Újra jelentkezik Budapest legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT), amely 2024-ben nemzetközivé bővül és 12 magasan jegyzett európai galériát is vendégül lát.
Szeptember 26-29. között a Bálnában mutatkoznak be a hazai és külföldi galériák, valamint a legkeresettebb művészek. A kiállítás és vásár mellett két napos művészeti konferenciával, felnőtteknek és gyermekeknek szóló edukációs programokkal és tárlatvezetésekkel is készülnek a szervezők.
A Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár rögtön az indulása évében, 2023-ban berobbant a hazai kortárs szcénába. Az eseményt azzal a céllal hozta létre Tausz Ádám főszervező, hogy a BCT idővel a nemzetközi piac meghatározó szereplőjévé váljon. Mindez sikerült is, hiszen 2024-ben a 30 hazai galéria mellett 12 nemzetközi vendég galéria is tovább emeli az esemény színvonalát.
„Átfogó képet szeretnénk adni az érdeklődőknek a magyar progresszív kortárs alkotói közösségről. Fontos célkitűzésünk, hogy csak minőségi alkotások és galériák jelenhessenek meg, ezért a rendezvény magas színvonaláról szakmai bizottság gondoskodik. A résztvevőknek komoly szakmai kritériumoknak kell megfelelniük” - mondta el Tausz Ádám. A főszervező nevéhez fűződik többek között a kultikus Art and Antique Budapest kiállítás és a nagysikerű Füred Art Week is.
A Budapest Contemporary az a hely, ahol az érdeklődők ízelítőt kapnak abból, hol jár most és hova tart a hazai és európai kortárs művészet. Találkoznak egymással a galériák, a művészek, a gyűjtők és a nagyközönség, információt cserélnek egymással és inspirációt merítenek. A rendezvényen néhány tízezer forintba kerülő minőségi műtárgyakat éppúgy találnak a vásárlók, mint nagy értékű, több milliós alkotásokat.
A programot tovább gazdagítja idén egy két napos konferencia a művészet és a business kapcsolatáról, és lesznek exkluzív tárlatvezetések is.
A Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek tárgyait a kiállító galériák ajánlják fel. Az Axioart felületén lehet majd licitálni az árverésen, a befolyt összeget az autizmussal élők támogatását célul kitűző Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők.
Résztvevő galériák: acb Galéria, Ancora Contemporary Gallery, Deák Erika Galéria, Einspach Fine Art & Photography, Faur Zsófi Galéria, Galeria Neon, Gallery East of Eden, Heart and Cherry, Horizont Galéria, Horn Péter Gyűjtemény, INDA Galéria, Initio Arts & Design, Kálmán Makláry Fine Arts, KÉPEZŐ Galéria, Kisterem, Modern Műtár, Molnár Ani Galéria, NACO, Nemes Galéria Budapest, ResidentArt, Rechnitzer Galéria, Szikra Galéria, The Space Contemporary Art Gallery and Management, TOBE Galéria, Várfok Galéria, VILTIN Galéria, Vintage Galéria, Zsdrál Art Kortárs Művészeti Galéria.