100 évig lappangó Tihanyi kép lesz a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik sztárja

  • PORT

Tihanyi Lajos egyik korai, kiemelkedően szép alkotása lesz a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik sztárja. Az 1908-ban született “Nagybányai piac” című festményt közel 100 éven keresztül eltűntnek hitték, ám a lappangó mű másfél évtizede felbukkant és azóta a magyar modernizmus egyik gyöngyszemeként tartják számon. A Tihanyi-képet az aukció többi darabjával együtt május 5-től két héten át a nagyközönség is ingyenesen megcsodálhatja.   

Tihanyi Lajos: Nagybányai piac, Forrás: Virág Judit Galéria

Tihanyi Lajos képei iránt nagy a kereslet szerte a világon, a hazai modernizmus kiemelkedő alakjának művei egyre többet érnek. 2023-ban Tihanyi “Tájkép Margit-híddal” című festménye egészen 130 millió forintig menetelt a Virág Judit Galéria téli aukcióján, 2021-ben pedig a Pont Saint Michel című kép nem kevesebb, mint 220 millióért cserélt gazdát szintén a Virág Judit Galéria árverésén. 
 
Ez utóbbi kép is 1908-ban készült, akárcsak a május 19-én aukcióra kerülő Nagybányai piac című alkotás. Tihanyi fiatal, 23 éves volt ekkor. A művész ekkor már megjárta Nagybányát, valamint eljutott Párizsba is, a francia fővárosban töltött hónapok óriási hatással voltak rá. Kinyílt előtte a világ, és élete korábbi színterei csupán poros kisvárosnak tűntek számára. Innentől Paul Gauguin, Paul Cezanne és Henri Matisse voltak a példaképei.

A nagybányai művészvilágba visszatérve festette meg ezt a képét, amely - rá jellemző humorral - akkor ábrázolja a piacot, amikor épp nincs piac. „Nagybánya kiváló helyszín volt Tihanyi számára, hogy a Párizsban látottakat, tapasztaltakat kamatoztassa, és rátaláljon saját útjára. Ennek a rálátásos, vad színekkel megfestett képnek a kompozíciója merész, színei a nagy francia fauve mestereket idézik. A modernizmus igazi gyöngyszeme ez” - mondta el Virág Judit, a Virág Judit Galéria művészettörténésze és társtulajdonosa. A képnek hányattatott sors jutott, a keletkezése után egy évszázadon át elveszettnek hitték, azonban később felbukkant egy kiállításon és azóta a Tihanyi-életmű értékes darabja. 

Batthyány Gyula: Bábel, Forrás: Virág Judit Galéria

A Virág Judit Galéria május 19-i aukciója számos egyéb izgalmas tételt tartogat még. Ilyen például Battyhány Gyula Bábel című festménye, amely az arisztokrata származású művész egyik főműve.  Batthyány előszeretettel tartott görbe tükröt a hazai arisztokrácia tagjai elé, azonban ezen a biblia témájú, roppant részletgazdag festményen szövetszerűen forrnak össze a meseszerű jelenetek. A kép mostanáig lappangott, ám most, hogy előkerült, az aukció egyik leglátványosabb darabja lesz. 

Czigány Dezső: Zöld kancsós, almás csendélet 1930-körül, Forrás: Virág Judit Galéria

Ugyancsak az árverés kiemelt tétele Faragó Endre Kávéházban című alkotása, valamint Czigány Dezső Zöld kancsós, almás csendélet 1930-körül című festménye. Vaszary János Mezei virágok csendélete nemcsak szépsége miatt érdemel említést, hanem azért is, mert Irwin Shaw világhírű író tulajdonában volt. 

Faragó Endre: Kávéházban, Forrás: Virág Judit Galéria

A Tihanyi kép és a gazdag aukciós anyag két héten át, május 5-től 18-ig megtekinthető a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.). A 78. Tavaszi Aukcióra május 19-én hétfőn kerül sor.