13 rendező, aki megpróbált kimászni híres apja árnyékából

Nem könnyű nagyot alkotni, ha egy legenda a faterod. A többségnek nem is sikerül.

Nem lenne nehéz dolgunk, ha listába akarnánk szedni azon színészeket, akiknek sikerült túlszárnyalniuk szintén színész felmenőiket – csak néhány példa: Benedict Cumberbatch, George Clooney, Jennifer Aniston, Chris Pine, Ben Stiller, Gwyneth Paltrow vagy Liza Minnelli –, de a szüleik sikereit megközelítő rendezőpalántákból valamiért kevesebb van. Lássuk azokat, akik megpróbálkoztak a családi örökség folytatásával! A lista elején azok találhatóak, akik (még) nem tudták elhomályosítani a híresebb felmenőiket, a végén pedig azok, akik már saját jogukon is értékelhető karriert tudnak felmutatni.

 

Bryce Dallas Howard

Forrás: Getty Images

 

Bryce Dallas Howard színészként már rég lekörözte Ron Howardot, de amíg apja neve mellett olyan címek állnak, mint az Apollo 13, Egy csodálatos elme, A Da Vinci-kód, a Hajsza a győzelemért vagy a Váltságdíj, addig A falu és a Jurassic World-filmek sztárja egyelőre csak klipeket, rövidfilmeket, dokumentumfilmet és sorozatepizódokat (A Mandalóri, Boba Fett könyve) rendezett – utóbbiakat a rajongók kifejezetten dicsérték. Howard következő projektje a rendezői székben a tervek szerint a 80-as évek klasszikusának, a Gyermek az időben-nek a remake-je lesz a Disney+ számára.


Alison Eastwood

Forrás: Getty Images

 

Clint Eastwood lánya, Alison Eastwood is apja nyomdokaiba lépett – a kamera előtt és mögött egyaránt. Színésznőként kezdte, szerepelt az apja által rendezett A csempészben és az Éjfél a jó és a rossz kertjében című filmekben is. Ezután kezdett el rendezni: első játékfilmje a Sorsvonat (Kevin Bacon és Marcia Gay Harden főszereplésével), a második a Battlecreek (Bill Skarsgarddal és Delroy Lindóval), de emellett egyelőre csak a Boned című sorozat áll a neve mellett.


Jennifer Lynch

Forrás: Getty Images

 

Jennifer Lynch nem kapott könnyű örökséget, apja ugyanis az utánozhatatlan zseni David Lynch, akinek már évtizedekkel ezelőtt fogalommá vált a neve. Lánya A dobozba zárt szerelem című filmmel debütált rendezőként 1993-ban, mindössze 25 évesen, de a produkció akkora kritikai és kereskedelmi bukta lett, hogy Lynch a legrosszabb rendezőnek járó Arany Málna-díjat is megkapta. A negatív fogadtatás és a nepotizmus vádja miatt 15 évre visszavonult a filmezéstől. 2008-ban tért vissza az Aberrált élvezetek című krimivel, amely elnyerte a Sitges-i Filmfesztivál fődíját, egy hónappal később pedig Lynch lett az első nő, aki megkapta a New York-i Horrorfilm Fesztivál legjobb rendezőnek járó díját.

Azóta is folyamatosan dolgozik, olyan sorozatoknak rendezett epizódokat, mint a Dahmer - Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori, a Gossip Girl – Az új pletykafészek, a Viszály: Capote és a hattyúk vagy a The Walking Dead.

 

Jake, Luke és Jordan Scott

Ridley és Jordan Scott (Forrás: Getty Images)

 

A legendás Ridley Scott gyermekei mind apjuk (és nagybátyjuk, a néhai Tony Scott) nyomdokaiba léptek. Ridley legidősebb fia, Jake már régóta rendez zenei videókat olyan előadóknak, mint a U2 és a Rolling Stones, de játékfilmeket is készített már, a Mallory szerint a világban például James Gandolfini és Kristen Stewart voltak a főszereplők. Ridley kisebbik fia, Luke apja több filmjében is másodrendezőként dolgozott, mielőtt első nagyjátékfilmjét, a Morgan című sci-fi thrillert rendezte volna Kate Marával. Ridley lánya, Jordan pedig olyan márkák reklámfilmjein dolgozott, mint a Nike és az Amazon, 2009-ben pedig az Eva Green által főszerepelt Merülések című romantikus drámával debütált.

 

Goro Miyazaki

Forrás: Getty Images

 

Hayao Miyazaki az animációs műfaj élő legendája, a Studio Ghibli alapítójaként ő rendezte többek között a Chihiro Szellemországbant, A Vándorló palotát, a Totoro - A varázserdő titkát és a Nauszika - A szél harcosait. Ezek után nem meglepő, hogy fia, Goro eleinte vonakodott apja nyomdokaiba lépni, attól tartva, hogy „soha nem lesz képes elérni azt a szintet, amit apja". Ehelyett éveken át parkok és kertek tájépítészeként dolgozott, mielőtt végül mégis csatlakozott a Studio Ghibli csapatához. Első filmje a 2006-os Földtenger varázslója volt, amelyet híresen szigorú apja is szeretett. Következő rendezése, a Fent, a Pipacs-dombon is sikeres lett, emellett apja legutóbbi filmjét, A fiú és a szürke gémet producerként jegyzi.

