„Fotográfusok az Egészségügyért” - Több, mint egymillió forint gyűlt össze az egészségügyet támogató fotóaukción

A RANDOM - kortárs fotográfusok csoportja egyedülálló kezdeményezés keretében gyűjtött támogatást a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány számára.

Neves fotográfusok, fotóművészek részvételével online fotóaukciót szerveztek, melynek keretében egy héten át lehetett licitálni a felajánlott fotóművészeti alkotásokra. A képek méretétől, technikájától és egyediségétől függetlenül minden esetben 5000 Ft áron indultak el és átlagban 20 – 30 ezer forintért keltek el, ám volt olyan alkotás is, amely elérte a 100.000 Ft-os licitösszeget. Az izgalmas képanyag, a fotográfia különböző stílusait képviselte, így a licitálók kedvükre válogathattak a portrék, dokumentarista fotográfiák, művészi tájképek, experimentális alkotások között.

A sikeres hét során 1.342.000 Ft gyűlt össze, amely a nyertes licitálók közvetlen utalásával már el is jutott az egészségügyi alapítvány számlájára. A szervezők, akik a RANDOM kortárs fotográfus csoport aktív tagjai remélik, hogy ezzel a kezdeményezéssel nemcsak a nővérek és orvosok munkáját segítették, de a kortárs magyar fotográfia értékeire is fel tudták hívni a figyelmet.

Az aukció szervezője: RANDOM – kortárs fotográfusok egyesülete

Az aukcióban szereplő alkotók: Angyal Fruzsina, Bácsi Róbert László, Balázs Zsolt, Balogh László, Bankó Gábor, Bánkuti András, Benkő Imre, Bihari Ágnes, Boor Ádám, Bődey János, Bruno Bourel, Chikàn Erika, Deim Balázs, Déri Miklós, Diósi Máté, Dudás Nándor Emil, Dusa Gábor, Fátyol Viola, Féner Tamás, Földes Borbála, Gálos László, Gordon Eszter, Göbölyös Luca, György Erika, Gyukics Péter, Hajdú D. András, Juhász István, Kállai Márton, Keleti Éva, Kocsány Kornél, Kolozsi Bea, Márián Gábor, Medgyesy Gábor, Millok Tamás, Mónos Gábor, Móricz-Sabján Simon, Mucsy Szilvia, Palotai Misi, Pataki Ágnes, Perián János, Porkoláb Zsófi, Simon Csilla, Sióréti Gábor, Somogyvári Kata, Spanyár Judit, Spingár-Westerlund Anita, Stiller Ákos, Szabó Jutka, Szél Ágnes, Telkes Tímea, Tóth István, Urbán Ádám, Urbán Tamás, Vachter János, Vajda János, Valczer Hajni, Varga Balázs, Varga Tamás, Végh László, Vékás Magdolna, Walton (Reimholz) Eszter.

„A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet dolgozóinak nevében nagyon köszönjük ezt az önzetlen kezdeményezést a RANDOM – kortárs fotográfusok csoportjának és természetesen nagyon köszönjük a licitálok adományát is. Ennek a nagyszerű és páratlan összefogásnak az eredménye óriási segítséget jelent kórházunk számára, hálánkat nem tudjuk megfelelő szavakkal kifejezni.” Szent László és Szent István Kórház - Betegeiért, Orvosaiért, Dolgozóiért alapítvány