Pagony kalandséta: szabadtéri kalandjáték a Pagonytól

A jelenlegi helyzetben családi programot szervezni, ráadásul olyat, amit a család minden tagja élvez, és biztonságban is érzi magát, nem könnyű feladat. A Pagony most városi kalandsétákat indít, amelyek során az egész család kikapcsolódhat, a program kényelmesen megközelíthető és biztonságos az összes résztvevő számára.

A Pagony új kezdeményezése népszerű mesékre épülő játékos, nyomozós feladványokból álló városi séta, amelynek során a résztvevők Budapest különböző városrészeiben kalandozhatnak, sok-sok olyan apró részletet felfedezve, ami egy sietős hétköznapon biztosan nem tűnne fel.

A kalandséták a Pagony boltjaiból indulnak, ahol a résztvevők megkapják a küldetést, amit végre kell hajtaniuk. Elsőként Berg Judit és Kertész Erzsi közös regényére, A négy madár titkára, valamint Dániel András Kufli-meséire épülő kirándulások indulnak el a Pozsonyi út és a Szent Gellért tér közelében.

Forrás: Pagony


A résztvevők a kalandsétához kapott felszerelés mellé egy izgalmas várostörténeti ismeretterjesztő füzetet is kapnak, sőt a Pagony minden szükséges kelléket fertőtlenítve biztosít. A csapatok önállóan mozognak, így nem kell alkalmazkodniuk senkihez, a nyomozásban pedig a család minden tagja részt tud venni. Annak érdekében, hogy minden résztvevő számára teljes legyen az élmény, a csoportok létszáma 2–8 fős lehet.

A játék során sok-sok új információval, várostörténeti érdekességgel is gazdagodnak a gyerekek, sőt a feladatok részét képezi a formák felismerése, a logikus gondolkodás, az alapos megfigyelés is, ami észrevétlenül fejleszti a gyerekek legkülönfélébb készségeit. Részletekért katt ide!


(via Pagony)