Különleges szakma a vizuális effektek  készítőié, hiszen nem tudnak mindig az előre begyakorolt formulákra, praktikákra támaszkodni. Minden egyes film új kihívást jelenthet, és sokszor menet közben kell új eljárásokat kitalálniuk. A Vulture 42 effektmestert és operatőrt kérdezett arról a munkájáról, amelyre a legbüszkébb. Ezekből válogattunk ki tízet.

Daenerys sárkányon lovagol a Trónok harcában

A Trónok harca legnagyobb látványosságát természetesen a sárkányok jelentették, de nem a megtervezésük volt a legnagyobb kihívás, hanem az, amikor embert kellett ültetni a hátukra. A hatodik évadig csak magányosan repkedtek, ráadásul azokban a snittekben nem mozogtak a kamerák, így kicsit egyszerűnek hatott a látvány. Ezért amikor a 6-7. évadban fel kellett ültetni Daeneryst a sárkány hátára, már több, mozgó kamerával rögzítették, ahogy Emilia Clarke színésznő meglovagol egy fából készült sárkánymodellt. Utólag kellett vele szembesülnie a Derek Spears vezette VFX-csapatnak, hogy az élettelen fadarabbal ellentétben a hús-vér sárkányoknak repülés közben mozognak az izmaik is, amire Dany lábai nem reagálnak. Végül kénytelenek voltak a színésznő lábait digitálisan mozgatni, illetve egyes snittekben teljesen ki is cserélni. Az összes, sárkányokkal kapcsolatos munka felét ennek az apró részletnek a kidolgozása jelentette.

Peter Cushing életre keltése a Zsivány Egyesben

CGI-színészekkel ma már elég gyakran találkozni a hollywoodi filmekben, de továbbra is ez az egyik legnehezebben megvalósítható trükk. A Star Wars előzményfilmjében fontos szerepet kapott Wilhuff Tarkin, a Halálcsillag parancsnoka, akit az eredeti trilógiában Peter Cushing alakított. A legendás színész 1994-ben elhunyt, így Az írben látott fiatalítási effekt helyett Cushing korabeli felvételei nyomán kellett egy hiteles Tarkint megalkotni. A forgatás során egy hús-vér ember (Guy Henry) alakította a szerepet, hogy a többi színésznek legyen kire reagálnia. Henry egy speciális fejkamerát viselt, amely rögzítette a mimikáját, később ezt fésülték össze azzal a CGI-modellel, amelyet az eredeti trilógia felvételeit használva alkottak meg. Menet közben arra kellett rájönniük, hogy az életszerűség leginkább az arcizmok, illetve az ajkak és a szájmozgás eltalálásán múlik. Cushing például úgy mondta ki az „ah”-hangot, hogy szinte csak az alsó ajka mozgott, és látszott közben az alsó fogsora, Henry viszont egyáltalán nem így beszélt, ezért utólag kellett ezeket a részleteket finomítaniuk.

Goro a Mortal Kombatban (1995)

Nemcsak az idei, de az első Mortal Kombat-filmben is fontos szerepet kapott a négykarú Goro. Az 1995-ös verzióban még animatronikát használtak, vagyis a realisztikus bábút egy effektmester (Tom Woodruff Jr.) mozgatta belülről. A kreatúra arcán négy különböző bábos is dolgozott, biztosítva, hogy a szájmozgás pontosan passzoljon az előre rögzített dialóghoz. Woodruff egy úgy nevezett telemetrikus ruhában volt, amely összekapcsolódott Goro két felső mechanikus végtagjával, és így a szörny nagy sebességű motorral vezérelt karjai le tudták követni a bábmester mozgását. A műveletet megnehezítette, különösen a harcjelenetekben, hogy a telemetrikus ruha 55 kilót nyomott, ráadásul a bábu mellkasán nem tudtak szemeket elrejteni, így Woodruff egy belső monitoron követhette csak a külső kamerából érkező képet.

Késelés a John Wick: 3. felvonás - Parabellumban

Mindenki kedvenc bérgyilkosának legutóbbi kalandjában a késes jelenet az egyik legemlékezetesebb: John Wick egy antik fegyverboltban számol le az ellenfeleivel, a kiállított pengék segítségével. A filmforgatásokon, illetve a színházakban nagyon régóta használnak műanyag késeket, amelyek megkülönböztethetetlenek az eredetiktől. Egy probléma van csak velük: túl nagy erővel dobva vagy szúrva képesek ugyanúgy sérülést okozni, ezért Rob Nederhorst VFX-mester a szóban forgó jelenet esetében a digitális megoldáshoz nyúlt. A színészek egy-egy késnyelet szorongattak, és magát a pengét csak utólag varázsolták oda. A John Wick 3-ban látható kések 95 százaléka digitális, ahol pedig dobni kellett a fegyvert, ott még késnyelet sem használtak, a színészek csak pantomimes módra eljátszották, hogy van valami a kezükben. Ami csak papíron hangzik egyszerű feladatnak, valójában rengeteget kellett gyakorolni a koreográfiát a felvétel előtt.

Ugrás a tetőről a Drágán add az életedben

A Die Hard fináléjában a helikopteren menekülő Hans Gruber felrobbantatja a Nakatomi toronyház tetejét, ahonnan a mezítlábas John McClane az utolsó pillanatban tud csak leugrani egy derekára rögzített tűzoltótömlő segítségével. John McTiernan rendező elmondása szerint a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a robbanásban ne keletkezzen semmiben és senkiben kár, ugyanis eredeti helyszínen forgattak. A jelenethez speciális gépeket építettek, amelyekben rengeteg propángáz volt vaporizált formában, de a robbantáskor csak 5 másodpercre lobbantak fel nagyon látványosan. Nem lett volna ugyanakkor értelme Bruce Willis ugrásánál a teljes a tetőt „aláaknázni”, ezért ezeket az „ágyúkat” targoncákkal mozgatták a megfelelő helyekre. A színész természetesen nem a tetőről, hanem a tetőre épített kiszögellésről ugrott le, azt a jelenetet pedig, ahol a tömlővel hintázva betöri az ablakot, már stúdióban vették fel.

