Olvassatok Nádast!

Nádas Péter idén ünnepli 80. születésnapját. A jeles évforduló alkalmából jelenteti meg a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. az író novelláiból készített egyedi válogatáskötetet. A tízezer példányban megjelenő művet a magyar középiskolások és a felsőoktatásban tanuló diákok kaphatják meg.

A Libri hagyományteremtő kezdeményezésében a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakjainak műveiből készült válogatásköteteket kaphatnak kezükbe a fiatal olvasók. A könyvkereskedő – a Jelenkor Kiadóval együttműködve – 2020-ban hívta életre programját, a sorozatban eddig Mészöly Miklós és Nemes Nagy Ágnes írásai jelentek meg. Az idén nyolcvanéves Nádas Péter életműve egy egész generáció irodalomszemléletét meghatározta, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelenő kötetben az író három, gyerekperspektívából elbeszélt novelláját olvashatjuk, a Hazug, csaló, a Sanyika, a Bárány című írásokat, valamint címadó Berlini szürke elbeszélést. A Nagy Boglárka szerkesztésében megjelenő, kereskedelmi forgalomba nem kerülő kötetet térítésmentesen bocsátják a szervezők az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező magyar középiskolások, főiskolások és egyetemisták rendelkezésére.

– Kulturális vállalatként legfőbb küldetésünk a kortárs magyar irodalom alkotóinak megismertetése az olvasóközönséggel. A ma fiataljai holnap felnőttek lesznek, ha ők megismerik és olvassák Nádas Péter írásait, azzal az utókornak is üzenünk. Reméljük, hogy ezzel a következő nemzedék tagjainak is segítünk felfedezni Nádas Péter művészetét – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatban Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója.

Forrás: LIBRI


A most megjelenő Nádas Péter-kötetet a diákok 2022. szeptember 29-től a készlet erejéig
országszerte 55 Libri könyvesboltban és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tudják átvenni.