A Lángelmék Amerika legnagyobb, valóban megtörtént rablása alapján történt, amit hígagyú kretének követtek el, de nem ők az egyetlenek a film történetében.
Virgil Starkwell - Fogd a pénzt és fuss! (1969)
„Csak semmi cicó, nálam van a slukker!" – indít egy elfuserált bankrablást a törékeny, félszeg Virgil, aki 25 éves korára azzal tette magát ismertté, hogy öt álnév alatt tartja nyilván a rendőrség. Tanulmányai helyett kényszerűségből adta bűnözésre a fejét, hogy magát és kis családját is eltarthassa, csakhogy tökéletesen alkalmatlan a szakmára. Woody Allen legelső rendezése igazi klasszikus, ezerszer dumákkal és szituációkkal, de mindez nem csupán Allen érdeme.
A film első verziója ugyanis állítólag nézhetetlenre és teljesen humortalanra sikerült – és itt Virgilt a fináléban szitává lőtték volna a rendőrök -, mire a producerek egy behoztak egy rutinos vágót, bizonyos Ralph Rosenblumot, aki mindent átszerkesztett, vidám zenét vágott a szomorú jelenetek alá és kikukázta a Woody által korábban kidobott jeleneteket, és gatyába rázta az egészet. Allen később is csak vele dolgozott.
Otto - A hal neve: Wanda (1988)
„Ne nevezzen ostobának!” – kiabálja a történet során többször is a Kevin Kline által alakított Otto, aki azért olyan érzékeny erre a szóra, mert tényleg roppant ostoba. Ezt például onnan tudni, hogy azzal szokta magát felspannolni, hogy beleszagol a saját hónaljába – mégis ő egy nemzetközi tolvajbanda feje. talán azért, mert állítólag annak idején a CIA bérgyilkosa volt. Most viszont bajban van, mert eltűntek a frissen elrabolt gyémántok, és visszaszerzésükhöz „áruba kell bocsátania ” a csaját, amitől majdnem szétrobban. A hölgynek egy angol ügyvéd fejét kell elcsavarnia – ez volna John Cleese – és nem minden megy terv szerint.
A film és Kline alakításának viccességére jellemző, hogy annál a jelenetnél, ahol egy sültkrumplit gyömöszöl tettestársa orrlyukába, egy dán férfi, bizonyos Ole Bentzen konkrétan belehalt a röhögésbe. Kline mindenki meglepetésére Oscart kapott a szerepért a legjobb mellékszereplő kategóriában – a meglepő nem a díj volt, hanem a tény, hogy egy vígjátéki alakításért adták, mert az Amerikai Filmakadémia tagjai rendszerint a drámákat részesítik előnyben a díjazáskor.
Harry & Marv - Reszkessetek, betörők! (1990)
Bárki, akit Macaulay Culkin az orránál vezethet, megérdemli az ostoba jelzőt, és ez a film arról szól, miként csinál komplett idiótát két betörőből egy Kevin nevű kissrác, aki nyilván nem a szüleitől örökölte az eszét, mert azok otthon felejtették a karácsonyi szünetre. A két rendre pórul járó idiótát alakító Joe Pesci és Daniel Stern a későbbi visszaemlékezések szerint gyakorlatilag tojt mindenre, mert el sem tudták képzelni, hogy a nézők kíváncsiak lesznek az ilyesmire, és azért direkt börleszkre vettek mindent – Pesci ebben az évben játszotta el a Nagymenők egyik főszerepét -, és talán ezért sikerült olyan önfeledtre a film.
A Reszkessetek betörők az év legnagyobb bevételét produkálta, amivel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe is, egy rakás folytatást produkált és gyakorlatilag kötelező minden Karácsonykor újra és újra levetíteni. A sikerhez állítólag az is hozzájárult, hogy elterjedt a pletyka, amely szerint az egyik reptéri jelenetben a háttérben látható szakállas pasas nem más, mint a ma is élő Elvis!
Jerry Lundegaard - Fargo (1996)
Az emberrablások zömét nem profi bűnözők, hanem ostoba fajankók hajtják végre, és ennek megfelelően gyakorta kiszámíthatatlan a végeredmény, és gyakori a tragédia: ezt illusztrálja tökéletes módon a Joel Coen és Ethan Coen két Oscar-díjjal is jutalmazott éjfekete vígjátéka. Hőse a kisvárosi autókereskedő (William H. Macy, akit a Jóisten is az ilyen szerepre teremtett), aki eredeti ötlettel akarja egyenesbe hozni zűrös pénzügyeit. Két piti csirkefogóval elraboltatja feleségét, hogy váltságdíjat zsarolhasson ki dúsgazdag apósától.
Az emberrablók azonban nemcsak az átlagnál is sötétebbek, de pszichopata gyilkosok is, és csak úgy mellékesen agyoncsapják túszukat. A komikus alaphelyzet véres tragédiába fordul - s az egészet az áldott állapotban lévő helyi seriffnőnek kell felgöngyölítenie. Coenék mesterműve a 90-es éve egyik legjobb filmje is egyben, tökéletes szerkesztéssel, csodálatos figurákkal és alakításokkal, fantasztikus képi világgal és hajmeresztő fordulatokkal!
