A 90-es évek az olyan remekművek évtizede, mint a Mátrix, a Titanic, a Nagymenők, a Schindler listája, a Ponyvaregény, A remény rabjai vagy A bárányok hallgatnak. És ennek a periódusnak köszönhetjük a nevetségesen túltolt, béna akciófilmeket is. Nézzük a legpusztítóbbakat!

Batman és Robin (1997)

Öt évvel vagyunk Tim Burton második Batman-filmje után, és még nyolc évet kell várni, hogy Christopher Nolan elindítsa a maga Sötét lovag-trilógiáját, és a kettő közé ékelődik az a Batman és Robin, ami tökéletesen megmutatja, hogy félre tudnak menni a dolgok, ha nem megfelelő rendező ül a székben. De 2024-ben újabb réteggel gazdagodik a film, hiszen ma már nem valószínű hogy készülne olyan alkotás, aminek hőse egy önbíráskodó multimilliárdos, aki a globális felmelegedés ellentétén dolgozó gyászoló férj és a növényi lét értékeit hirdető, meggyilkolt botanikus ellen harcol.

Ha ebből a fénytörésből nézzük, akkor kifejezetten szórakoztató Joel Schumacher rendezése. A gagyi párbeszédektől kezdve Schwarzenegger karakterének pusztító szóvicceiig minden adott egy kultikus klasszikushoz, amely minden egyes újranézéssel egyre fergetegesebb lesz.

Lángoló jég (1994)

Steven Seagal filmográfiájának nagy része tele van "annyira rossz, hogy már jó" filmekkel. Bár ma már a '90-es évek kultikus akcióikonjának szokás tartani, színészként képes volt bármihez a nevét adni, a középszerű akciómoziktól az Zs-kategóriás opuszokig. A Lángoló jég esetében súlyosbító körülmény, hogy ő ült a rendezői székben is. A helyszín az alaszkai vadon, ahol az általa alakított Forest Taft egy kapzsi olajmágnással akar elbánni.

Túl azon, hogy Seagal akciófilmjeinek legjobb és legrosszabb kliséit is felvonultatja a film, külön fegyvertény, hogy a főgonosz szerepére sikerült megnyerni a kétszeres Oscar-díjas Michael Caine-t, aki látványosan tolja túl a karakterét. Egyértelműen ő a legjobb dolog a filmben, és a karizmájával és a bizarr amerikai akcentusával ellopja a show-t.

A medál hatalma (1994)

Az akciófilm-fantasy hibrid, amelyben olyan nagyságok szerepelnek, mint Robert Partick, Mark Dacascos és Scott Wolf, az azonos nevű, ikonikus arcade játékon alapul. A film egy poszt-apokaliptikus Los Angeles-i jövőben játszódik, és két tehetséges harcművész testvér a főszereplője, akik egy hataloméhes, a város leigázására hajtó techmilliárdos ellen indulnak harcba.

Akkora nyomot ugyan nem hagyott a nézőkben, mint az olyan '90-es évekbeli videójáték-adaptációk, mint a Mortal Kombat, a Super Mario Bros. vagy a Street Fighter, de A medál hatalma még így is egy giccses bűnös élvezet. Akinek tetszett Robert Patrick ikonikus alakítása a Terminátor 2-ben (ő volt a T-1000-es), az még inkább élvezni fogja a filmet, a színész játssza ugyanis a Koga Shuko nevű főgonoszt. A bizarr frizurájának látványa önmagában élmény.

Tini nindzsa teknőcök 3.: Kiből lesz a szamuráj? (1993)

Nagyot ment tavaly a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz, az ikonikus hüllők kalandjait azonban korábban nem mindig tudták kielégítő módon átültetni a nagyvászonra. Míg a 90-es évek elején két mérsékelten sikeres és szórakoztató filmadaptáció készült, a harmadik felvonásra, a Kiből lesz a szamuráj?-ra ma leginkább úgy emlékszünk, mint a valaha készült legrosszabb, de bűnös élvezetnek mégis kiváló Teknőc-filmre. Ebben a részben hőseink egy 17. századi japán faluban találják magukat, ahol igazi szamurájok közt kell bizonyítani a rátermettségüket.

Bár a premier idején se a kritikusok, se a közönség nem díjazta, az elmúlt 30 évben a rajongók lassan újra felfedezték. Legyen szó akár a röhejes cselekményről, akár a fergetegesen pocsék teknősjelmezekről, mindig van valami benne, amin teli szájjal lehet nevetni.

Nyerő páros (1997)

A 90-es évek ikonikus akciósztárja, Jean-Claude Van Damme és a kosársport legendája, Dennis Rodman valószerűtlen páros, valakinek mégis eszébe jutott összeereszteni őket Tsui Hark akcióthriller-komédiájában. A sztori szerint nekik kell megállítaniuk a Mickey Rourke által alakított terroristát, aki egy minden eddiginél veszélyesebb akcióra készül.

Lehetetlen nem élvezni a filmet, amiben hihetetlenül béna a színészi játék, életszerűtlenek a kaszkadőrmutatványok, és tele van bizarr harci koreográfiával, a finálé pedig minden idők egyik legnevetségesebb és legszórakoztatóbb befejezése. Van Damme és Rodman becsületére legyen mondva, pontosan tudták, hogy mihez adják a nevüket, és szándékosan vitték el a filmet a(z ön)paródia határáig, és azon túl is. A Nyerő páros meg is kapta az Arany Málnát a legrosszabb páros, a legrosszabb mellékszereplő és a legrosszabb feltörekvő tehetség kategóriájában.

Állj, vagy lő a mamám! (1992)

A Port.hu olvasói ugyan 7.5 pontra értékelik Sylvester Stallone akcióvígjátékát, amelyben a színész által alakított rendőr kénytelen a saját anyjával együtt nyomozni egy gyilkossági ügyben, maga a főszereplő azonban így vélekedik róla:

Újabb izgalmas részletek derültek ki Stallone és Schwarzenegger legendás rivalizálásáról

Ott szívatták egymást, ahol tudták.

Így történt

Megírtuk mi is, hogy valójában Schwarzenegger átverésének köszönhető, hogy riválisa aláírt a filmhez. A producerek először az osztrák színészt keresték meg, aki direkt egy irreálisan nagy fizetésigényt dobott be, mire a producerek megkeresték Slyt, aki bekapta a csalit, és elvállalta a szerepet. De függetlenül attól, hogy Stallone mit gondol róla, az Állj, vagy lő a mamám! kiváló szórakozás, többek közt azért, mert nem veszi komolyan magát.

Street Fighter - Harc a végsőkig (1994)

A számítógépes játékok filmadaptációi elég vacakul szoktak sikerülni, elég a Bob Hoskins főszereplésével készült Super Mario Brothers-re (1993), vagy a 2005-ös Doomra gondolni. A Street Fighter című verekedős játék filmváltozatának viszont a javára legyen mondva, hogy kacérkodik a vígjátékkal, igaz, végül sosem mer átbillenni oda. Más kérdés, hogy a gyenge alakítások és a giccses párbeszédek önmagukban mulatságosak, és az akciójelenetek is viccesek, még ha nem is annak szánták őket. A filmet már csak a kiváló Raul Julia miatt is érdemes megnézni, akinek ez volt az utolsó szerepe, és aki jelenlétével rengeteget emel a produkció színvonalán.

via: Collider