10 híres színész, 10 kínos korai reklám

Így kezdte Keanu Reeves, Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Zendaya és Bryan Cranston. Fiatalok voltak, és kellett a pénz.

Ahogy a szállóige tartja, van az a pénz, amiért korpásodik a haj. A legnagyobb sztárok is lehajolnak az apróért, például, amikor japán reklámokban idétlenkednek. Egészen más azonban a helyzet, amikor még kezdő színészként, a hollywoodi karrier beindulása előtt vállalnak el mindent válogatás nélkül. Szerencsére – mert így utólag kiváló szórakozás végignézni a kínosabbnál kínosabb próbálkozásokat.

Mila Kunis (1993)

Kunis a Kifutó a semmibe című filmben debütált, ahol Angelina Jolie karakterének fiatalabb énjét játszotta, az igazi hírnevet azonban az Azok a 70-es évek-show hozta meg számára, ahol többek közt Topher Grace és Ashton Kutcher volt a partnere.

Addigra viszont már veterán reklámszínésznek számított, első szerepe egy Barbie-reklámban volt, majd a mellékelt, émelyítően színes Lisa Frank-hirdetésben. Ami igazán figyelemre méltó a produkcióban, az a tökéletes, akcentus nélküli angolja – hétévesen úgy érkezett meg Ukrajnából az USA-ba, hogy egy szót sem tudott angolul.

Keanu Reeves (1983)


Neo és John Wick megformálóját még a legnagyobb rajongói sem tartják Laurence Oliviert megszégyenítő színészóriásnak, és élete első komolyabb reklámjában sem tűnik éppen őstehetségnek. Egy kerékpárost alakít, akit a saját apja készít fel a nagy versenyre, ami aztán persze meg is nyer. A célban annyira megilletődik, amikor a kezébe nyomnak egy kólát, mintha nem is egy cukros üdítőt, hanem az élet vizét kapná meg pillepalackban.

Reeves becsületére legyen mondva, később is felvállalta ezt a kezdeti szárnypróbálgatását, több showműsorban is beszélt róla, elárulta például, hogy három teljes napon át forgatták a reklámot, több liter kólát kellett meginnia közben, és még a lábszőrzetét is leborotválta.

Bryan Cranston (1983)

Évtizedekkel azelőtt, hogy Walter White, azaz Bryan Cranston a Breaking Bad kémiatanáraként tökéletes minőségű kristálymetet terített, egy másik „droggal” is házalt: aranyérkenőcsöt árult a tévében. A leendő tévésztár ekkorra már volt esküvőket levezető lelkész, pincér, éjjeliőr, biztonsági őr, árufeltöltő és operatőr egy videós társkereső cégnél.

Maga a reklám sajnos nem olyan szórakoztató, mint amilyennek hangzik, a túlméretezett szarukeretes szemüveget viselő Cranston egy folyosón drámai komolysággal elsorolja az alapvető információkat a kenőcsről.

Zendaya (2009)

2009 már a régmúltnak számít, legalábbis a 96-os születésű Zendayának, ő ugyanis akkor kezdte a pályáját. Először modellmunkákat vállalt, 2010-ben pedig bekerült a Disney-féle Indul a risza! sitcomba Bella Thorne partnereként, a kettő között pedig a gyerekjátékokat gyártó iCarly több reklámjában szerepelt egy másik ifjú színészjelölt, Stefanie Scott mellett.

Leonardo DiCaprio (1988)

Meglepő módon az Oscar-díjas szupersztárt fiatalon nem halmozták el szerepekkel, amikor másfél éven át, több mint 100 meghallgatás után sem kapott szerepet, már a pályamódosításon gondolkodott. A reklámokkal viszont szerencséje volt, 14 évesen tűnt fel a Matchbox hirdetésében, de reklámozott például rágógumit is a Bubble Yumnak. A Fred Meyer hipermarketnek forgatott filmje pedig egy komplett sztorit mesél el, a kis Leónak megtetszik egy lány az iskolában, ezért megkéri az anyukáját, hogy segítsen neki ruhát választani, és a végén jön a happy end, a bálban a kislány felkéri őt táncolni, és még a pulcsiját is megdicséri.

Steve Carell (1989)

A későbbi 40 éves szűz a 2000 ezres évek elején a The Daily Show nevű szatirikus műsor álriportereként futott be, csak utána váltott színészi pályára, de korábban is voltak ilyen ambíciói, amire jó példa a 89-ben forgatott reklámfilmje. Ebben mintha az Office-béli Michael Scott fiatal verzióját alakítaná, aki ekkor még csak egy csirkés gyorsétterem dolgozója, és arról biztosítja a nézőket, hogy az ő szárnyasaikban nincs koleszterin. A színész humorérzéke és karizmája már ebben a pár másodpercben is megvillan.

Brad Pitt (1988)

Szörnyű tragédia: épp akkor fogy el a kabrióban bulizó társaság chipse, amikor a kocsijuk is lerobban. Szerencsére, tudnak szerezni valahonnan még pár dobozzal, legalábbis pár snittel később, már vidáman tömik magukba. Brad Pittnek ebben az egyik első pénzes munkájában sok dolga nincs, csak félmeztelenül kell táncolnia, buliznia, vigyorognia, és mindegyik feladatot tökéletesen abszolválja.

Kirsten Dunst (1989)

A kis Kirsten szülei nem bíztak semmi a véletlenre, már háromévesen gyerekmodellt faragtak belőle, hétévesen pedig szerepet kapott Woody Allen Ödipusz-roncsok című rövidfilmjében. Ugyanebben az évben több reklámban is feltűnt, például a Dolly Supriséban – ez volt az a baba, amelynek, ha felemelték a karját, hirtelen megnőtt a haja. Ami amennyire szellemes ötlet, annyira ijesztő, és a reklám is pont olyan, hogy egy horrorfilmben is el tudnánk képzelni.

Tobey Maguire (1991)

A későbbi Pókember 1989-ben debütált A varázslóban egy szöveg nélküli epizódszereppel, és az igazi befutásra még hosszú éveket kellett várnia, addig pedig mindent elvállalt, beleértve a reklámokat is. A Tropicana Twister Juice nevű üdítőitalát annak idején azzal próbálták eladni, hogy egzotikus ízek vannak benne, és a kisfilmben a gyerekek mindenféle városi legendákkal állnak elő az üdítő készítésével kapcsolatban. Az ekkor már 16 éves Maguire-nek a slusszpoén marad, a kamerába nézve megkérdezi, hogy „miért nem tesznek bele egy kis brokkolit is?”

+1 Britney Spears (1993)

A 90-es évek legnagyobb tiniénekesnője sem egyből toplistás sztárként kezdte a karrierjét. 1992-ben bekerült a Disney-féle The Mickey Mouse Clubba Christina Aguilera, Justin Timberlake, Ryan Gosling, és Keri Russell társaságában, de közben reklámcastingokra is járt. Így kapott szerepet a Maull’s barbecue szósz reklámjában is, ahol egy grillezős családi idill közepén kell boldogan majszolnia egy házi hamburgert. Csak pár másodpercre látszik, de így is övé a főszerep.

Via: Dadneedsbreak