Idén újra lesz különleges Vállvetve Apával nap!

Öt évvel ezelőtt indította útjának a Férfiak Klubja Független Társadalmi Szervezet egyedi kezdeményezését, mely szerint legyen az évnek egy kitüntetett napja, mely az apa-gyerek kapcsolat megszilárdításáról szól. Ez a nap pedig az apák napját követő hétfő, ami idén június 20-ra esik majd.

A Vállvetve Apával az a nap, amikor az édesapák bevihetik a munkahelyükre a gyerekeiket! A nap üzenete, célja, hogy elősegítse az apa-gyerek kötődés elmélyítését: Apa minőségi időt tölthessen együtt gyermekével a megszokottól eltérő módon, beavathassa "titkos, felnőtt" életébe, a munkahelyén.

A Vállvetve Apával évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, annak ellenére, hogy a közösségi élményeket a koronavírus járvány jelentősen megnehezítette, de nem tette lehetetlenné, hiszen a program virtuális körülmények között is megvalósult az elmúlt két évben. Már száz feletti azoknak a cégeknek a száma – kis-, közepes, nagy- és multinacionális vállalatok egyaránt – amelyek megvalósították ezt a programot a munkavállaló édesapák számára. A Férfiak Klubja keresi a további cégeket is, akik csatlakozni szeretnének a programhoz, mert vallják, hogy a munkahely és a családi élet nem egymás ellen, hanem szövetségben működve ideális mind a munkavállalónak, mind a következő generációnak.

 

Forrás: Férfiak Klubja

 

A kezdeményezés lényege, hogy Apák napján is hagyományt teremtsen, az édesapák is felejthetetlen ajándékot kapjanak: a kötődés elmélyítését egy olyan helyen, amire kevesen gondolnak. A Férfiak Klubja célja, hogy a Vállvetve Apával nap a munkahelyeken történjen. Az ünnep nemcsak arra jó lehetőség, hogy cégek a férfiak családi fontosságára fókuszáljanak, és jelezzék mennyire értékelik a munkatársaik otthoni teljesítményét, hanem hiánypótló kezdeményezés nemzetgazdasági szempontból is. Nem lehet ugyanis eléggé kiemelni, mennyire fontos, hogy a gyerekek lássanak igazi munkahelyeket, ahol valódi munka folyik.

Tisztában vagyunk vele, milyen pótolhatatlan szerepe van az apáknak a gyerekeik felnevelésében.

Világos előttünk, hogy az Apák napját érdemes jelentős ünneppé tenni, hogy megbecsüljük az édesapákat, és a fiatal férfiak körében népszerűsítsük az apaságot. Célunk, hogy a megható gyermekrajzok és öleléseken túl is töltsük fel ezt igazi tartalommal. Legyen ez az apához való mély kötődés ünnepe! Erre nem is találhattunk volna misztikusabb helyet, mint az apa „titkos életét” jelentő munkahelyen. A Vállvetve Apával nap kiváló lehetőséget teremt a munkáltatóknak, hogy megmutassák, nemcsak alkalmazottként, hanem emberként is tekintenek a munkatársakra..." - Bedő Imre, a Vállvetve Apával programot elindító Férfiak Klubja alapítója.

Ez a nap jutalom a gyerekeknek, az apukáknak és nem kevésbé az anyukáknak is...

A programról további infókat erre találtok!