Március utolsó napjaiban lehetetlenség úgy írni erről a filmről, hogy ne szóljunk pár szót Kaszás Attiláról. A Nemzeti Színház kiváló művésze alig hagyta itt tragikus hirtelenséggel a földi létet, egy évvel a Kútfejek-beli szerepe után ismét a moziban köszönthetjük, és bár jó őt újra az őt megillető nagy vásznon látni, a történtek tükrében a bemutató körüli időkben lehetetlen úgy nézni ezt a filmet, hogy ne minden Kaszás Attiláról szóljon. Ahhoz, hogy magát az alkotást érdemben értékelhessük, még el kell telnie egy kis időnek, pedig az 56 csepp vér egy igen érdekes kísérleti film-színház-musical projektként aposztrofálható.
A Budapest Sportarénában megrendezett két tavalyi telt házas színházi előadás felvételéről van szó, melyet az alkotók kiegészítettek néhány újabb jelenettel, de ezen információ alapján hibás következtetést von le az, aki a Magyar Televízió divatjamúltan statikus színházi közvetítéseire gondol. A készítők fogtak 19 HD kamerát, és ezekkel rögzítették az előadást, de a megfelelő filmnyelv létrehozásához szükség is volt ekkora infrastruktúrához, hogy a nézők az aktuális cselekményt mindig a lehető legjobb kameraállásból láthassák. A módszer eléggé emlékeztet a pár éve bemutatott Orosz bárka című vágatlannak kikiáltott, egyvégtében leforgatott (bár egy-két rejtett vágással azért tarkított) drámához, a különbség csupán annyi, hogy az 56 csepp vért nézőközönség részvételével rögzítették. A történet sok újat nem mond, hiszen Shakespeare ezerszer átdolgozott Rómeó és Júliája biztosította az alapot, csak ezúttal a románc hátterét az 56-os forradalom szolgáltatja, ráadásul nem csak a kor, hanem az előadásmód is változott. Az angol mester klasszikus szövegeit természetesen kicserélték és a módosított korhoz és történethez aktualizálták, a musical formával pedig végképp elemelték a művet az alapanyagtól.
És milyenek maguk a dalok? Az Andrew Lloyd Webber-féle dallamvilághoz kár lenne hasonlítani, hiszen jóval több rokonságot mutat a klasszikus magyar rockzenével és az István a királlyal, tehát aki szereti ezt a dallamvilágot, nem valószínű, hogy a dalok hallatán falnak rohanna. Az énekeseket/színészeket nagy gonddal válogatták, de azért az érződik, hogy hangsúlyosabb volt az énektudás a színészi mesterségben való jártasságnál, amit jól tükröz, hogy a Megasztár tinikedvence, Palcsó Tamás játszhatta az egyik főszerepet. Szerencséjére olyan rutinos rókák segítik őt, mint az Emberek együttesből és számos színházi musical-ből ismert Miller Zoltán, vagy az éneklésével itt is csodákat produkáló Keresztes Ildikó.
Érdekes, hogy a film az igazi mélységet mégis a hozzáforgatott anyagnak köszönheti, melyben a papot játszó Kaszás Attila magának az ördögnek (Alföldi Róbert) meséli el a történteket. Ezek a jelenetek jól komponáltak, izgalmasak és feszültek, épp ezért merült fel bennem, hogy talán szerencsésebb lett volna az egész műből egy valódi filmet készíteni. Ha ez a változat a mozikban is sikert arat, a jövőben talán még erre is sor kerülhet, csak sajnos a kiemelkedő Kaszás Attila nagyszerű játéka nélkül.
