A Manó Könyvek márciusi újdonságai

Izgalmas márciusi könyveivel a Manó Könyvek szokásához híven minden korosztályra gondol.

A legkisebb olvasók nem maradnak tündérien kedves mesék nélkül, hiszen érkezik A virágtündérek titkai legújabb része, ahol ezúttal Minka lesz az év gyógynövényének, a borsmentának pártfogoltja. A Csodás álmokat, kicsi kincsem! mesekönyvben pedig olyan bájos illusztrációkkal kísért mesék sorakoznak, amelyek segítenek a gyerekeknek az elalvásban.

Számos fordulatos és letehetetlen regényü jelenik majd meg az önállóan olvasni tudó gyerekek számára is. London után Párizsban és Franciaországban folytatódnak Orczy Mimi kalandjai. Megjelenik az Úrilányok nem gyilkolnak című, élfestett sorozatunk 4. kötete, amelyben minden eddiginél rejtélyesebb gyilkosságot kell a lányoknak felgöngyölíteniük, továbbá jön a nagy sikerű Loki-sorozat harmadik része is.


Kirsten Vogel: Csodás álmokat, kicsi kincsem!
Fordította: Szalay Zsuzsanna

Csilla, a szentjánosbogár megmutatja Millinek, a kisegérnek, hogy nem kell félnie a sötétben, így pedig Milli végre nyugodtan el tud aludni. Tappancs cica olyan meghitt helyet keres, ahol egyik testvére sem zavarja alvás közben. Nyuszipapa altatódala és Nyuszimama meséje után még a kis Hanna szeme is leragad, pedig egyáltalán nem is volt álmos.

- Tíz esti mese a pihentető alváshoz
- A szövegek és illusztrációk megnyugtatják a kicsiket
- Gyakorlati tanácsok a felolvasáshoz

Korosztály: 3+



Mechler Anna: A virágtündérek titkai 6. – Minka és a varázskristályok

Új év, új varázslat! A gömbben ezúttal a borsmenta tűnik fel, és Minka az a szerencsés, aki a növény pártfogója lesz és színes ruhácskát kap. Hamarosan váratlan bonyodalmak árnyékolják be a tündér mindennapjait: nem elég, hogy a vihar miatt csak a könyvtárban tud elkezdeni ismerkedni a növénnyel, másnap a réten is nehezen talál a védencére. S ha mindez nem venné el a kedvét az új feladatától: tolvajok merészkednek a Tündérpalotába! Mire sikerül megoldani a rejtélyeket, a varázslatos kristályok hordozójának, a mentának a titkait is megismerhetik az olvasók.

Bájos, szerethető tündérek, és egy titokzatos, évezredek óta ismert gyógynövény - Mechler Anna és Láng Anna könyve ezúttal is egy csodálatos világba repíti az olvasót, ahol sok ismeretet szerezhetnek a borsos menta gyógyhatásairól is.

Megjelenés: 2024. március 21.
Korosztály: 5+


Louie Stowell: Louie Stowell: Loki 3. – Egy világuralomra törő isten naplója
Fordította: Iglódi Brúnó Boldizsár

A nagy sikerű Loki-sorozat folytatódik!
Amikor Heimdall és Hyrrokkin magukra hagyják "gyerekeiket", hogy elmehessenek nyaralni, Odin elküldi hozzájuk Baldurt - Thor féltestvérét -, hogy felügyelje őket. Baldur az az isten, akit azért teremtettek, hogy Lokit rossz fényben tüntesse fel.

Miközben Baldur és Thor közelebb kerülnek egymáshoz, Loki próbálkozásai, hogy elhitesse mindenkivel, hogy megjavult, egyre elkeseredettebbnek tűnnek. Miután a főgonosz szerepét kapja az iskolai darabban, elgondolkodik: van-e egyáltalán értelme jónak lenni, ha már mindenki olyan biztos abban, hogy ő nem tud változni.
Aztán egyszer csak talál egy elég... szokatlan gyűrűt a jelmezek és kellékek között. Egy gyűrűt, ami amellett, hogy gyanúsan hasonlít Andvari elátkozott gyűrűjére, még ígéreteket is tesz Lokinak, cserébe, ha ő megvalósítja a legmélyebb, legsötétebb vágyait...

