34 éve hunyt el Hollywood és a Broadway egyik legnagyobb koreográfus-rendezője.
Koreográfiáiért mindenki másnál több Tony-díjat nyert
Fosse élete során összesen nyolc Tony-díjat nyert koreográfiáiért: ezzel ő minden idők legtöbbször díjazottja ebben a kategóriában. Első győzelmét 1955-ben a The Pajama Game című eredeti Broadway-produkcióért kapta, majd olyan előadásokkal is nyert, mint a Sweet Charity és a Pippin.
1973-ban Fosse egy másik díjrekordot is megdöntött: ő lett az egyetlen, aki egyazon évben Tony-, Oscar- és Emmy-díjat is nyert (ez a teljesítmény azóta sem sikerült senkinek). Mindhárom díjat rendezésért kapta: a Pippin című Broadway-előadás, a Kabaré filmadaptációja és a Liza Minnelli főszereplésével készült Liza with a Z című televíziós koncertfelvétel megvalósításáért.
Forrás: Bettmann/Getty Images
Táncosként kezdte
Fosse példaképe Fred Astaire volt, és pályája kezdetén táncosként arra törekedett, hogy Astaire nyomdokaiba lépjen. Miután több turnéprodukcióban is táncos szerepet kapott, Fosse a filmvásznon is táncolt, és egy ideig az MGM-nél állt szerződésben, mielőtt a Broadwayen kezdett volna dolgozni koreográfusként – ott az első előadása az 1954-es The Pajama Game volt.
"Amikor elkezdtem, egy Fred Astaire akartam lenni" – mondta 1969-ben a Dance Magazine-nak – "és utána egy Jerome Robbins. De aztán rájöttem, hogy mindig van valaki, akitől egy táncosnak vagy koreográfusnak parancsokat kell elfogadnia. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább rendező akarok lenni, nevezetesen egy George Abbott. Aztán ahogy idősebb lettem, elhagytam ezt a hősimádat dolgot. Nem akartam senkit sem utánozni. Csak azt akartam csinálni, amire képes voltam – és közben jól érezni magam."
Háromszor házasodott
Fosse először 1947-ben nősült meg: 20 évesen vette feleségül táncpartnerét, Mary Ann Niles-t, de házasságuk mindössze két évig tartott. 1952-ben Joan McCracken táncosnőt vette el, akitől hét év múlva vált el. Utolsó és leghosszabb házasságát Gwen Verdon táncosnő-színésznővel kötötte, akivel először 1955-ben dolgozott együtt a Damn Yankees című musicalben, és állítólag már Fosse előző házassága alatt is viszonyuk volt. Fosse életrajzírója, Sam Wasson szerint (a könyv alapján készült a Fosse/Verdon című sorozat – kritikánk itt), Fosse szkeptikus volt Verdon női főszereplőnek választását illetően, és azt kérte, először találkozzanak és próbáljanak együtt, hogy lássák, tudnak-e együtt dolgozni. Ebből a találkozásból évtizedeken át tartó szakmai és romantikus kapcsolat lett. Fosse és Verdon 1960-ban házasodtak össze, és bár a férfi hűtlensége miatt 1971-től külön éltek, Fosse 1987-ben bekövetkezett haláláig házasok maradtak.
Forrás: Keith Hamshere/Getty Images
Egyik legnépszerűbb műve önéletrajzi ihletésű
1979-es Mindhalálig zene című filmjének főhőse a nőcsábász koreográfus-rendező Joe Gideon (Roy Scheider), aki alkoholizmussal és drogfüggőséggel küzd, emellett keményen munkamániás. A filmben Leland Palmer színésznő játszotta Audrey Parist, Verdon filmbeli alteregóját, míg Fosse akkori partnere, Ann Reinking saját magát alakította Gideon barátnőjeként, Katie Jaggerként. A film szenvedélyes és őszinte önportré, ami négy Oscar-díjat nyert, és Fosse-t harmadjára jelölték vele a legjobb rendezés kategóriájában.
Epilepsziás és depressziós volt
Fosse-nál 1961-ben diagnosztizáltak epilepsziát, amikor egy darab próbája közben rohamot kapott. Az életrajzíró Wasson szerint a koreográfus depresszióban is szenvedett. "Fosse szeretett viccelődni a halállal és a haldoklással, de teljesen komolyan gondolta" – írta könyvében. Fosse rendszeresen járt pszichiáterhez, és Benzedrin és Seconal keverékét szedte, hogy hangulatingadozásait kezelje, egyensúlyban tartva magát a "fent" és a "lent" között.
Kalapok
Fosse egyébként is karakteres stílusú életművének szinte védjegyévé vált a kalapok használata. A New York Times 1996-os cikke szerint Fosse azt állította, hogy azért kedvelte a kalapokat, mert 17 éves korában kopaszodni kezdett. A lap szerint azonban "ha ez igaz lett volna, akkor soha nem emelte volna a kalapokat két kézzel egyenesen a levegőbe." Szerintük valójában az volt a szerepük, hogy a táncosok fejére irányítsa a figyelmet.
Címlapkép: John Downing/Getty Images
