Vasárnap az ausztrál fenegyerek Nick Kyrgios-t legyőzve szerezte meg 21. Grand Slam-trófeáját Novak Djokovic. Az All England Clubban szerzett hetedik trófea alkalmából sorolunk fel hét okot, miért állhatja meg a helyét az az állítás, hogy Djokovic Wimbledon talán legnagyobb királya.
Sorozatban a negyedik győzelem
Az nem lehet kérdés, hogy Djokovic az elmúlt években dominálja ezt a borítást, hiszen immár 28 meccs óta veretlen Wimbledonban. Ráadásul úgy nyerte meg zsinórban négyszer a tornát, hogy csupán ezekből egyszer, 2018-ban játszott előtte füves felvezetőtornán.
Ha összehasonlítjuk őt a férfi torna többi nagy trófeahalmozójával, a szintén hétszeres bajnok Pete Sampras is rendelkezik sorozatban négy elsőséggel, Federer és Björn Borg pedig e tekintetben még felül is múlja a szerbet. Ugyanakkor mindenképp fontos kontextusba helyezni ezeket a sikereket, hiszen Djokovic olyan időszakban szerezte ezeket a győzelmeket, amikor talán még kiegyenlítettebb, és még erősebb a mezőny, valamint mind Federer, mind pedig Nadal is még abszolút versenyképes tudott lenni ezen a borításon, többek közt ellene is (előbbit a 2019-es döntőben, utóbbit a 2018-as elődöntőben győzte le drámai öt játszmás mérkőzésen).
86-10
Ilyen mérleggel rendelkezik Djokovic Wimbledonban, vagyis
eddigi meccseinek 90 százaékát megnyerte a füves Grand Slamen.
Ez jobb mutató, mint amivel a nyolcszoros bajnok Federer rendelkezik (88%) és ugyanolyan, mint Samprasé. Az amerikainál ugyanakkor jóval több éven keresztül vált meghatározó játékossá az All England Clubban, nem véletlenül nyert nála már most huszonhárommal több mérkőzést, és bár ő is még 19-cel el van maradva Federertől, ha még legalább négy-öt évig ott marad az elitben, a megszerzett trófeák mellett ezen a listán is beelőzheti a svájcit. Egyébként hogy Djokovicnak mennyire erős GS-tornája a wimbledoni, mutatja az is, hogy a legsikeresebb versenyeként számon tartott Ausztrál Openen mondhat magának 91 százalékos mérleget (82-8).
Federert verve 3 döntőben
Djokovic egy elveszített wimbledoni finálé mellett nyert meg hetet, és ami igazán értékes lehet számára, hogy 2011-es első győzelme alkalmával Nadalt, majd 2014-ben, 15-ben és 19-ben Federert legyőzve hódította el a trófeát. Utóbbit ráadásul annak nyugodtan mondhatóan legsikeresebb Grand Slam-tornáján, aki három évvel ezelőtt is még olyannyira versenyképes tudott lenni ezen a helyszínen, hogy csupán egyetlen pont választotta el kilencedik elsőségétől, és ha nem szerb riválisa állt volna vele szemben, talán ki is tudta volna használni két meccslabdája valamelyikét. Ez viszont végül nem sikerült Federernek, és a mindent eldöntő tie-break-ben vereséget szenvedett Djokovictól, amely talán döntő momentum volt, hogy kettejük közül ki is a jobb füvespályás játékos.
10-1
10 döntő játszmás mérkőzést nyert meg Djokovic a wimbledoni tornán, miközben csupán egyszer kapott ki ilyen arányban (még 2006-ban, amikor a horvát Mario Ancic győzte le a legjobb 16 között), ráadásul karrierje hét darab 0-2-es fordítása közül immár három a füves Grand Slamről datálódik azzal, hogy az idei torna negyeddöntőjében is két szettes hátrányból tudott fordítani a fiatal olasz Jannik Sinner ellen. Bár ezek a mutatók rávilágítanak Djokovic kivételes mentális erejére, és hogy milyen nehéz legyőzni őt ezen a helyszínen is, amelynek centerpályáján a 2013-as elveszített döntője óta veretlen!
Füvön is szinte hiba nélküli tenisz
Vasárnapi döntős ellenfele, Nick Kyrgios is megtapasztalhatta, milyen ellenálhatatlan játékra képes a szerb a füvespályán is, ami leginkább abban mutatkozik meg, hogy szinte minden visszajön tőle, miközben hihetetlenül alacsonyan tudja tartani a ki nem kényszerített hibáinak a számát. Ha nem számítjuk a hét darab kettős hibáját, Djokovic csupán tízet rontott a fináléban lejátszott négy szett során, ami pláne egy Grand Slam-döntőben egészen lenyűgöző. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy egy idő után milyen hatékonyan fogadta Kyrgios bombaként érkező szerváit, akkor elmondhatjuk, hogy ennél hatékonyabb füvespályás teniszt nehéz elképzelni.
Adogatóként is már a legjobbak között
Ugyanakkor ha Djokovic például Samprasék idejében játszott volna, lehet akkor is egyre inkább megállná a helyét füvön is, ugyanis korábbi egyik gyenge pontja, az adogatása is rendkívül hatékony fegyverré nőtte ki magát az elmúlt években. Ha rápillantunk a szerb statisztikai mutatóira az idei wimbledoni verseny kapcsán, a hét mérkőzéséből csupán egy olyan volt, ahol nem hozta 80 százalék fölött a pontokat az első szervái mögött, és bár továbbra sem gyakori szereplő a hálónál, a röptejátéka is rengeteget lépett előre, ami a ’90-es évek gyorsabb füves borításain szintén különösen meghatározó volt.
Síelőként is a fűre teremtetett
Ami mindig is lényeges tényező volt Wimbledonban, az a minél jobb mozgáskoordináció, hiszen a lassabb füvespályák ellenére még most is egyértelműen ez a leggyorsabb borítás, ahol a megfelelő egyensúly megtalálása komoly kihívás, és éppen emiatt a kulcsa is lehet a sikernek. Ilyen téren pedig Djokovic szintén igencsak jól kamatoztathatja képességeit, hiszen már gyerekként nemcsak a tenisz-, hanem a sípályák rendszeres látogatója volt, és végül éppen utóbbiban szerzett tapasztalatai is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a sokak által emlegetett, a labdákhoz olykor odacsúszó „gumiemberré” váljon.
Kivételes flexibilitása nemcsak hatékonnyá teszi a játékát, hanem a sérülésektől megkímélve akár 40 éves koráig is kinyújthatja a pályafutását,
évekig versenyképessé tartva még őt a férfi teniszben. Ha ehhez hozzávesszük, hogy újra egyetlen Grand Slam-trófea választja csak el Rafa Nadaltól, nyugodtan mondhatjuk, hogy a „Legnagyobbság” kérdése továbbra is nyílt verseny kettejük között…legalábbis ha minden borítást figyelembe veszünk, mert füvön egyre inkább kijelenthető, Novak Djokovic minden idők legjobbja. Persze ezzel a Federer- és Sampras-rajongók nyilván tudnának vitatkozni.
