Az MTV dokumentumfilmmel segíti a járványhelyzet miatt lelki gondokkal küzdő fiatalokat

A zenecsatorna a mentális egészségről szóló párbeszédre és segítségkérésre buzdít.

Különleges dokumentumfilmmel hívja fel a figyelmet a tinédzserek járványhelyzet okozta súlyos mentális gondjaira az MTV. A zenecsatornán itthon május 8-án, szombaton 15:05-től látható Each and Every Day című filmben olyan fiatalok szólalnak meg, akik bár lelkileg mélypontra kerültek, segítséget kértek, és így képesek voltak kimászni a gödörből. Az alkotás célja, hogy a személyes történeteken keresztül a mentális egészségről szóló diskurzus, valamint a segítségkérés fontosságát hangsúlyozza. A téma kapcsán Balatoni József „Jocó bácsi” és a Kék Vonal szakértője is megosztotta a magyar tinédzserek jelen lelkiállapotával kapcsolatos tapasztalatait.

Az egész világ, így Amerika is már egy éve a koronavírus-járvánnyal küzd, ami többek közt a fiatalok mentális egészségére is negatív hatással van. Éppen ezért Alexandra Shiva rendezőnő, valamint Lindsey Megrue producer fontosnak tartotta, hogy a lelki egészséggel foglalkozó nonprofit The Jed Alapítvány társulásával bemutassa kilenc tinédzser történetét, akik a járványhelyzet okozta mentális problémákkal küzdenek. A bizalmas és lebilincselő beszélgetések során a depresszió, a szorongás és az egyéb mentális problémák megismerése mellett az is kiderül, hogy a legnehezebb élethelyzetekben is van megoldás megfelelő kezeléssel, őszinte beszélgetésekkel.

Forrás: Red Lemon Media


Hazánkban sem ismeretlen probléma a tinédzserek járványhelyzet miatti szorongása. Balatoni József, avagy ahogy a legtöbben ismerik, Jocó bácsi, tanárként nap mint nap szembesül a jelenlegi nehézségekkel.

„A kor meghatározó jellemzői, a szabadság, a közösség, az ismerkedés mind kimarad az életükből,

nincsenek táborok, szalagavatók, ballagások és hétköznapi pillanatok sem, és ezeket nem is lehet pótolni. Az iskola jelentette szocializáció hiányzik, ami leginkább az új osztályt kezdők esetében problémás” – árulta el a pedagógus, aki szerencsére azt tapasztalja, hogy a diákok nyíltan és őszintén vállalják érzéseiket, és mernek a tanáraiktól segítséget kérni, azonban mentálhigiénés szakemberhez már nehezebben fordulnak.

Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal szakmai vezetője elmondta, hogy őszinte, teljes figyelemmel és közös gondolkodással igyekeznek segíteni a fiataloknak, akik a járvány ideje alatt többször keresték meg őket szorongás, félelem és általános lehangoltság miatt. „2020-ban a családtagokért érzett aggodalom, a velük való konfliktusok és sajnos a családon belüli erőszak témái megelőzték a szerelmet és a kortársakat. Idén már

négy hónap alatt 411 beszélgetésünk volt

öngyilkossági gondolatok, késztetések miatt, ami a korábban tapasztalt évi közel 1000 megkereséshez képest némi emelkedést jelez” – mondta a szakember, aki hozzátette, hogy az elmúlt időszakban egyre többen fordultak hozzájuk írásban, a chatszobán keresztül.


(via Red Lemon Media)

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.