10 film, aminek eredetileg egészen más lett volna a vége

Olykor produceri nyomásra változtatnak egy filmen, de olyan is akad, hogy a tesztvetítéseken nem nyeri el a közönség tetszését. Máskor már a forgatás közben jönnek rá az alkotók, hogy nem fog működni az eredeti elképzelésük.

Brazil

Terry Gilliam klasszikusának nyomasztó befejezése beleég a néző agyába - pedig a rendező komoly háborút vívott miatta az amerikai forgalmazásért felelős Universal stúdió főnökével, Sid Sheinberggel. Miután nagyon nem tetszett neki a sötét lezárás, Gilliamet teljesen kizárva újravágatta a film végét, és ezzel egy borzalmas happy endet kerekítettek a végére - Sam Lowry megkínzatása itt csak egy rémálom, és Jillel együtt vidékre menekülnek, ahol boldogan élnek, míg meg nem halnak. Még repkednek is egyet a felhők fölött.

A bemutatót folyton elhalasztották, és Gilliam egy egész oldalt megvásárolt a Varitey-ben, hogy megüzenje Sheinbergnek, mégis, mi lesz a filmjével? A rendező közben kurzusokat tartott, és noha a stúdió keményen megtiltotta neki, hogy levetítse az egész filmet, Gilliam mégis megmutatta a diákoknak - az egyik előadáson bent ült néhány kritikus is, akik  az L.A. Critics díjátadón az év legjobbjának választották a Brazilt. Ennek hatására a Universal visszakozott, és végre bemutatták, az eredeti, nyomasztó befejezéssel. 

 

A remény rabjai

Az eredeti befejezés hű lett volna Stephen King kisregényéhez: Red (Morgan Freeman) marad a börtönben - és reménykedik. Később forgatták csak le Andy és Red találkozását Zihuatanejóban, és mindkét változatot levetítették a tesztközönségnek. És noha az alkotók jobban szerették volna a bizonytalanabb véget, a közönség döntött.

 

A mélység titka

A filmekben elég ritkák a békés földönkívüliek, hiszen egy látványos invázió mégis csak több nézőt vonz, mint egy kedves egymásra borulás. Pedig ez adja A mélység titka különleges hangulatát: az idegenek inkább csak kíváncsiskodnak, nem akarnak semmi rosszat, és amikor Ed Harris karaktere feláldozza magát, hogy megmentse őket attól, hogy a haditengerészet elpusztítsa őket, egy rövid csevej után nagylelkűen visszaviszik a vízfelszínre.

Csakhogy az eredeti befejezés szerint egy egészen más filmet kaptunk volna: az óceán mélyén lapuló idegenek már jó ideje figyelik az emberiséget, és levonták tanulságul, hogy aljas népség vagyunk, így ideje pusztulnunk. Óriási szökőárakat keltenek, amik letarolnak mindent, akár egy Roland Emmerich-féle katasztrófapornóban.  UPDATE: Olvasónk hívta fel rá a figyelmet, hogy az alábbi videó egy túl lelkes rajongó műve - A mélység titka bővített változatában ugyanis az idegenek az utolsó pillanatban leállítják a szökőárt, és ugyanúgy visszajuttatják Budot a felszínre, mint a mozis változatban.

 

Hetedik

Az a bizonyos doboz... A filmet gyártó stúdió emberei nagyon nem akarták elfogadni a sokkoló befejezést, és azzal jöttek elő, hogy ha már fej, akkor ne Mills nyomozó feleségéé legyen, hanem a kutyájuké. Brad Pitt épp előző munkája, a Szenvedélyek viharában kapcsán fogadta meg, hogy többé nem megy bele, hogy szétbarmolják a filmjeit, így beleíratta a szerződésébe, hogy Gwyneth Palthrow feje lesz a dobozban, és a végén a karaktere lelövi John Doe-t - különben nem vállalja el a szerepet.

 

Micsoda nő!

Az eredeti, kifejezetten sötét történetben Vivian nem az a szeleburdi lány volt, mint a végleges filmben, hanem egy drogfüggő, tanulatlan, nyomorult sorsú szerencsétlen. És nem is lángolt fel a szerelem közte és Edward közt - a hét leteltével megkapta a borítékot, aztán mehetett vissza az utcára. Közben a barátnője meghalt túladagolásban.

 

Nyolcadik utas a Halál

Ugyan nem forgatták le, de Ridley Scottnak egy egészen szürreális ötlete támadt a befejezéshez: a xenomorph letépte volna Ripley fejét, és a hangját utánozva küldött volna egy rádióüzenetet a Földnek. Szerencsére a producerek lebeszélték.

 

Rémségek kicsiny boltja

A tesztvetítések bizony hasznosak, mert Seymour, a mafla kis virágboltos és  Audrey fantasztikusan aranyos szerelmi története eredetileg kifejezetten gonosz befejezést kapott. A húsevő földönkívüli növény, Audrey II. megeszi a főszereplőket, majd elszaporodik, és a sok daloló óriásvirág felzabálja az egész világot. Csakhogy a közönségnek ez cseppet sem tetszett, és szerencsére happy end lett a film vége - megszakadt volna a szívünk, ha nem örülhettünk volna a két főhős jól megérdemelt boldogságának. (Bár így is maradt egy aprócska jelenet a legvégén, hogy Audrey II azért nem adta fel, de ez így rendben van.)

 

Szárnyas fejvadász

Ridley Scott műfajteremtő klasszikusának hányattatott sorsáról, különböző változatairól már írtunk korábban. A stúdió nyomására a Brazilhoz hasonlóan ért véget az eredeti mozis változat: Deckard és Rachel elautókáznak, hogy a természet lágy ölén éljék le vidám életüket. Mondani sem kell, hogy Scott és Harrison Ford is utálta.

 

Titanic

A befejezés, amit ismerünk, ugye az, hogy az idős Rose éjjel kilopakodik a kutatóhajó fedélzetére, és a vízbe dobja a nyakéket, majd utána láthatjuk, amint a Titanic roncsai "megelevenednek". Egy másik változat azonban elég különös, zavarbaejtő módon zárta volna a filmet: a legénység észreveszi a nénit, amint el akarja dobni az ékszert, és kérlelik, hogy ne tegye. Rose az élet értékéről beszél nekik, majd Bill Paxton addig kérleli, amíg a kezébe nem adja az Óceán Szívét, csak hogy legalább egyszer megérinthesse. Ezután Rose visszaveszi, és hopp, beleejti a vízbe. A csapat tagjai kiakadnak, Paxton viszont eszelős módjára nevetni kezd. Sehol egy Leonardo DiCaprio, sehol a Titanic, sehol a romantika. Csak az őrült kacaj. UPDATE: E jelenet után ugyanúgy végződik a film, mint ahogy a moziban láthattuk. (Köszönjük olvasónknak, hogy felhívta rá a figyelmet.) Íme a "jó" bővített befejezés:

 

Neveletlen hercegnő

Itt a változtatás nem üzleti jellegű volt, hanem aranyos: Gary Marshall rendező megmutatta az akkor ötéves unokájának a filmet az eredeti befejezéssel, ami egyszerűen csak annyi volt,  hogy Mia elfogadja a rangját. A kislánynak azonban ez nem tetszett, mert látni akarta a kastélyt, ahol a főhős hercegnőként él tovább, így Marshall meggyőzte a Disney-t, hogy vásároljanak felvételeket európai kastélyokról, amelyekre rámontírozták Genovia zászlaját. A kislány elégedett volt az eredménnyel.

(Források: Cracked, Den of Geek)