Van itt cica, kutya, ló, és még őzgida is.
A legtöbb színész szeret valamilyen emléket hazavinni a film vagy sorozat forgatásáról, amiben szerepelt. Legyen az egy apró kellék, vagy valami nagyobb. Vannak azonban, akik egy állatot visznek magukkal. Néha ezek a színészek együtt dolgoztak négylábú/patájú kollégáikkal, máskor pedig a forgatás szünetében találkoztak össze – bárhogy is, egy életre szóló barátság született, aminek összeköltözés lett a vége. Következzen hat állat, akit a forgatás alatt fogadtak örökbe.
Telivér A Las Vegas-i lovasból (1979)
Az örökbefogadó: Robert Redford

A színész nemcsak szerepe szerint, hanem a valóságban is rajong a lovakért, ebben a filmben pedig jócskán kimutathatta a szeretetét.
„Számomra ez egy lehetőség volt, hogy megmutassam a lovak iránti személyes vonzalmamat, de a film a nyugati életmódról is szól, amelynek eltűnése szomorú, de elkerülhetetlen”
– mondta Redford egy interjúban, és hozzátette: „A történet középpontjában egy ember áll, akinek sajátos érzéke van a lovakhoz.” Természetesen a filmben is maga a színész lovagol: szereplőtársa egy ötéves telivér, Let's Merge. A forgatás végén Redford megvette a lovat, és 18 évig vele volt a Utah állambeli farmján.
Kutya a Trónok harcából (2011–2019)
Az örökbefogadó: Sophie Turner

A színésznő Sansa Starkot alakította a HBO nagysikerű sorozatában, és elég sok időt töltött egy északi inuit kutyával, Zunnival, aki a rémfarkasát, Ladyt játszotta a sorozatban. Ám amikor Lady meghalt, akkor természetesen Zunni fellépése is véget ért a forgatáson. Eredetileg úgy volt, hogy egy állatmenhelyre kerül, de Turner közbelépett, és magához vette.
„Felnőttként mindig is szerettem volna egy kutyát, de a szüleim sosem engedték. A forgatáson viszont beleszerettem a karakterem rémfarkasába, Ladybe.”
- mesélte egy interjúban.
Teknősök a Rockyból (1976)
Az örökbefogadó: Sylvester Stallone
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Link és Cuff, a két teknős az 1976-os Rockyban szerepelt együtt Stallone-nal, és azóta is a színész gondozza őket. A két teknős tavaly lett 45 éves, ám mindketten jó egészségnek örvendnek, sőt még
egy cameóra is beugrottak a Creed 2. című, 2018-as filmbe.
Ez is érdekelhet

Az ember azt gondolná, hogy a nagy sztárok, akik megengedhetik maguknak mindenből a legjobbat, csak kiváló alomból származó fajtiszta kutyákkal mutatkoznak. Ennek ellenére meglepően sokan élnek együtt menhelyről származó kutyákkal, olyanokkal is, akik biztosan nem nyernének szépségversenyt, viszont valószínűleg roppant jófejek.
Lássuk!
Őzgida a Zöld palotákból (1959)
Az örökbefogadó: Audrey Hepburn

A színésznő szoros kapcsolatot alakított ki a forgatáson egy őzgidával, akivel együtt szerepelt a filmben. Cumisüvegből etette és elnevezte Pippinnek, röviden Ipnek.
„Otthon ő uralja a házat és a kertet. Ipnek még nincsenek fogai, de imád mindent megrágcsálni"
- mesélte egy interjúban. A forgatás végén Hepburn szomorúan adta vissza az őzgidát, ám akkori férje és a film rendezője, Mel Ferrer visszaszerezte Ipet, hogy segítsen felépülni a színésznőnek az 1959-es vetéléséből. Ip tényleg segített, hiszen nem sokkal később a színésznő ismét teherbe esett.
Kóbor cica a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag (2021) forgatásáról
Az örökbefogadó: David Dastmalchian
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Amikor a színész vállalkozott Abner Krill, ismertebb nevén Polka-Dot Man, vagy a Pöttyös szerepére James Gunn DC-filmjében, még nem gondolta, hogy egy macskával fog hazatérni a panamai forgatásról. A kóbor cica ugyanis csak úgy besétált a forgatásra, és Dastmalchian azonnal beleszeretett. El is nevezte Abner Bubblegum Polka Dot Catnek, röviden: Bubblegum. A cicus kapott saját Polka-Dot Man jelmezt is, hiszen egy igazi szuperhős:
„Egy áldás a családunk számára, és nagyban hozzájárult, hogy átvészeljük a világjárványt”
– írta Dastmalchian egy posztban, és hozzátette: „Kérjük, fogadjatok örökbe, ne vásároljatok, és ivartalanítsátok a háziállatotokat.”
Néha nem jön össze

Nem tarthatta meg a filmbéli kutyáját. Az Abbey nevű német juhászról ugyanis még egy hollywoodi sztár kedvéért sem volt hajlandó lemondani a gazdája.
Tovább
(via ScreenCrush)