Főszerepben a szépség a Nemzeti Múzeumban

Június 14 és 15-én a női szépségé lesz a főszerep a Nemzeti Múzeumban, a Magyar Menyasszony kísérőprogramjai a Helia-D márkával együttműködve valósulnak meg, aki a tárlat egyik kiemelt támogatója.

A Magyar Menyasszony kiállítás sikere töretlen decemberi megnyitója óta, az eltelt öt hónap alatt már több mint 60 ezren látták a kiállítást, melynek fókuszában a nők állnak, a tárlat 500 évre visszamenően irányítja a figyelmet társadalmon belüli helyzetüknek változásaira és arra, hogy hogyan viszonyultak régen és ma a nők, a párok és a családok a házassághoz. A kiállításban féltve őrzött kincsek is láthatóak, köztük rengeteg csodás ruha, kiegészítő, amelyek mind hozzájárultak egykor és ma, hogy a nők a legszebbek lehessenek a nagy napon.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum


A kiállítás támogatóinak felkérésekor fontos szempont volt, hogy olyan cégeket kérjenek fel partnernek, akik számára szintén kiemelt fontos a nők támogatása, akik kapcsolódni tudnak a témához saját tevékenységükkel, küldetésükkel – mondta el a kreatív igazgató. Kiemelte, hogy a több mint 40 éves Helia-D ilyen partner, hisz évtizedek óta kíséri mindennapjaikban a magyar nőket. A hagyományok ápolása, illetve az innovatív fejlődésre való törekvés mellett a márka elhivatott a magyar nők támogatásában, különböző női témákra való figyelemfelhívásban.

A két napban közös szervezésben a programok a szépség fogalma köré épülnek. Pénteken délután a látogatók saját krémeket készíthetnek workshopokon, amelyet Somogyi Krisztina, a Helia-D Herba Kastély szakmai vezetője irányít. A résztvevők a Helia-D előre gyártott arckrém vagy kézkrém alapjaiból kiindulva készíthetnek el egy hazavihető, személyre szabott kozmetikumot. A foglalkozás során saját ízlésük és bőrigényük szerint adagolhatnak a kiválasztott krémalaphoz 3-4 féle aktív hatóanyagot, mint például gyógynövény kivonatokat, növényi komplexeket, növényi őssejt kivonatokat, köztük akár tokaji aszút, valamint 1-2 féle illatanyagot, illóolajat. A foglalkozásokra 3 alkalom nyílik, 15, 16 és 17 órakor, és a megvásárolt programjeggyel a Magyar Menyasszony kiállítást is megnézhetik az érdeklődők.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum


Szombaton 15 és 18 óra között a Helia-D kozmetikus szakértőjének tanácsait kérhetik az érdeklődők, aki bőrtípus elemzéssel személyre szabottan segít kialakítani a bőrápolási rutint. Az esemény ingyenes lesz, a vendégeket érkezési sorrendben tudják majd fogadni, és mindenki részt vehet egy játékon is Helia D termékért, illetve ajándékokkal is készül a cég.

A legizgalmasabb program pedig szombaton 18 órakor veszi kezdetét a Díszteremben, ez a Női szépség korokon át című kerekasztal-beszélgetés a Helia-D márka nagyköveteivel, Pataki Ági modell, üzletasszonnyal és Zséda énekesnővel, valamint Simonovics Ildikó divattörténésszel, a Magyar Menyasszony kurátorával. A beszélgetés az örök fiatalság témáját járja majd körbe. Szó lesz a szépség és fiatalság megítéléséről a különböző történelmi korokban és életkorokban. Beszélgetnek majd a szépségről alkotott képükről, hogy mi tesz egy nőt széppé, és mit jelent ma szépnek lenni a modern rohanó hétköznapokban, valamint, hogy ez hogyan változott az egyes korszakokban, mit tettek a nők a szépségért régen és ma.

Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum


Az est zárásakor egy exkluzív koncertet ad Zséda A Zongorista és Én címmel. A fél órás mini koncerten a Nemzeti Múzeum gyönyörű Bogányi zongoráján Juhász Attila kíséri Zsédát, aki ezúttal nem csak saját dalait, de nagy kedvenceit is énekli majd zongorakísérettel, műfaji megkötések nélkül, rendhagyó verzióban. Egy elegáns program, mely tökéletesen illeszkedik a Múzeum dísztermének miliőjéhez és a Magyar Menyasszony kiállításhoz.

A beszélgetés és a mini koncert is ingyenes. Valamennyi programra érdemes azonban már most regisztrálni, illetve jegyet váltani, mert a programokra a férőhelyek száma korlátozott.
Az eseményekről bővebben a mnm.hu oldalon tájékozódhatnak.