Vinny, Sol, & Tyrone - Blöff (2000)
Szokás mondani, hogy Guy Ritchie a Coen testvérek brit verziója egy is Tarantinóval felütve, ami ugyan jókora képzavar, de valami mégis van benne – vagyis volt, még a A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső és a Blöff idején. Ritchie ezeket a filmeket a londoni alvilág színes, kiszámíthatatlan és nem mindig túl gógyis bűnözőire építette, akik közül szinte bárkit kiemelhetnénk, de a legkreténebbek kétségkívül azok a fekete srácok, akiket Borisz, a Penge bérel fel, hogy raboljanak ki egy bukmékert.
A meló nem bonyolult, de elég a rossz időzítés, egy határozott nő a pult mögött egy egy leereszthető redőny, hogy a két észlény, Vinny és Sol csapdába kerüljön, de szerencsére a dagi Tyrone a segítségükre siet, És a hülyéknek van szerencséjük, tartja a mondás, mert mégis megszerzik a gyémántokat, amiért küldték őket, de újabb bonyodalmak jönnek. egy holttest, egy nagy étkű kutya, egy amerikai gengszter és Vinnie Jones Desert Eagle márkájú stukkere nehezíti meg az életüket, de it mondjunk – megérdemelték!
Wayne és J.D. - Nő a baj (2001)
Nem állítom, hogy a rendszerint Adam Sandlernek dolgozó Dennis Dugan filmje örök klasszikus lenne, de én valamiért szeretem, és ezzel nem vagyok egyedül. 2001-ben járunk, amikor az azóta lejárt szavatosságú Jack Black oly népszerűnek bizonyult, és ő a pokoli páros egyik tagja, a másik a szintén hibbant Steve Zahn. A pokolhoz vezető út jószándékkal van kikövezve, szól a mondás, ami némi jóindulattal filmünkre is ráhúzható. A két idióta emberrabló ugyanis nem anyagi haszon, bosszúvágy vagy más, könnyel elítélhető indíték által vezérelve rabolják el legjobb barátjuk menyasszonyát, hanem önzetlen segítőkészségből.
A lány (Amanda Peet) tényleg egy szipirtyó, aki pokollá tenné a drága haver életét, azért elrabolják, talán még ki is nyírnák, de annyira hibbantak, hogy a terv és a megvalósítás is minden pontján újra és újra megbicsaklik, de hőseink kitartóak. Kapnak anyait és apait, a hivatását tekintve agyturkász túsz azt csinál velük, amit akar, de a fatális véletlenek sora végül mégis a kezükre játszik, és mindketten elnyerik méltó jutalmukat.
Balogh Tibi és bandája - Argo (2004)
Hogy miért is lett az akkoriban inkább celebként funkcionáló Árpa Attila rendezése akkora siker? Mert elég hibbant karaktereket talált egy néha feleslegesen csavaros, néha pedig túl egyszerű sztorihoz, akik aztán non-stop nyomták a tapló, de szórakoztató dumát, és amikor nem alanyt és állítmányt használtak, akkor káromkodtak, mint a kocsis. Ami általában vicces, bár volt, akinek a végére már fárasztónak bizonyult – én ezek közé tartoztam.
Természetesen kis hazánk is kitermeli a maga hibbant bűnözőit, amire a Versace öltönyben és csúcstechnológiával felszerelve Magyarországra érkező „ügyintéző" is kénytelen rájönni, akit a szakmájában csak a Tejesembernek (Oszter Sándor) hívnak. Egy titokzatos ókori kincset kell megtalálnia, ám nem számolt néhány zavaró tényezővel: Balogh Tibivel (Kovács Lajos), és volt biztonsági őrökből álló csapatával, Tysonnal, Traktorral, Pszichóval, Profival, és valakik szintén szemet vetettek a kincsre. Árpa a 2014-es folytatáshoz már nem tudta ugyanazt a lendületet és idiotizmust hozni, vagy csak ugyanazt a poént nem lehetett kétszer elsütni – tíz év különbséggel.
Linda és Chad – Égető bizonyíték (2008)
John Malkovich nem az a figura, akivel érdemes kekeckedni, és ezt hamarosan megtanulja Chad Feldheimer (Brad Pitt) és Linda Litzke (Frances McDormand) is, akik a mozitörténet legrosszabb zsarolói közé tartoznak – újra csak Joel Coen és Ethan Coen filmjében. Coenék szinte mindig elfuserált tervekről és botcsinálta – de nem mindig veszélytelen – bűnözőkről készítenek filmet, hol véresebb, hol kissé lazább verzióban, és a fentebb tárgyalt Fargóhoz képest ez a darab egészen könnyednek és gondtalannak tűnik.
Linda, a korosodó fitneszedző, és kollégája, Chad az edzőterem öltözőjében találnak egy különös lemezt. Kiderül, hogy egy CIA-ügynök, az alkoholista Osbourne Cox visszaemlékezései vannak rajta, akit nemrég rúgtak ki, ráadásul a felesége is válni akar. Linda és Chad pénzt szimatol. Megpróbálják megzsarolni a férfit, majd amikor ez nem jön össze, az orosz követségre mennek szerencsét próbálni. Hogy mire kell a pénz? Zsírleszívásra! Igen, ezek ennyire zoknik, és meg is kapják azt, ami nekik jár!