 

Jonás Cuarón

 Alfonso és Jonás Cuarón (Forrás: Getty Images)

 

Alfonso Cuarón fia, Jonás kivette már a részét apja sikereiből. Közösen írták ugyanis az Oscar-díjas Gravitációt. Jonas azóta maga is rendezett néhány filmet, köztük a fényképekben elmesélt Año uñát, valamint a Desierto: Az Ördög országútját, amely egy bevándorló munkásról, Moisesről (Gael Garcia Bernal) szól, akit az amerikai határ átlépése után egy „igazságosztó" (Jeffrey Dean Morgan) megpróbál levadászni. Mexikóban játszódik a Netflixnek forgatott Chupa is, főszerepben Christian Slaterrel, és ha minden igaz, ő készíti el az El Muerto nevű Marvel-antihős filmjét is.

Spielberg-filmnek is elmenne az új Netflix-sláger, a csupa szív Chupa

Alfonso Cuarón fia és a veterán álomgyári munkás, Chris Columbus bűbájos ifjúsági fantasyt forgattak a rettegett mexikói vérszívó szörnyről, a chupacabráról.

Kritikánk a Chupáról


Sam Levinson

Barry és Sam Levinson (Forrás: Getty Images)

 

Az Oscar-díjas rendezőt, Barry Levinsont (Jó reggelt, Vietnám! Esőember, Amikor a farok csóválja…, Gömb) a fia már túlszárnyalta – igaz, csak ami a tévés produkciókat illeti. Sam Levinson nevéhez fűződik ugyanis a MAX-on futó Eufória, ami nemcsak sorozat, de kulturális jelenség is. (Az idolt is ő készítette, de arra aligha lehet büszke.) Eddig három filmet rendezett, az Another Happy Day című drámát, a Gyilkos nemzedék című szatírába oltott thrillert, valamint a Malcolm és Marie című kamaradrámát Zendaya és John David Washington főszereplésével. Mindhárom izgalmas produkció, de ezek alapján az apjának még nem kell aggódnia amiatt, hogy nem ő marad az első számú Levinson.


Brandon Cronenberg

Brandon és David Cronenberg (Forrás: Getty Images)

 

Brandon Cronenberg eleve nehezített pályán indul. Nem elég, hogy olyan ikonikus filmes, mint David Cronenberg árnyékából kellene kilépnie, ráadásul még ugyanazt a műfajt, a testhorrort is választotta. 2008-ban kezdte rendezői pályafutását a Broken Tulips című rövidfilmmel, 2012-ben jött ki első nagyjátékfilmje, a Vírusgazda, majd ezt követte a 2020-as Gyilkos tudat, legújabb filmje, a Magyarországon és Horvátországban forgatott Végtelen víztükör pedig már a Sundance Filmfesztiválon debütált, és olyan színészek szerepeltek benne, mint Alexander Skarsgård, Mia Goth és Thomas Kretschmann. Abból ítélve, hogy egyre jobb és érettebb filmeket készít, Brandon Cronenberg valóban képes lehet a családi örökség folytatására.

 

Nick Cassavetes

Nick Cassavetes és Gena Rowlands (Forrás: Getty Images)

 

John Cassavetes színészként és a korai független filmművészet úttörő rendezőjeként is beírta a saját nevét a filmtörténelembe, az olyan alkotásoknak köszönhetően, mint az Arcok, a Férjek vagy az Egy hatás alatt álló nő. Fia, Nick a filmkarrier helyett először inkább a baseballt választotta, de egy sérülés véget vetett a sportolói ambícióinak, így úgy döntött, hogy mégiscsak a filmszakmába vág bele. Először színészként tűnt fel olyan filmekben, mint az Ál/arc, mielőtt a rendezés felé fordult volna a Csillagot az égrőllel (amelyben édesanyját, Gena Rowlandsszot instruálta), az Életem szerelmével és a Denzel Washington főszereplésével készült John Q - Végszükség című thrillerrel. Ezután megrendezte minden idők egyik legsikeresebb romantikus filmjét, a Szerelmünk lapjait Ryan Goslinggal és Rachel McAdamsszel, vagyis ha nem is ugyanabban a műfajban mozog, mint az apja, de saját jogán is képes volt nevet szerezni magának.


Jason Reitman

Jason és Ivan Reitman (Forrás: Getty Images)

 

A 2022-ben elhunyt Ivan Reitmannak olyan vígjáték-klasszikusokat köszönhetünk, mint a Szellemirtók, az Ikrek, az Ovizsaru vagy a Junior. Fia, Jason kezdetben kisebb szerepeket játszott apja filmjeiben, később pedig produkciós asszisztens lett nála. Bár kezdetben orvosi előkészítőre járt, végül úgy döntött, hogy apja nyomdokaiba lép, és elkészítette debütáló filmjét, a Köszönjük, hogy rágyújtott!-at, amely remek kritikákat kapott. Ezt követte a Juno és az Egek ura, amelyekért mind a két alkalommal a legjobb rendező kategóriában Oscar-díjra jelölték. Apja örökségét olyannyira felvállalja, hogy két új Szellemirtók-filmet is leforgatott.


Sofia Coppola

Nicolas Cage, Francis Ford Coppola és Sofia Coppola (Forrás: Photo by J. Vespa/WireImage)

 

A listán szereplő rendezők jelentős részéhez hasonlóan Sofia Coppola is színésznőként kezdte a karrierjét, de A keresztapa 3-ban nyújtott alakítása miatt olyan súlyos kritikák érték, hogy inkább visszavonult a színészkedéstől. 1999-es rendezői debütálása, az Öngyilkos szüzek hatalmas sikert aratott, a 2003-as Elveszett jelentéssel az Oscar-díjat, a 2010-es Made in Hollywooddal első amerikai nőként a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját nyerte meg.  

Via: Movieweb / Screenrant