Idén nem tartja meg az Állatkertek Éjszakáját a Budapesti Állatkert

Az Állatkertek Éjszakája hagyományos időpontja augusztus utolsó péntek estéje, ám az elmúlt nyolc évben kialakult tradícióval ellentétben a Budapesti Állatkert idén nem tartja meg ezt az eseményt a koronavírus járvány veszélye miatt.

Idén nem tartja meg a hagyományos Állatkertek Éjszakáját a Fővárosi Állat- és Növénykert. Bár minden programot előre megszerveztek, az esemény megtartását a járványhelyzet alakulásától tették függővé. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis az Állatkertek Éjszakája idején viszonylag rövid idő, néhány óra leforgása alatt igen nagyszámú, több ezer látogató szokta felkeresni a városligeti intézményt, ami nagyfokú óvatosságra és elővigyázatosságra inti a szervezőket.

Az intézmény vezetése az összes szempontot megvizsgálva és mérlegelve úgy találta, hogy a járványvédelmi szempontból indokolt elővigyázatosság csak olyan mértékű korlátozások mellett volna lehetséges, amelyek már értelmetlenné tennék a legtöbb programot. Ezért született az a döntés, hogy a járványveszély miatt a Budapesti Állatkert ebben az évben nem tartja meg az Állatkertek Éjszakáját. A döntésről a városligeti intézmény a kezdeményezésben évek óta szerepet vállaló többi állatkertet is tájékoztatta.

Azoknak, akik szívesen részt vettek volna a Budapesti Állatkert programjain, a nappali látogatást javasolják, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt időszakban különösen sok kisállat, kölyök és fióka jött világra az Állatkertben, az orangután gyerektől a sörényes hangyász kölykön át egészen a tevecsikóig. Azoknak pedig, akik kifejezetten az állatkerti kulisszatitkok iránt érdeklődnek, az Állatkerti Alapítvány által 25-30 fős minicsoportoknak szervezett, exkluzív esti sétákra hívják fel a figyelmét.

 

(Fővárosi Állat- és Növénykert)