Télen sem lustálkodnak a Debreceni Állatkert sarkantyús teknősei

Az intézmény páncélosai remekül érzik magukat téli szálláshelyükön, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy tavalyhoz hasonlóan az idei év elején is szép számú egészséges utóddal örvendeztették meg gondozóikat.

A tojásrakás tavaly november közepén történt, február elején pedig

összesen 13 kis teknős kelt ki, majd költözött be a Pálmaház kulisszái mögött kialakított teknősoviba.

További örömhír, hogy január végén a gondozók újabb tojásokat helyeztek a keltetőbe, a tavasszal esedékes következő szaporulatnak azonban a remények szerint az intézmény már látogatóival közösen örülhet majd.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.

 

Az afrikai Szaharában és annak déli részén húzódó Száhel-övezetben őshonos sarkantyús teknős (Centrochelys sulcata) a világ harmadik legnagyobb termetű szárazföldi teknősfaja; páncélhossza a 80 centimétert is meghaladhatja, a hímek testtömege pedig akár a 100 kilogrammot is elérheti.

Nevét a hátsó lábán található sarkantyúszerű kinövésekről kapta. Az elsivatagosodás és a túlzott legeltetés miatti élőpusztulás, valamint az illegális kereskedelem egyaránt veszélyezteti, így a faj sebezhető besorolást kapott a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, és szerepel a washingtoni egyezmény (CITES) védettséget adó II-es mellékletében is.


(via Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.)