Az emberiség történetében két brand is akadt, melyet egy párhuzamos oldalpárral bíró síkidom - a továbbiakban rombusz - tett emblematikussá: az egyik a Renault, a másik az Elemi ösztön. Ráadásul ez utóbbi is sorozatgyártás áldozatává vált: a 90-esekben tucatjával láttak napvilágot hasonszőrű thrillerek, melyekben az indokolatlan csöcsvillantások között valamiféle történetnek tűnő sallanggal teremtettek összefüggést a dörzsölt forgatókönyvírók. Lássunk közülük néhányat!
Következzék öt magyar film, melynek alávaló mivolta egyben áldásnak is bizonyult, és idővel a trágyafilm-rajongók kedvencévé érett.
Következzék néhány hazai egyslágeres, akik önfeledten járták Black, Tanita Tikaram vagy a Spin Doctors útját!
Jó 30 évvel ezelőtt ritka pillanat volt, amikor a metál teret kapott a mainstream médiában, ám ezen elenyésző momentumokban sem mindig volt köszönet. Lássunk erre néhány szemléletes példát!
Következzék néhány notórius példa arra, amikor a „rockzene fenegyerekei” (brrrrr!) az érzelgős dalok balettversenyén letáncolták volna a Backstreet Boyst!
Nyílt titok, hogy a 90-esekben a producerek „olykor-olykor” a mindent a szemnek, semmit a fülnek-elv alapján válogatták össze popkommandóikat. Ám volt, hogy az egykori biodíszletek úgy döntöttek, szinkronhangjaik nélkül is szerencsét próbálnak. Lássunk közülük néhányat!
Az egyik leggyakoribb közhely, hogy a kereskedelmi tévékből ömlesztve árad ránk a kulturális dögvész, jégeső, béka- és sáskaraj. Ám nem volt ez mindig így, következzék öt műsor, melyre máig jóleső nosztalgiával gondolunk vissza.
Hogy Robert Eggers Nosferatu-adaptációja felkavarónak ígérkezik, az már az első teaser megjelenése előtt nyilvánvaló volt. Arra azonban nem számítottunk, hogy zaklatottságunk egyik fő kiváltó oka Orlok gróf Schuster Lórántot idéző partvisbajsza lesz. Lássunk néhány esetet, amikor a stylist hasonlóan alantas tanácsokkal látta el a vámpírokat!
Bár mi örömmel megtennénk, az internet nem felejt. Ennek köszönhetően következzék néhány felkavaró kép- és hanganyag azokból az időkből, mikor Császár Előd tánca és Kozso fellépőruhája láttán legalább annyira megrogytunk, mint korábban a vasfüggöny.
Akit valaha is kényszervallattak már a Dankó Rádióval vagy a Kívánságkosárral, annak bizonyára feltűnt az, ami a lelkes operettrajongóknak aligha: egyes slágerek mennyire kíméletlen szófordulatokkal operálnak. Lássunk erre néhány példát!
Atomháború? Klímaválság? Globális terrorizmus? AI-forradalom? Akad itt egy vészjóslóbb vízió az idei évre!
Következzék néhány mozi 1995-ből, melynek 30. születésnapját stílszerűen egy nagy pohár metilalkohollal ünnepelnénk meg – csak hogy soha többé ne kelljen látnunk őket.
A rock’n’roll, az nem egy tánc – a rockzenész, aki valaha is komolyan vette az iménti tézist, aligha úszhatta meg, hogy minimum egyszer üzemi hőfokon válaszolgasson az őt faggató riporter kérdéseire. Az alábbiakban ezekből szemezgettünk:
Következzék néhány példa arra, amikor hazai előadók meghagyták a színvonalas borítógrafikát a hanyatló nyugat ópiumának!
A karácsony papíron a szeretet ünnepe, egyes előadók számára ugyanakkor paradox módon ez az ideális időszak, hogy megreformálják a „zenei garázdaság” fogalmát. Következzék néhány hírhedt példa erre a hazai felhozatalból!
A Budapest TV karácsonykor is hű marad önmagához: míg a kis Jézus aranyat, tömjént és mirhát kapott a napkeleti bölcsektől, mi belsőfülgyulladást, szürkehályogot és agyhúgykövet a csatorna szórakoztató műsorától. Következzék a karácsonyi Diridáré mulatós show szakmai elemzése!
Bár jól tudjuk, hogy a karácsony valódi, fennkölt lényege nem az ész nélküli költekezés, hanem a fékevesztett zabálás és vedelés. Ezt nem elfeledve csokorba gyűjtöttünk néhány ajándéktárgyat, mely mindennek mondható, csak sablonosnak nem.
Sokak szerint az egészségtelenül sok szabadidő egyik legbiztosabb jele, hogy az ember mémvideók megzenésítésére adja a fejét. Ennek ellenére sem szabad lebecsülnünk eme tevékenységet, pláne, ha olykor fenomenális végeredmény lát napvilágot. Lássuk Szalacsi, Damu és a Mónika Show sztárjainak performanszait a zene szárnyain!
Szórakoztatóbbak voltak-e annak idején a Duna TV halai a Magyar Televíziót uraló fehér zajnál vagy az ORTT cenzorainál?
A musical létjogosultságát eszünkbe nem jutna megkérdőjelezni, tény azonban, hogy merőben kockázatos műfajról van szó, a rossz arányérzék és/vagy témaválasztás ugyanis pusztító színpadi bányakatasztrófákat eredményezhet. Lássunk erre néhány hazai példát!