Medve „ABC”

A közelgő Mackófarsang jegyében ezúttal a medvék sokféleségére szeretné felhívni a figyelmet a Fővárosi Állat- és Növénykert, hiszen a medvefélék családjának nyolc különböző faja található meg a bolygón. Közülük pedig kettővel a budapesti állatkertben is találkozhattok.

Január 29-én és 30-án, azaz a hónap utolsó hétvégéjén a Mackófarsang várja az állatkertbe látogatókat, sokféle programmal, illetve a 14 éven aluli gyerekeknek jelképes árú, 200 forintos belépővel. Február 2-án pedig kiderül, hogy lesz-e árnyéka a mackónak (tavaly ilyenkor - mivel a parknak a világjárvány miatt zárva kellett tartania - a medveárnyék-észlelést az interneten közvetítették).

 

Barna medve (Fotó: Bagosi Zoltán)

De addig is, míg személyesen találkozhattok ezekkel a fantasztikus állatokkal, pár érdekes infót is megtudhattok róluk. Például azt, hogy milyen sokféle medve népesíti be a Földet. Barna medve, fekete medve, örvös medve, ajakos medve, maláj medve, pápaszemes medve, jegesmedve, óriáspanda: ez a nyolc faj tartozik a medvefélék családjába. Róluk szól az állatkert Medve "ABC"-je, melyből minden kérdésetekre választ kaphattok, már ami ezeket a nagyszerű bundás jószágokat illeti. Akit érdekel a medvék különleges világa, sok érdekességet megtudhat belőle.

Ha ide klikkeltek, rögtön le is tölthetitek!