Az egész filmművészet Franciaországból indult el 1895-ben. A Lumière testvérek első vetítése óta sok idő telt el (épp 130 év), de a francia filmgyártás mindvégig meghatározó és egyedi maradt, íme a bizonyíték rá: összeszedtünk öt francia filmet, ami közt találhatók klasszikusok és újabb alkotások is, egzisztencialista drámák és életvidám vígjátékok, de egy dolog mindben közös, és ez az utánozhatatlan élmény, ami csak a francia filmekre jellemző.

Négyszáz csapás (1959)

François Truffaut elős nagyjátékfilmje egyúttal a francia újhullám nyitánya is volt. A Négyszáz csapás a filmművészet egyik legemlékezetesebb felnövéstörténete, melyben Jean-Pierre Léaud alakítja Antoine Doinelt, a kis srácot, akit szülei állandóan félreértenek, de a tanárai és a rendszer sem kezeli a helyén.

Antoine lóg az iskolából, hazudik, lop, majd végül elszökik, de igazából csak azért, hogy végre észrevegyék.

A Négyszáz csapás Akira Kurosawa egyik kedvence, aki a legszebb filmnek nevezte, amit valaha látott.

Kifulladásig (1960)

Kevés olyan film van, ami annyira felrázta volna a mozit, mint Jean-Luc Godard 1960-ban: a rendező fogta a szabálykönyvet, szétszaggatta, és beleszórta a párizsi szélbe. A cselekmény ugyan elég karcsú: egy kisstílű bűnöző (Jean-Paul Belmondo) miután lelőtt egy rendőrt, együtt bujkál az amerikai diáklánnyal (Jean Seberg) – de nem is ez a lényeg.

A Kifulladásig nyers, csiszolatlan és feszegeti a határokat:

az ugrásszerű vágások átszelik az időt, a szereplők áttörik a negyedik falat és a kamerába beszélnek, Párizs utcái díszletté válnak, és az egész film tele van olyan popkulturális utalásokkal, amik nagyban hatottak Tarantino írói stílusára.

Amélie csodálatos élete (2001)

Jean-Pierre Jeunet könnyed és szeszélyes filmje, ami popkulturális ikonná tette Audrey Tautou-t. Ő alakítja Amélie Poulaint, a félénk pincérnőt, aki elhatározza, hogy titokban jobbá teszi mások életét. Párizs élénk vörös és zöld színekkel van megfestve, ahol az öröm a mindennapi apróságokban rejlik. Tautou ragyog a szerepben, és tökéletesen testesíti meg a naivitás nélküli ártatlanságot.

Jeunet rendezése pedig úgy tudta  vászonra vinni a mágikus realizmust, hogy épp nem billen át giccsbe.

Az Amélie csodálatos élete tulajdonképpen egy bűbájos tisztelgés a mozgókép nyújtotta lehetőségek előtt.

Ez is érdekelhet

Ezeket a francia sorozatokat neked is látnod kell

A Lupin mellett még számos jó széria van a franciák tarsolyában.

Lássuk!

Nyers (2016)

Éles váltással megérkeztünk a francia horrorhoz: akik ilyen érzékletesen tudnak életvidám filmeket készíteni, azok nagyon jól ismerik a másik oldalt, a borzalmakat is.

A francia horrorban mindig van valami rémisztő realizmus,

nincs ez másként a Titán (2021) rendezőjének, Julia Ducournau első nagyjátékfilmjével sem. A Nyers főszereplője Justine (Garance Marillier), aki a nővérét követve jelentkezik az állatorvosi egyetemre, ám vegetáriánus létére a beavatási szertartáson kénytelen húst enni. Ezután viszont ijesztő átalakuláson megy keresztül, ami kannibalizmusba torkollik. A film cannes-i premierjére mentőt kellett hívni a mozihoz.

Egy zuhanás anatómiája (2023)

A Cannes-i Arany Pálmát elnyerő lélektani krimi középpontjában egy férfi halála áll, ami lehet gyilkosság, öngyilkosság, vagy baleset: a játékidő nagy részét kitevő tárgyalótermi jelenetek feladata, hogy megpróbálják megválaszolni ezt, miközben egy egyre súlyosabb családi dráma bontakozik ki előttünk. Justine Triet rendező az emberi kapcsolatok mélyére hatol, ahogy PORT kritikusa írta, ez egy

„pszichológiai mélyfúrás, amit a néző a különféle szakértőkkel és a vád képviselővel együtt lefolytat.”

A filmet Veiszer Alinda is ajánlja a PORT olvasóinak.

(via Collider)