Hétvégén vízre száll a Plázs és zakatol a Szerelemvonat Siófokon

Június 11-én először indul útjára a Baharttal közös Plázs Boat Party, egy felejthetetlen buli a Balaton közepén, míg a „szárazföldön” jön az idén első Rakonczai Piano est, a nagyszínpadon pedig Demjén játszik ezen a hétvégén a Plázson.

A több ezreket megmozgató nyitóhétvége után újabb siker bulikra számíthatunk ezen a hétvégén a Plázson, ami a szezon első Rakonczai Piano estjével indul az Arénában június 10-én. Pénteken tehát zongora, slágerek és tánc hajnalig Rakonczai Imre dallamaira. Másnap a nagyszínpadon egy élő legendát köszönthetünk, Demjén Ferencet, aki örökbecsű dalait hozza el a Balaton fővárosába. A Kossuth-díjas énekes-dalszerző több évtizedes karrierje során olyan slágereket jegyzett, mint a Szerelemvonat, a Honfoglalás vagy éppen a Fújom a dalt, de a sort szinte bármeddig lehetne folytatni, Demjén Ferenc koncertjein garantált az együtt éneklés. A koncert után az On The Low csapata mutatkozik be az Arénában. A trap és new wave rap kollektíva Budapesten már rendre megtölti a klubokat, most pedig itt az ideje, hogy Siófokon is megismerjék őket. A hajnal négyig tartó On The Low pres. On The Beach 2. buliban slowgod, pachee, khaze, ercsé, grasa, ekhoe, kolg8eight, kisé, figura, ibbigang és dj gozth váltják majd egymást.  

Június 11-én indul az első Plázs Boat Party is, hamisíthatatlan "Plázs élmény” a Balaton közepén. Idén a Plázs és a Bahart együttműködésének köszönhetően öt alkalommal bont vitorlát a Plázs exkluzív bulihajója, ahol a magyar tenger vízén ringatózva élhetjük át a nyár egyik legjobb buliélményét. 
Első alkalommal a Be Massive csapata érkezik a fedélzetre, fellép Metha, Dubecticut és Lenny Lenoks is. A hajó a Siófoki hajóállomásról indul, jegyek pedig csak limitált számban, elővételben érhetők el, így érdemes időben lecsapni rájuk. Miután a hajó ismét horgonyt vet, a Plázs Clubban folytatódik a hajnalig tartó after party.


https://plazssiofok.hu