hazaérkező paralimpikonokkal senki nem foglalkozott.

Idén a tokiói olimpikonok megünneplése után máris a paralimpiára figyeltünk és örültünk a nap, mint nap érkező kitűnő eredményeknek. Ahogy gyűltek a paralimpiai érmek rögtön felmerült az összehasonlítás az olimpiai szerepléssel. Pedig nehezen összevethető a két “műfaj”. Ma már természetesen a paralimpikonok is élsportolók, abban az értelemben, hogy főállású sportolók és ugyanúgy négy év munkáját teszik bele egy-egy paralimpiai szereplésbe, mint ép társaik.

Ennek megfelelőnek kellene lenni a paralimpikonok megbecsülése is. Aztán felkerült a facebookra egy táblázat, amiből kiderül, hogy a paralimpián érmesek ép társaik jutalmazásának a felét kapják, ám az igazán durva csökkenés a 4. helytől kezdődik.

Nemes egyszerűséggel a paralimpiai helyezettek egységesen 1.4 millió forintot kapnak, ami konkrétan azt jelenti, hogy a 4. helyen végzett paralimpikon a tizenötödét, egy 5. pontosan a tizedét kapja ép társa jutalmának.

Mindenki eredményét és sikerét maximálisan elismerve, az olimpián sérült térddel vívó Márton Anna a 4. helyen végzett. Neki jár a 21 és fél millió forint. A paralimpián két negyedik hely után csapatban bronzérmes Hajmási Éva összesen 17,05 millió forintot vívott össze. Ha ezt olimpián tette volna – amúgy ez nem lehetséges –, akkor 71,5 millió ütné a markát. De nem üti…

Itt meg kell jegyezni azt is, hogy 2004-ben és 2008-ban az olimpián és a paralimpián eredményes sportolók azonos jutalmat kaptak.

Sokak szerint ráadásul a mindössze 37 paralimpikon a megszerzett 16 éremmel – hét arany, öt ezüst és négy bronz – sokkal jobban szerepelt, mint a 176 tagot számláló olimpiai csapat a 20 medállal (6 arany- 7, ezüst és 7 bronzérem).

De ne feledjük óriási különbség van a két versenyrendszer között, csak a vívó példa mutatja, hogy az épek között ma már elképzelhetetlen, hogy valaki több fegyvernemben kvalifikálja magát az olimpiára, ahogyan az úszók között is egyre kevesebb az “all-round” versenyző. Az amerikai Michael Phelps és Hosszú Katinka volt az utolsó két mohikán.

A vita még tart egy darabig. Közben hazaérkeztek a paralimpikonok is, a Magyar Paralimpiai Bizottság ünnepélyes csapatgyűlésen fogadta a tokiói hősöket.

Szabó László, az MPB elnöke kiemelte: “Nyolcvan versenyszámban indultak sportolóink, 53-ban az első nyolc hely valamelyikén végeztek. Tokióban megszületett a 150. magyar paralimpiai érem, méghozzá Illés Fanni aranyérme volt az. Először fordult elő, hogy ugyanazt a számot magyar nyerte az épek olimpiáján és a paralimpián is: a 200 méteres kajakozásban Tótka Sándor, illetve Kiss Péter Pál győzött” – tette hozzá

Kiemelte, hogy a női tőrcsapatban nyert bronzérmével Krajnyák Zsuzsanna megszerezte 12. érmét és ennyit még nem gyűjtött magyar versenyző.

“A magyar parasport aranycsapata van közöttünk. A magyar parasport soha nem látott magasságokba emelkedett szeptemberben”

– hangsúlyozta, és köszönetet mondott a parasport kiemelt kormányzati támogatásáért.

“Kérem, sőt, elvárom, hogy minden illetékes, az önkormányzatoktól a médiáig, ennek megfelelő módon kezelje a jövőben a parasportot” – zárta beszédét Szabó László.

Csak a jutalmazásról felejtett el beszélni az MPB elnöke, úgy látszik ez tabu.

Jellemzően a sportklubok is külön-külön ünnepelték meg az olimpikonokat és a parasportolókat. Egy üde színfolt volt a Vasas SC, ahol közös képen mutatja megszerzett aranyérmét Pap Bianka, Szilágyi Áron és Illés Fanni.

Követendő példa!