40 éves Vuk, az ikonikus mesefigura

Vuk, a róka története először több mint 80 éve jelent meg egy gyűjteményes kötetben, hihetetlen népszerűségét viszont Dargay Attila 1981-es rajzfilmjének köszönheti a karakter.

Bár Fekete István több műve (Vuk, Tüskevár, Bogáncs, Téli berek) évtizedek óta a magyar irodalomtanítás alapkövét képezi, Vuk története a rajzfilmes adaptációnak köszönhetően lett a felnőttek és a kamaszok után az óvodások számára is befogadható. Dargay Attila egy interjúban utalt rá, hogy a Vuk feldolgozása volt a legkedvesebb rajzfilmes munkája.

„Elolvastam a könyvet, és elbűvölt. Szinte láttam a figurákat, csak le kellett rajzolni őket”

– mondta az alkotó. Vuk megformálásánál nem volt egyszerű dolga, hiszen a róka a legtöbb történetben negatív figura, s korábban nemigen jelent meg rajzfilmekben, pláne nem kölyökkorú szereplőként. Hogy Vuk még életszerűbb lehessen, Dargay egy élő modellt is választott. A Fővárosi Állatkertben született rókakölyökhöz hetekig járt látogatóba, hogy tanulmányozza mozgását, szokásait.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

Vuk a gyerekek, szülők és nagyszülők lelkébe is azonnal belopta magát, mikor 1981-ben bebukfencezett a Magyar Televízió képernyőjére. Az pedig a készítőket is meglepte, hogy az ugyanazon év decemberében a sorozatból készült mozifilm több százezres nézettséget generált csak a magyar mozikban. Dargay Attila a XIV. Magyar Játékfilmszemlén a Vukért megkapta a legjobb rendezésért járó díjat, Moszkvában pedig 1984-ben a legjobb külföldi film díját is.


„Az elmúlt négy évtizedben Dargay Attila figurája lett a magyarok egyik kedvenc mesehőse. A karakter megalkotásának zsenialitását mutatja az is, hogy

a mai gyerekek ugyanazzal a lelkesedéssel barátkoznak Vukkal, mint anno a szüleik,

és örömmel forgatják a vukos lapozókat, pancsoló és mesekönyveket, foglalkoztatókat már a legkisebbek is” – nyilatkozta Lonovics Zoltán, a Móra Kiadó művészeti vezetője.

Az ikonikus mesefigura születésének 40. évfordulója alkalmából a Móra Kiadó több új Vuk-kiadványt tervez megjelentetni, emellett a Nemzeti Filmintézettel közösen országos és online eseményeket szervez, melyekről a Móra oldalán találhatunk majd részletes információt.


(via Móra Kiadó)