A Magyar Menyasszony című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású új időszaki kiállítása, amelyben több száz ismert és ismeretlen nő rejtélyes története elevenedik meg: féltve őrzött ruháik, kellékeik, szerelmes leveleiken keresztül.
A XVI. századtól napjainkig a világban szinte minden megváltozott, sokat változtak a női szerepek is, de egy dolog mégis ugyanaz maradt: 500 éve is voltak menyasszonyok, és ma is vannak. A “menyasszonyság”, a menyasszonnyá válás koroktól, irányzatoktól, ideológiáktól függetlenül ma is a nőiesség, a női szépség egyik szimbóluma.
A rendkívül sokszínűen illusztrált tárlat egyszerre világít rá arra, hogy a nők szerepe fontosabb volt, mint az a történetírók rostáján átszűrődik, illetve arra is, hogy miként változott az elmúlt öt évszázadban a nők társadalmi szerepe és harcolták ki maguknak saját sorsuk alakulásának jogát, lehetőségét.
A Magyar Menyasszony kiállítás egy nagyívű vállalkozás, méltó a Magyar Nemzeti Múzeum hagyományaihoz.
Ez a kiállítás egy széleskörű összefogás eredménye. A múzeumi szakma, a kutatók, hivatásos gyűjtők és magánemberek összefogásából, felajánlásaiból jött létre.
Csak a Magyar Menyasszony facebook csoportnak több mint 11 ezer tagja van, és a www.magyarmenyasszony.hu online gyűjteményben is több mint ezer esküvői fotót küldtek már be. Az oldalra folyamatosan lehet fotókat feltölteni, amelyek mind megjelenne az kiállításban látható interaktív installációban.
Hozzászólások