A Villámmacskák Magyarországot is meghódítják

Eljött a nyávogás, dorombolás, fújtatás, dörgölőzés és karmolás ideje! A Cartoon Network Magyarországon is bemutatja a világhírű Villámmacskák új animációs sorozatát. Pontosan nyolc évvel és négy nappal az előző széria hazai premierje után Lion-O, Gepárda, Tigra, Párdó és a többiek ismét uralják a Cartoon Networkön a terepet.

A Villámmacskák bátor vezérük, Lion-O vezetésével elmenekülnek elpusztított szülőbolygójukról, a Tanderáról, és új otthonra lelnek a Harmadik Földön. A hősies csapat Párdó, Gepárda, Tigra, FifiKit és FifiKat részvételével igyekszik megismerni új bolygójukat és titokzatos lakóit – és megvédeni annak flóráját és faunáját Mumrától. A zsarnok ugyanis arra készül, hogy önkényuralmát a macskák új bolygójára is kiterjessze. Ebben pedig egy sor gonosztevő is a segítségére van, így hőseinknek nincs egyszerű dolguk.

 

Villámmacskák akcióban – a korábbi sorozatokat tiszteletben tartva – az ikonikus szereplők harcos énje mellett nagy hangsúlyt fektet a macskák játékosabb oldalára is. Ezzel, valamint az élénk, színpompás rajzstílussal a gyerekek új nemzedékét szeretné megnyerni a Villámmacskák egyre népesebb rajongótáborának.

Villámmacskák akcióban producerei Victor Courtright és Marly Halpern-Graser, vezető producere pedig Sam Register, aki a Cartoon Network nagy sikerű Tini titánok, harcra fel! című sorozatánál is közreműködik. A premier alkalmából egy Tini titánok, harcra fel! - crossover-epizód is készült. A Teen Titans Roar! című részben Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz a Harmadik Földön találkoznak a Villámmacskákkal. A különkiadás a Tini titánok, harcra fel! új részei között kap helyet, amely a Villámmacskákkal egy napon, május 18-án indul.

 

Villámmacskák akcióban május 18-ától mindennap 15:50-kor és 19:30-kor csak a Cartoon Networkön!

Nézzetek körül itt is!