Életeket menthet a Nagy Diák KRESZ-teszt

A pandémia alatt helyenként 30 százalékkal nőtt a kerékpáros-forgalom Magyarországon. Hazánkban évente 3000 kerékpáros sérül meg közlekedési balesetben, és 2021-ben május végéig már tízen veszítették életüket kétkerekűn.

A kerékpárosoknak jelenleg nem kell KRESZ-oktatáson részt venniük, és vizsgázniuk sem szükséges, de a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen a tudás. Ehhez nyújt segítséget a DUE Médiahálózat Nagy Diák KRESZ-tesztje, amit bárki ingyenesen kitölthet. A Nagy Diák KRESZ-teszt alapvetően egy háromfordulós KRESZ-verseny, amit a DUE Médiahálózat indított immáron ötödik alkalommal, és ezidáig közel 60 ezren vettek rajta részt.

A 2021-es játék egy ingyenes online teszttel startolt a napokban, amit szeptember 8-ig bárki kitölthet a www.nagydiakkreszteszt.hu oldalon. A következő két fordulóban viszont már csak a legügyesebb 14 és 24 év közöttiek vehetnek részt. A szervezők két nyertest hirdetnek, egyikük térítésmentesen szerezhet autós jogosítványt, a másikuk pedig egy robogót kap. A játék prevenciós célt is szolgál, illetve igyekszik a kerékpárral és az elektromos rollerrel közlekedők tudását is fejleszteni.

Forrás: PR Garden


A Magyar Közút Zrt. a napokban közölt statisztikái szerint 2020-ban átlagosan 17 százalékkal növekedett Magyarországon a kerékpáros-forgalom. Új jelenség, hogy tavaly a hétköznapi forgalom is jelentősen megélénkült, nyáron mintegy 26, ősszel pedig több mint 30 százalékkal. A népszerűség oka egyértelmű: a kerékpáros közlekedés viszonylag olcsó, környezetbarát, gyors és nem utolsósorban divatos közlekedési eszközzé vált.

„A kerékpárosoknak jelenleg nem kell kötelező oktatáson és vizsgán részt venniük, márpedig a szabályok nem ismerete növelheti a balesetek valószínűségét.

Nem beszélve az elektromos rollerekről, mivel azok nem szabályozott eszközök. Nincsenek járműkategóriába sorolva, ezért sajnálatos módon bárhol (így a járdán és az úttesten egyaránt) számíthatunk a megjelenésükre, esetenként 30-40 km/órás sebességgel” – mondta el Berzai Zsolt rendőr alezredes, az ORFK-OBB főtitkára.


(via PR Garden)