Miután 2025-ben el kellett hagyniuk megszokott helyszínüket Nagykovácsiban, az idei évre tervezett Kolorádót 2027-re halasztották a szervezők. Az idei rendezvényre kinézett Fejér megyei Kálozon ugyanis olyan nehézségekbe ütköztek, amelyek miatt jobbnak látták a halasztást.
Az Of Mice & Men lemondta közelgő európai turnéját, így a Dürer Kertbe meghirdetett július 29-i koncertjét is. A zenekar vendége, a Vended azonban továbbra is készen áll arra, hogy meghódítsa az öreg kontinenst, így aki szeretné, júliusban elcsípheti a Slipknot szülők gyerekeiből verbuválódott zenekart július 29-én, az Analog Music Hallban. Aki így dönt, részleges visszatérítést kap a belépője árából, a többieknek pedig a teljes jegyárat visszatéritik.
Árad a Duna, a megemelkedett vízállás pedig az előrejelzések szerint még napokig eltart, ami a Duna és mellékfolyóinak partjára szervezett programokat is érinti.
Kedd este lépett volna fel Hollywood Vampires nevű zenekarával a budapesti Papp László Sportarénában, de az utolsó pillanatban lemondták a koncertet.
A VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadának egyik - csütörtökre várt - nemzetközi sztárja, Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét, így változik a színpad aznapi programja.
Az Emma csöndje című új előadásuk november 7-re tervezett premierje, valamint a vasárnapi és hétfői előadások betegség miatt elmaradnak.
Az Állatkertek Éjszakája hagyományos időpontja augusztus utolsó péntek estéje, ám az elmúlt nyolc évben kialakult tradícióval ellentétben a Budapesti Állatkert idén nem tartja meg ezt az eseményt a koronavírus járvány veszélye miatt.
A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak.
Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, ugyanakkor a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.