Nem csak Drebin hadnagyot játszotta zseniálisan a 2010-ben elhunyt színész.
Leslie Nielsenre a legtöbben úgy emlékszünk, mint a Csupasz pisztoly-trilógia, vagy az Airplane! nagy nevettetője, pedig számtalan komoly szerepe is volt a pályája során. A hetvenes években két Columbo-epizódban is feltűnt: A türelmetlen hölgyben (1. évad / 5. rész) és a Személycserében (5. évad / 3. rész) is fontos karaktert játszik, ám egyikben sem alakít gyilkost. Nielsen ma, február 11-én lenne 100 éves, ami azért is érdekes, mert kollégája, Mel Brooks pedig idén tölti be a százat és még mindig aktív, hiszen készül az Űrgolyhók második része. A két komikus dolgozott is együtt: Brooks rendezte az 1995-ös Drakula halott és élvezi című paródiát, amiben Nielsen alakítja emlékezetesen a címszereplőt. Azonban Leslie Nielsen nem csak paródiákban és vígjátékokban remekelt, jó pár komoly szerepben is láthattuk, ami közül az öt legemlékezetesebbet szedtük össze.
Tiltott bolygó (1956)
Nielsen legemlékezetesebb drámai szerepe ebben a korszakalkotó sci-fi-ben volt. A Tiltott bolygó az ötvenes évek egyik legismertebb tudományos-fantasztikus filmje, amely megalapozta a műfaj komplexitását. A film aláfestő zenéje elektronikával készült, a látványvilág olyan modernnek hatott akkoriban, mint kevés hasonló alkotásban, és
ez volt az első film, ami a Naprendszeren túl játszódott és személyiséget adott egy robotnak.
Nielsen pedig érzékletesen alakította a hősies főszereplőt, Adams parancsnokot, aki azt a megbízást kapta, hogy nézzen utána, miért nincs már jó ideje aktivitás egy tudósok által lakott bolygón. Odaérve azonban olyan dolgokat tapasztalt, amire cseppet sem számított.
Tammy and The Bachelor (1957)
Bár a legtöbben ősz hajjal, idősen ismerjük Leslie Nielsent, mintha mindig is így nézett volna ki, de láss csodát: 1957-ben még a Tammy and the Bachelor című filmben egy jóképű, fiatal főszereplőt alakít. A romantikus komédiában Debbie Reynolds karaktere, a mississippi mocsarakból származó, naiv lány, Tammy beleszeret egy szokatlan déli úriemberbe, Peterbe – őt játssza Nielsen. A film bájos, bár humora mára már kissé megkopott, de sztárparádéval kárpótól érte.

A Poseidon katasztrófa (1972)
A hetvenes évek kultikus katasztrófafilmje egy öregedő luxushajó utolsó útját követi nyomon New Yorkból Athénba, amelynek során a hajót elsodorja egy szökőár, és az utasok meg a legénység a hajó belsejében rekednek. A Poseidon katasztrófa rémisztő alapkoncepciójával és lassan építkező feszültségével a műfaj egyik iskolapéldája. Nielsen kisebb, de fontos szerepet játszik: ő Harrison kapitány, aki már az indulás előtt hangot ad az aggodalmának, de nem hallgatnak rá.
Creepshow - A rémmesék könyve (1985)
Az antológiafilm két horrorlegenda együttműködésének eredménye: George A. Romero rendezte és Stephen King írta ezt az öt félelmetes és olykor fekete komédiába hajló történetet. Nielsen a középső, Árapály (Something to Tide You Over) című sztoriban alakítja Richard Vickerst, a gonosz és szívtelen milliomost, aki barátságos humorával palástolja gyilkos ösztöneit. Tökéletes szerep Nielsennek, aki
itt meg tudta mutatni, hogy még viccesen is tud hátborzongató lenni.
Harvey (1996)

Leslie Nielsennek nem volt könnyű dolga, amikor elvállalta a Harvey című 1950-es film tévés remake-jét. A történet egy kedves, különc férfiről szól, aki egy két méter magas nyúllal beszélget, akit csak ő lát. A mentális zavarokról egyedi módon beszélő filmet James Stewart vitte sikerre. Bár Nielsen mindent beleadott és passzolt is hozzá a szerep – nem Stewart korábbi karakterét, hanem Dr. Chumleyt alakítja –, ám a producerek valószínűleg sejtették, hogy az új Harvey mindenképp elhaványul az eredeti film mellett, így hiába készült el már 1996-ban, csak Stewart halála után, 1999-ben mutatták be.
Nem feledkeztünk meg erről sem!
„Kefélgettem, súrolgattam...” – a Csupasz pisztoly-filmek 7 legjobb mondata
Leslie Nielsen megunhatatlan klasszikusain bármikor jókat lehet nevetni.
Lássuk!
(via ScreenRant)













