Indul a Lázár-napló – Bíró Szabolcs középkorijárvány-híradója

Április 20-án jelenik meg Bíró Szabolcs legújabb, Lázár evangéliuma című középkorijárvány-regénye az Athenaeum Kiadó gondozásában. Az író ötrészes videósorozatot készített a történelmi horrorhoz, amely abból az alapötletből építkezik, hogy milyen lett volna, ha 1348-ban a pestis helyett élőholtak özönlik el Európát – és persze a Magyar Királyságot.

A Lázár-napló első része április 2-án 18 órakor kerül fel az Athenaeum Kiadó Facebook oldalára.
Bíró tizenkét éve kezdett foglalkozni a magyar középkorral, azóta kutatja autodidakta módon elsősorban a XIV. századot, amelyet az Anjouk című, nagy sikerű regénysorozatában dolgoz fel (legfrissebb része a Királyok éneke, a sorban a hatodik). A Lázár evangéliuma egyik különlegessége, hogy egy erősen autentikus középkori valóságra építi fel a vad fikciót, és hőseinek főleg az Anjouk-sorozat szereplőit teszi meg.

Az ötrészes videósorozatban Bíró Szabolcs történelemről és fikcióról egyaránt mesél: az első két részben a történelem első biológiaifegyver-bevetéséről, illetve Magyarországról az Anjou-kori pestisjárvány idején; a maradék három epizódban már konkrétan új regénye érdekességeiről árul majd el ezt-azt. A videók az Athenaeum Kiadó Facebook oldalán, illetve Bíró Szabolcs YouTube-csatornáján lesznek megtekinthetők.