5 sorozatkarakter, aki minden magyarázat nélkül eltűnt

Ezekről a figurákról mintha megfeledkeztek volna.

Nem ritka, hogy egy több éven át futó sorozatok szereplőgárdája idővel megváltozik, de általában van rá magyarázat, hogy egy-egy karakter miért nem tér vissza. Ám előfordul, hogy egy figurát elnyel a dramaturgiai fekete lyuk, és egyik pillanatról a másikra már nem része a sorozatnak – minden magyarázat nélkül kiírták. Ezekből az anomáliákból szedtünk össze ötöt.

 

Ben Geller – Jóbarátok (1994-2004)

Minden idők egyik legikonikusabb szitkomjában több átívelő szál is volt: az egyik, hogy Rossnak (David Schwimmer) fia születik. A sorozat története során többen is alakították a kisfiút, legutoljára Dylan és Cole Sprouse. Születése fordulópont volt Ross életében, és gyakran láttuk együtt vele és a többi karakterrel. Aztán egyszer csak Benről többé nem esett szó. Ez azért is furcsa, mert az egyik főszereplő számára igencsak fontos karakter volt, de mintha sosem létezett volna: mikor megszületik Ross és Rachel (Jennifer Aniston) közös lánya, Emma, szegény Ben létezését mintha kitörölték volna az univerzumból. Később ugyan szóba kerül, de hogy mi lett vele, az nem derül ki.

 

Seven – Egy rém rendes család (1987-1997)

A gyerekeknek nincs szerencséjük ezekben a sorozatokban. A kis Seven (Shane Sweet) elég furcsa helyet töltött be a Bundy-család életében: Peg (Katey Sagal) rokonai hagyták a nyakukon, de mivel Peg imádta, Al (Ed O'Neill) beleegyezett, hogy maradjon. Szegény gyereket egyszerűen kitették a szülei a házánál, majd leléptek. A kissrácot végül még Al is megkedveli. Seven

a sorozat hetedik évadjában folyton jelen van, majd a nyolcadik és kilencedik szezonban még csak szóba sem kerül.

Egyszer feltűnik a képe egy tejesdoboz oldalán, ahol az eltűnt gyerekek szoktak Amerikában – ebből arra lehet következtetni, hogy eltűnt, de erről a szálról még csak említést sem tesznek, ami elég furcsa.

 

John Bennett – Narancs az új fekete (2013-2019)

A népszerű börtönsorozatban Matt McGorry alakította John Bennettet: a börtönőr több évadon át is fontos szerepet játszott. A közte és Daya Diaz (Dascha Polanco) közti románc volt a korai évadok egyik legbájosabb történetszála – majd a lány teherbe esett, John pedig

megfutamodott apaként, és felmondott börtönőrként.

Oké, itt van magyarázat az eltűnésére, ám ez teljesen ellentmond korábbi jellemének – távozásának oka valószínűleg az, hogy megfenyegette őt Daya családja, ám ezt sosem mondják ki, ahogy a neve is egyre ritkábban hangzik el, majd a feledés homályába vész.

Ez is érdekelhet

7 karakter, akiről teljesen megfeledkeztek a film végére

Van, hogy a sztori közben teljesen felszívódik egy szereplő.

Lássuk!

 

Ruby Lucas – Egyszer volt, hol nem volt (2011-2018)

A mesebeli lényeket egyesítő sorozatban Meghan Ory alakítja Hófehérke barátnőjét, akit Piroskaként is ismernek. Sokáig úgy tűnt, hogy Ruby a széria egyik főszereplője: Hófehérke bizalmasa és szövetségese. Ám karaktere csak az első évadban tűnt fel. A karakter kifejezetten jól működött, így furcsa, hogy mindenfajta említés nélkül tűnt el – igaz, az Egyszer volt, hol nem volt elég nagy szereplőgárdát mozgat, de Ruby dramaturgiailag is fontos szereplő volt, feltűnő és fájó a hiánya.

 

Dr. Leah Murphy – A Grace klinika (2005-)

Tessa Ferrer alakítja Leah Murphy-t A Grace klinikában, ahol való igaz, sok karakter megfordul, de az ő esete különleges, hiszen

egyszer távozik a kórházból, majd máshol szerez tapasztalatot, és visszatér, csakhogy utána ismét eltűnik.

Olyannyira, hogy arra még csak sincs magyarázat, és onnantól senki sem emlegeti, mintha nem is lett volna ott. Pedig egészen addig a karaktere központi szerepet töltött be.

 

(via Collider)