Nemzetközi forgatag a Balaton partján

2023 nyarán a magyar előadókon kívül 10 nemzet produkcióival, Balatonalmádiban tér vissza a Bondoró Fesztivál

Az 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál ettől az évtől Balatonalmádiban folytatódik, s az
Öreg-parkban várja régi és új vendégeit, közvetlenül a Balaton partján. A magyar előadók mellett 10
nemzet összesen 24 nemzetközi produkcióját láthatja itt a közönség június 30. és július 2. között. Az
árnyas ligetekkel tűzdelt ősfás területen nem csupán a Bondoró már jól megszokott, kezdetektől
velünk lévő helyszínei rendezkednek be, de új színpadok felhozatala közül is válogathatunk majd.

Idén is várja az utcai előadások, a cirkusz és a felejthetetlen mutatványok szerelmeseit a
háromnapos Balaton-parti rendezvény. A táncolni, zenét hallgatni vágyók is megtalálják az ízlésüknek
megfelelő programokat, idén három helyszínen találkozhatunk közkedvelt előadókkal.

Forrás: 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál

A Zenepavilon pop-up helyszínként bukkan fel a fesztiválon, ami a MeseLiget egy különleges pontjaként akusztikus mini koncertek számára ad bemutatkozási lehetőséget, itt játszik a közönségnek Móser Ádám harmonikaművész, az A la Gainsbourg duó és Báró Maszkura is, továbbá Vecsei H. Miklós színész, a POKET alapítója. A fesztivál indulása óta működő Bordűr ez alkalommal is széles választékot kínál a finom dallamok kedvelőinek. Zenés estet ad Pokorny Lia színésznő, koncertjén ismert, izgalmas-
érzéki hangulatú dalok csendülnek fel légies zongorakísérettel. Színpadra lép Kollár-Klemencz László, valamint Lovasi András is, akik szóló esttel érkeznek a Bondoróra. Láthatja a közönség Boebeck koncertjét, fellép Áron András ’Apey’, a Meg Egy Cukorka és a Quack duó is. Itt láthatjuk Grecsó Krisztián és Szabó Balázs közös előadását és zenél nekünk Horányi Juli is. A fesztivál estéit minden éjjel a Bordűrben zárhatják a táncos lábúak: pénteken az OIEE music, szombaton pedig DJ Bootise triója szolgáltatja a zenét. A megszokott lendülettel tér vissza a Bondoró Színpad, ahol könnyűzenei nagykoncerteket hallhatunk majd. A nagyszínpadon fellép a Lóci Játszik zenekar és koncertet ad a Fran Palermo és a Kéknyúl is. A fesztivál ünnepélyes záró produkcióját minden évben a Bondoró totem állatának, a főnix madár búcsúztatójának tűzshowja adja. A Bondoró Színpad, s egyben a fesztivál zárókoncertjét a parádés, közös felvonulást (és a már hagyománnyá vált Főnixégetést követően) az Elefánt zenekar adja vasárnap.

Forrás: 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál

A fesztivál jól ismert helyszíne, a Bondoró Porond új helyén rögtön a balatoni móló szomszédságában található, így a produkciók hátterét a megunhatatlan vízparti panoráma szolgáltatja. Ez az adottság olyan újdonságok számára is teret enged, mint például Székely Andrea vízi bábszínházi előadása, amit Tündérkönnyek címmel ősbemutatóként a Bondorón láthat majd először a közönség. A Tündérkönnyek előadás a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásában érkezik premierként a fesztiválra. Porondra lép itt a hétvége folyamán az osztrák Aramis Gehberger, azaz Dr. Bubbles (A) is. A Flare Performance (A) csapatának produkcióját is megcsodálhatja a közönség, aki az Osztrák Kulturális Fórum képviseletében tartanak látványos tűz showt és légtornász bemutatót a porondon. Itt láthatjuk még a Les Contes d'Asphalt (BE) sétáló marionett produkcióit a Flamand Kormány jóvoltából.

 

Forrás: 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál

A Manézs helyszínén sem lesz hiány nemzetközi produkciókból. Az Olasz Kultúrintézet jóvoltából a fesztivál során kétszer is láthatjuk a Circo Pacco (IT) előadásait, továbbá a finn Agit – Cirk két kortárs cirkuszi produkcióját, akik a Finnagora támogatásában érkeznek a Bondoróra. Szintén itt lép fel a brit Richard Handley (GB) is, akit több ízben is láthat a közönség a hétvége folyamán, ugyanis más helyszínen is felbukkan majd. A Manézson a Clown Gerard Ballet Show című előadást prezentálja a nagyérdeműnek.

Forrás: 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál

A MeseLigetben találkozhatunk a flamand Les Contes d'Asphalt (BE) társulattal- és ugyancsak itt
láthatjuk a Wallonie-Bruxelles International képviseletében a La compagnie Che Cirque (BE) Kalasa
című előadását bicikliken egyensúlyozó zsonglőrökkel. A váratlan, vidám forgatagként kavargó,
világító óriásbábok ez évben hazai és nemzetközi társulatok együttes jóvoltából csöppennek közénk.

Forrás: 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál

A spanyol Alea Teatre (ES) és a Cervantes Intézet jóvoltából találkozhatunk Atlantis lakóival egy
rendhagyó, világító óriásbábos produkció során, ott lesz Mirrorman és a gólyalábas angyalok is
köztünk járnak majd a Taurin Cirkuszcsoport prezentálásában, de láthatjuk a Mask Bureau (CZ)
társulat tagjait is a Cseh Centrum együttműködésének köszönhetően. A cseh társulat a fesztivál
mindhárom napjára különféle izgalmas “walking act” performanszokkal készül, ahol szebbnél szebb
kosztümökben láthatjuk majd őket.

Forrás: 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál

A felejthetetlen nyári hétvége garantált, mindenkit vár az 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház
Fesztivál!

További részletek: 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál
2023. június 30. – július 2., Balatonalmádi, Öreg-park
https://tixa.hu/bondoro-2023