Ha szóba kerülnek az UFÓ-k, akkor elsősorban a korong alakú, repülő csészealjakra gondolunk, ahogy a pilótáik, az ufonauták esetében is kis, szürkészöld, nagy fejű és sötét szemű lények ugranak be, akik két lábon járnak és humanoid testfelépítéssel rendelkeznek (egy fej, két kéz, két láb, bőr, meg ilyesmi) – ilyen többek közt E.T. is. Ám vannak esetek, amikor az alkotók fantáziája meglódul, és olyan űrlényeket találnak ki, amik örökre emlékezetesek, mi több kultikusak lesznek. Következzen hét olyan földönkívüli, aki merőben eltér a megszokott ábrázolástól.

A massza

A massza (1958)

Ez pontosan az, aminek hangzik: egy űrből jött hatalmas, hullámzó nyálka, ami mindent elnyel és elpusztít. A massza 1958-ban jelent meg először a filmvásznon, Steve McQueen oldalán, majd egy folytatásban és egy remake-ben is feltűnt – utóbbit 1988-ban mutatták be, és talán a legtöbben ezt ismerik. A massza amilyen egyszerű, olyan alapvető emberi félelemeket mozgat, ami évtizedeken átívelve is aktuális:

lehetetlen végezni vele, képtelenség kordában tartani és még csak le sem lehet ülni vele a tárgyalóasztalhoz.

Az űrből érkező amőba valójában a halál fizikai megtestesülése.

Xenomorph

A nyolcadik utas: a Halál (1979)

Bár Ridley Scott remek munkát végzett azzal, hogy megalapozta az egyik legösszetettebb, űrből érkező parazita diadalmentét, de a xenomorph ikonikus kinézete H. R. Giger fantáziáját dicséri. A trükk az, hogy bár teljesen eltér a megszokott ábrázolástól, mégis egyedi, összetéveszthetetlen, és már a sziluettjéből beazonosítható, akár E.T. vagy Yoda. A kinézetén túl a biológiája is fokozza a xenomorph-ot övező misztériumot:

szinte sebezhetetlen testfelépítése, maró hatású vére és a szájából előugró második száj mellé egy bonyolult szaporodási mód társul,

ami tojással indul és egy gazdatestből kitörő példánnyal teljesedik ki.

Sarlakk

Star Wars: A Jedi visszatér (1983)

George Lucas életművének csúcsteljesítménye az az aprólékos világépítés, amit a Star Warsban visz végbe. Természetesen a legintelligensebb lények itt is a humanoidok, és általában minél távolabb áll egy lény az emberi kinézettől, annál primitívebb és aljasabb – gondoljunk Jabbára. A tömegjeleneteknél gyakran népesítik be ezt a messzi-messzi galaxist a legkülönfélébb létformák, és szinte elveszünk a szédítő sokszínűségükben. Vannak hangsúlyosabb lények, ilyen az egyik legfurcsább, a sarlakk, ami a klasszikus trilógia harmadik részében jelentős szerepet kap:

a dűnék alatt rejtőző homokbestia, aminek hatalmas, féregszerű nyílása, indái és borzalmas karomszerű rágói vannak,

hőseinket készül felfalni Jabba jóvoltából. Hogy pontosan miként néz ki az egész lény, vagyis mi rejtőzik a Carkoon verem (vagy Karkun nagyverem) alatt, az örök rejtély, és hátborzongató talány.

Frank

Men in Black - Sötét zsaruk (1997)

Igen, jól látod, ő egy kutya! Vagy legalábbis úgy néz ki, mint egy kutya, hiszen rengeteg olyan sztori van, amiben az űrlények emberi vagy állati alakot öltenek, hogy elvegyüljenek a Földön. Ilyen a képregény alapján készült Men in Black is, melyben egy titkos ügynökség egy csomó, Manhattanben élő idegent tart szemmel, akik kinézetükkel beolvadtak az emberek közé. A legtöbben humanoid álcát öltenek magukra, de Frank inkább egy mopsz bőrébe bújik.

New York-i akcentusa és okoskodó stílusa viszont egyértelműen azt sugallja, hogy már sok időt – talán túlságosan is sokat – töltött az emberek között.

Az űrlények már a kertben vannak, és levizelik a pázsitot!

Heptapod

Érkezés (2016)

Denis Villeneuve kultikus sci-fijének lényei talán a legizgalmasabbak a listán, hiszen egyfelől egyedi nyelvvel és írásmóddal kommunikálnak – ennek megfejtése a sztori egyik tétje – másfelől viszont nagyon is ismerős elemekből épül fel a testük, csak minden mintha elmosódott, emberi szemmel nézve még fejletlen lenne. A ködből előmászó két heptapod (nevüket a lábaik számáról kapták) kicsit Lovecraft szörnyeire emlékeztet, de jóval több humanoid tulajdonságuk van. Mindenfajta testnyílástól mentes fejük mellett

a leglátványosabb a hét végtag, amit közlekedésre és kommunikációra használnak:

ezekből lövell ki az az anyag, amivel körkörös írásjeleiket pillanatok alatt megfestik. Ezek a szimbólumok azt is jelentik, hogy az idő nem lineáris, és ezt a tudást végül az emberiséggel is megosztják. A heptapodok dizájnja azért telitalálat, mert remekül tükrözi azt a benyomást, hogy a film elején az emberek nem tudják, hogy miért érkeztek a Földre, így árnyékos, ködös, kifürkészhetetlen kinézetük és környeztük visszaadja a sztori hangulatát.

Flerken

Marvel Kapitány (2019)

Ha volt kutya, legyen macska is, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Marvel Moziverzumban feltűnt cica, Goose valójában nem is egy törpe doromboló, hanem egy torpedóromboló – ahogy a régi vicc mondja. A képregényekben és a filmekben látható macska kinézetű űrlény egy kipusztult faj utolsó egyede, aki még csak nem is emlős, hiszen tojásokkal szaporodik. De

legnagyobb erénye, hogy egy zsebuniverzum van benne, ami azt jelenti, hogy bármit képes elnyelni és magában tárolni, amit a szájából előtörő hatalmas csápok segítségével kebelez be.

Egyetlen macskára emlékeztető tulajdonsága, hogy néha felöklendezi ezeket a dolgokat – teszem azt, a Tesseractot –, mint a cicák a szőrgombócot.

Jean Jacket

Nem (2022)

Jordan Peele imádja, ha csavarhat egyet a műfajokra rárakódott közhelyeken, nincs ez másként az UFO-inváziós filmeket alapul vevő Nemben sem. A filmben először egy felhő tűnik fel, majd kiderül, hogy azt csak álcának használta egy idegen létforma, és megjelenik egy klasszikus repülő csészealj, amit főhőseink meg karnak örökíteni, mivel az UFO-vadász házi videókért jól fizetnek. Már a kiindulópont, az idegen létforma mint pénzszerzési lehetőség, a fantasztikumot kizsákmányoló kapitalizmus is tanulságosan forgatja ki a sci-fi-paneleket, de a java csak ezután jön:

a repülő csészealjról ugyanis kiderül, hogy nem egy közlekedései eszköz, hanem maga a lény,

ami úgy viselkedik, mint egy ragadozó állat.

(ScreenRant)