Rakétakilövés az Apollo 13-ban

Ron Howard filmjében az első „money shot”, vagyis kulcspillanat, amikor az űrhajó a levegőbe emelkedik. A hasonló trükkök esetében a munka első fázisát az ún. previzualizáció jelenti, vagyis miniatűr modellek segítségével elkészítik a storyboardot, hogy előre fel tudják plánozni a jelenetet. Manapság ez már 3D-s technikával, virtuálisan is megoldható, de az Apollo 13 idejében az effektekért felelős Robert Legato stábjának meg kellett építenie külön a forgatási helyszínt habszivacs makettből, ahol egy apró, rúzs méretű kamerával modellezték le a jelenet vizualitását. Ekkor döntötték el azt is, hogy egy rázkódó kamera segítségével reprodukálják a valódi rakétafellövések képi anyagait, a „füstöt” pedig egy közönséges poroltóval állították elő.  Maga a modellrakéta az 121 méteres eredetivel szemben csak 12 méteres volt.

Doctor Strange belekóstol a kvantumtérbe

Nemcsak a Doctor Strange-ben, de a teljes Marvel-moziverzumot tekintve is különleges az a jelenet, amikor a Tilda Swinton által alakított Ősmágus kilöki Doctor Strange-t a testéből, aki ezután különféle dimenziókon, kvantumtereken és multiverzumokon repül át. A technikai kivitelezés sem volt egyszerű, mert Benedict Cumberbatch-t egy speciális, mindenféle irányba pörgethető szerkezetbe kellett betenni, amihez a kaszkadőrrészlegen kívül az operatőrrel is külön kellett konzultálni a folyamatosan változó fényviszonyok miatt. Ennél is nagyobb fejtörést okozott viszont a szürreális látványvilág megalkotása, a forgatókönyvben ugyanis nem volt részletesen leírva, hogy milyen motívumoknak kell a jelenetben szerepelni. A vizuális effektekért felelős Stephane Ceretti és stábja ezért inspiráció gyanánt különféle festményeket, szobrokat, tudományos kísérleteket és mikroszkopikus fotókat tanulmányozott. A komplett háromperces jelenet, amelyet a legutolsó pillanatban sikerült csak befejezniük, közel két évig készült.

Időnyerés a Harry Potter és az azkabani fogolyban

Az a pár másodperces jelenet, amelyben Hermione és Harry az időnyerővel visszapörgetik az időt, nem tűnik túl bonyolultnak, mégis hosszas előkészületet igényelt. A Roger Guyett effektmester és Michael Seresin operatőr által tervezett képsorok létrehozását részben az nehezítette meg, hogy nap más sebességgel mozgott a háttérben, mint az előtérben. A fő kamera a két főszereplőt követte, míg a háttérben, felgyorsítva látható eseményeket motoros kameramozgató egységek segítségével rögzítették, de kénytelenek voltak miniatűr díszletelemeket is használni, többek közt az óratoronyból is készült egy makettverzió. Természetesen mind az előtérben, mind a háttérben lévő szereplők normál sebességgel mozogtak. A több különálló felvételt végül digitálisan illesztették össze.

Menekülés a gömbben a Jurassic World: Bukott birodalomban

A jó vizuáliseffekt-szakértő dolga sok esetben az, hogy kitalálja, hogyan ne használjanak vizuális effektet. Abban a jelenetben, ahol a főszereplők egyszerre menekülnek a vulkánkitörés és a csordaként vágtató őslények elől, eleve rengeteg a CGI, ezért David Vickery effektes fontosnak tartotta, hogy legyen valami valódi is a képen. A gömbalakú járgányt ezért valóban megépítették, és távvezérléssel mozgatták a külön erre a célra lefektetett síneken, miközben terepjárgányokra szerelt darukról rögzítették a jelenetet. Utómunkára természetesen szükség volt, nem is kevésre, hiszen el kellett tüntetni a felszerelések nyomait a tükröződő üvegfelületekről. Emellett az időjárást is kontrollálniuk kellett, amihez több száz méternyi, ködöt és füstöt okádó csövet fektettek le. A színészek nyakába zúduló föld- és sárdarabok valódiak, ezért is olyan hiteles a reakciójuk.

Thanos a Bosszúállók: Végtelen háborúban

A legnagyobb kihívást a Marvel moziverzum harmadik fázisát lezáró filmben Thanos megalkotása jelentette, a rajongók ugyanis joggal várták fel, hogy a minden idők legkomolyabb szupergonoszaként beharangozott karakter emlékezetes legyen, ráadásul arra sem nagyon volt még korábban példa, hogy egy kvázi főszereplőt teljes mértékben CGI-technikával generáljanak. Josh Brolin hús-vér színészként természetesen rendelkezésre állt, a vizuális csapat szenzorok segítségével rögzítette az arcjátékát, amelyhez egy különleges, öntanuló arcfelismerő programot használtak. Ennek a technikának köszönhetően Brolinnak nem külön kellett a jeleneteit felvennie egy speciális stúdióban, ahogy az a hasonló motion capture-eljárások során megszokott, hanem fizikailag is együtt lehetett a többi színésszel.