30 ütős konzoljáték, amit most leáraztak a Black Friday miatt

Assassin's Creed Valhalla, FIFA 23, Halo, The Last of Us, Stray – van itt minden, mint a falusi búcsúban, most vegyél meg minden játékot a karácsonyfa alá!

A Black Friday az Amerikai Egyesült Államokban a hálaadást követő első péntek népszerű elnevezése, ami évtizedek óta hagyományosan egybeforrt a nagy karácsonyi bevásárlási láz kezdetével – és persze a harsogó árakciókkal. Bár Magyarországon ismeretlen ünnep a hálaadás (mint ahogy a szervesen hozzá kapcsolódó, tradicionális vacsorát is csak a hollywoodi filmekből és a tévésorozatokból ismerjük).

Ilyenkor novemberben persze minden péntek Black Friday, így az összes árakció egy-egy újabb kiváló alkalom olcsóbban beszerezni a magyar bukszákhoz képest még mindig borsos árú konzoljátékokat.

Lássuk, mi mindent zsákolhatnak be most akciósan az Xbox-, a PlayStation- és a Nintendo Switch-tulajdonosok! Érdemes már most elintézni a karácsonyi ajándékvásárlást – ha más nem, legalább azt, amivel saját magunkat lepjük meg majd a jól megérdemelt év végi pihenés alatt!

 

Forrás: xbox.com

 

Jóárasított Xbox-játékok

Az Xbox.comon november 25-ig érhetőek el akciós áron az alábbi kultikus játékok:

  1. Assassin's Creed Valhalla, Templomosok és Orgyilkosok harca a viking korban: 24 900 Ft helyett 8215 Ft
  2. Battlefield 2042, az ikonikus háborús franchise legújabb felvonása: 27 990 Ft helyett 9595 Ft
  3. Borderlands Legendary Collection, gyagyás sci-fi kaszabolás: 14 990 Ft helyett 5995 Ft
  4. Cyberpunk 2077, a híres-hírhedt akciójáték, amiben maga Keanu Reeves segít a harcban: 21 990 Ft helyett 10 995 Ft
  5. Crysis Remastered Trilogy, a Crytek kultikus lövöldözős játéka: 17 300 Ft helyett 10 380 Ft
  6. Diablo II: Resurrected, a kultikus hack & slash RPG felújított változata: 13 490 Ft  helyett 6745 Ft
  7. Far Cry 6, a kultikus akciójáték, amiben megdöntheted Giancarlo Esposito diktatúráját: 24 900 Ft helyett 8215 Ft
  8. FIFA 23, a világ legnépszerűbb fociszimulátora: 23 990 Ft helyett 14 390 Ft
  9. Halo Infinite, űrháború a rettenthetetlen Master Chief oldalán: 23 490 Ft helyett 11 745 Ft
  10. It Takes Two - Digital Edition, a 2021-es év kooperatív játéka, amiben egy rajzfilm-házaspárt irányítva kell kikeverdni a slamasztikából: 13 990 Ft helyett 5595 Ft
  11. LEGO Star Wars: The Skywalker Saga, a rajongókat is élesen megosztó mozifilm vicces és cuki legóváltozata: 20 990 Ft helyett 10 495 Ft
  12. Mafia: Definitive Edition, a jó öreg gengszterszimulátor ráncfelvarráson átesett verziója: 13 490 Ft helyett 4720 Ft
  13. Red Dead Redemption 2, a kultikus westernjáték, ami izgalmasabb kalandokat ígér, mint az összes Westworld-epizód együttvéve: 18 995 Ft helyett 6265 Ft
  14. Resident Evil Village, a Capcom Erdélyben játszódó horrorjátéka, benne a mémmé vált, 3 méteres vámpír bombázóval, Lady Dimitrescuval: 13 990 Ft helyett 10 490 Ft
  15. Star Wars Jedi: Fallen Order, hamisítatlan Csillagok háborúja-kaland, ami önmagában izgalmasabb, mint a VII-VIII-IX. részek: 16 990 Ft helyett 2545 Ft

 

Forrás: PlayStation Store

 

Jóárasított PlayStation-játékok

A PlayStation Store-ban november 29-ig-ig tart a Black Friday-hez időzített kiárusítás, amely többek között az alábbi húzócímeket foglalja magában:

  1. A Plague Tale: Requiem (PS5), egy hányattatott sorsú testvérpár kalandjai a százéves háború és a pestisjárvány alatt nyögő Franciaországban  20 990 Ft helyett 16 792 Ft
  2. Cyberpunk 2077 (PS4, PS5), a híres-hírhedt akciójáték, amiben maga Keanu Reeves segít a harcban: 16.990 Ft helyett 8495 Ft
  3. Demon's Souls (PS5), a FromSoftware legendásan elborult PS3-ra fejlesztett dark fantasy játéka, megújult köntösben: 27 490 Ft helyett 13 745 Ft
  4. FIFA 23 (PS4), a világ legnépszerűbb fociszimulátora: 23 990 Ft helyett 14 394 Ft
  5. Gotham Knights (PS5), akciójáték Batgirllel, Robinnal és a DC többi szuperhősével: 25 690 Ft helyett 15 414 Ft
  6. Horizon Forbidden West (PS4, PS5), egy neo-barbár lány kalandjai az apokalipszis utáni, robotszörnyek lakta San Franciscóban: 27 490 Ft helyett 17 043 Ft
  7. Marvel's Spider-Man: Miles Morales (PS4, PS5), a közkedvelt Pókember legújabb kalandjai: 20990 Ft helyett 10 495 Ft
  8. Stray (PS4, PS5), a szuperaranyos cica és a cserfes minirobot kalandjai egy nyomasztó sci-fi világban: 10 590 Ft helyett: 8472 Ft
  9. The Last of Us Part I (PS5), minden idők legjobb PlayStation játékának felújított változata, amelyben egy morcos zsoldos egy tinilányt kísérget az apokalipszis utáni, zombifertőzött Amerikában: 27 490 Ft helyett 20 617 Ft
  10. The Last of Us Part II (PS4), a nagy klasszikus folytatása, mit mindenkinek kötelező végigjátszania még az HBO tévésorozata előtt:  13.990 Ft helyett 3497 Ft

 

Forrás: Chesnot/Getty Images

 

Jóárasított Nintendo Switch-játékok

Bár a Nintendo sosem volt különösebb híve az akciós áraknak, az Amazonon most némileg olcsóbban lehet beszerezni a népszerű kézikonzol húzócímeit, mint a standard 60 dolláros ár. Íme néhány példa:

  1. Luigi's Mansion 3, szellemes kalandok a Szellemirtónak állt Luigival: 49.94$ (59.99$ helyett)
  2. Kirby and the Forgotten Land, a kis rózsaszín gömböc legújabb kalandjai: 53$ (59.99$ helyett)
  3. Mario Kart 8 Deluxe, halálosan komoly autóverseny a Mario-játékok bohókás kis figuráival: 47.99$ (59.99$ helyett)
  4. Super Mario Odyssey, az utóbbi idők legjobb, legmókásabb és legtöbb fejtörőt tartalmazo Mario-játéka: 48.70$ (59.99$ helyett) 
  5. The Legend of Zelda: Breath of the Wild, a Nintendo kultikus fantasy játéka, amelyben valójában sosem Zeldát irányítottuk, hanem mindig is az ő megmentésére siető Linket: 40.99$ (59.99$ helyett)

 

(via Entertainment Weekly & IGN)