„Thor kapta a hős szerepét a darabban, míg nekem, Lokinak csak a főgonosz szerepe jutott! Ahhoz, hogy enyém legyen a figyelem, és bebizonyítsam, hogy JÓ vagyok, a következőket kell tennem: 1.Rossz színben kell feltüntetnem Thort
2.El kell hitetnem mindenkivel, hogy csodálatos vagyok
3.Meg kell találnom egy elátkozott gyűrűt, amitől majd az összes kívánságom valóra válik
Várj... hogy MI?”

Korosztály: 9+


Ruff Orsolya: Orczy Mimi kalandjai – A kámforrá vált párizsi örökös

Báró Orczy Mimi útja ezúttal Londonból Párizsba vezet, de nem a fényes sugárutak, a népszerű színházak vagy a legutolsó francia divat hozza lázba: a fiatal lány két mindenre elszánt bűnöző nyomába ered, és nem is sejti, hogy hamarosan egy újabb kacifántos ügy kulcsszereplője lesz. Valahol Párizsban eltűnik egy értékes műkincs, közben egy ember köddé válik, ezzel együtt pedig felbukkan egy titokzatos figura, aki sok borsot tör még Mimi és a francia rendőrség orra alá. De mitől lesz igazán értékes egy "tojás", milyen viszontagságokkal kell szembenéznie annak, aki automobilon akarja keresztülszelni Franciaországot, és mire számíthat egy lány, aki a 19. század végén dacolni mer minden szabállyal és előírással?
A kámforrá vált párizsi örökös főhősét, a kalandvágyó, talpraesett Mimit valóságos személy inspirálta, aki nem más, mint a világ egyik legolvasottabb magyar származású szerzője, A Vörös Pimpernel írója, Orczy Emma.

„Ruff Orsolya olyan szerző, akinél Szabó Magda óta senki sem vette komolyabban a gyerekirodalmat.” (Both Gabi - gyerekirodalmi szakember)

Megjelenés: 2024. március 13.
Korosztály: 9+


Robin Stevens: Úrilányok nem gyilkolnak 4. – Halálos tűzijáték
Fordította: Ruff Orsolya

Daisy Wells és Hazel Wong a vakáció után visszatér a Deepdean Leányiskolába, ahol rengeteg újdonság várja őket. Új diákvezére lett az intézménynek, aki saját követőiből választja ki az új prefektusokat, a végzős évfolyam öt legutálatosabb diákját. Elizabeth Hurst és az Ötök mindenkit rettegésben tartanak, borzasztó büntetéseket találnak ki azoknak, akik nem hajlandók betartani a szabályaikat.

Az Örömtüzek Éjszakáján, az ünnepi tűzijáték után azonban Elizabeth Hurstöt holtan találják. De vajon ki ölhette meg? Sok ellensége volt, mert rengeteg titkot tudott - ezeket egy füzetbe jegyezte fel, melynek lapjai a halála után itt-ott előbukkannak, óriási riadalmat okozva a diákok körében.

Daisy és Hazel nyomozni kezdenek, de közben a barátságuk is veszélybe kerül. Vajon sikerül összefogniuk és megtalálni a tettest?

Megjelenés: 2024. március 25.
Korosztály: 12+


Újra kapható:

Lucy Maud Montgomery: Anne a Zöld Oromból
Fordította: Morcsányi Júlia

Anne Shirley egy árva kislány, akit a Zöld Oromban élő idős testvérpár, Marilla és Matthew Cuthbert fogad örökbe. Bár egy fiúra számítottak, hamar ráébrednek, hogy a cserfes, álmodozó, forrófejű, de éles eszű lányt senkire nem cserélnék.

Anne beleveti magát a Prince Edward sziget mindennapjaiba. Összebarátkozik DianaBarryvel, és véget nem érő harcba kezd osztálytársával, Gilbert Blythe-tal, aki előszeretettel csúfolja vörös haja miatt, élénk fantáziája és lobbanékonysága pedig folyton bajba sodorja. A könnyes-nevetős történetet, amelyet a szerző saját élményeiből írt, milliók olvasták, és a könyvekből készült filmsorozat világszerte ismert lett.

Lucy Maud Montgomery Anne Shirley-sorozatának első része csoda szép kiadásban, a szerző emlékét ápoló Montgomery Alapítvány hozzájárulásával és az írónő unokájának előszavával, Morcsányi Júlia új fordításában jelenik meg, 115 évvel a megszületése után.

Anne neve mára fogalommá vált, ami mindenkinek egyet jelent azzal, hogy merjünk kiállni magunkért.

Korosztály: 8+