Sok mindenben szerencsésnek mondható a kilencvenes évek, és aki akkor töltötte a gyerekkorát – mint én –, az számtalan új dolgot megtapasztalhatott hirtelen. A külföldi, főként Amerikából importált rajzfilmeken és képregényeken át egészen az újfajta társasjátékokig, amiket elsősorban a MB Games forgalmazott. Ezek szakítottak a klasszikus, kétdimenziós táblajátékok felépítésével, és már térben gondolkodtak, valamint továbbgondolták a klasszikus célba jutós játékok tematikáját, vagy azt a játékmenetet, hogy az nyer, aki előbb vásárol egy lakást és rendezi be konyhabútorral, porszívóval, rádióval meg miegyéb kutyafülével.

Az élet játéka – Game of Life

A bevezetőben utaltam a Gazdálkodj okosan!-ra – ez tulajdonképpen annak egyfajta kapitalista változata, ahol már nem csak munkás lehetsz Ózdon, és nem kizárólag lakásra kell gyűjteni. A Game of Life többféle életmodellt kínált, eleve a bábunk egy kocsi, amibe kis pálcikákat lehetett szúrni, attól függően, lesz-e feleségünk, és hány gyerekünk születik. Ezenfelül azt is kiválaszthattuk, hogy szeretnénk-e szakmát tanulva rögtön dolgozni, vagy egyetemre megyünk, és adósságba verjük magunkat a tandíj miatt. A játék a felnőttkor kezdetével indul, amikor már komoly döntéseket kell hozni, és a nyugdíjas évekkel ér véget. A játéktábla már háromdimenziós volt, voltak épületek, hidak és lankák is, a legizgalmasabb része pedig a domb volt, amibe beágyaztak egy forgatható kereket: ez volt tulajdonképpen a dobókocka, hiszen amennyit pörgettél, annyit léphettél előre. De ami igazán kemény, hogy ezekhez a játékokhoz a kilencvenes évek tévéreklámjaiban bikkfa rímekbe szedett narráció járt. Mutatom, milyen költeménnyel hirdették a Game of Life-ot:

zajlik az élet,
hát gyűjtsd a pénzed,
nősülnöd kell,
ez izgalmas érzed?!
a verseny tart,
a hírnév vár ott,
pénzben úszhatsz,
ha jól csinálod

A Game of Life az évek során sokat változott, és mindig az aktuális kor igényeihez mérten építettek bele újabb elemeket, ilyen például a szemét újrahasznosítása, a hajléktalanok megsegítése vagy a kisállatok hozzáadása a családhoz.

Szellemkastély

A felsorolt játékok közül talán ennek van a legizgalmasabb táblája, hiszen a Szellemkastélyt tényleg be kell járni, és nemcsak termeken át, de egy toronyba is vezetett az út a végén, ahol az utolsó lépcsőfokra lépve lehetett lecsukni a koporsót. Ez annyira fontos, hogy még a tévéreklámban is megénekelték:

van merszed játszani?
ha ide belépsz, nem sok esélyed marad,
ha meg akarsz menekülni,
menedéket el kell érni,
a szellemet jól elűzni,
és ha a koporsót megleled,
lecsukod a fedelet,
megmentheted életed

A koporsó tényleg a legizgalmasabb része volt a játéknak, hiszen ebbe kellett bedobni a fluoreszkáló (bizony-bizony!) koponyát, ami random módon zuhant le, és ekkor működésbe hozta valamelyik csapdát – ha rossz helyen álltál, a te figurádra csapott le bárd, vagy mozdult meg alatta a padló. A játék lényege, hogy sok minden a véletlenen múlott, hiszen nemcsak dobni kellett a kockával, hogy előre haladjunk, hanem pörgetni is egy táblán (a nyilat stílusosan egy pók uralta le), aminek különféle következményei voltak. A legizgalmasabb mégis a koponya beleejtése volt a koporsóba, mivel tényleg nem lehetett tudni, merre gurul – a para grafikákon túl ez hozta az igazi horrorhangulatot.

Találd ki! – Guess Who

Ez egy valamivel egyszerűbb játék volt, afféle fantomkép-torpedó. Ezt kizárólag ketten lehetett játszani, mindenkinek volt egy táblája, felhajtható ablakokkal, amiken különféle kinézetű karterek voltak. A lényege annyi volt, hogy a tulajdonságok megnevezésével (férfi, nő, hosszú haja van, bajsza van, kalapja van, fülbevalója van, szemüvege van, stb.) lehetett szűkíteni, hogy a másiknál melyik figura arcképe található – az izgalmas az volt, hogy az összes olyan arcképet, amire nem illett a leírás, le kellett hajtani, így elvileg csak az marad a végén, amit meg kellett találni. Természetesen az nyert, aki előbb kitalálta, melyik arckép van a másiknál. És ha azt hitted, hogy már megúsztad ennek a verses tévéreklámját, nagyon tévedsz:

a szeme kék,
akár az ég,
talán egy nő,
nem férfi ő,
göndör haj vagy a bajusz,
így többre jutsz,
szemüvege van,
a fején tökfödő,
ő a híres Jack

Fel ne ébreszd aput!

A címe alapján afféle klasszikus gyereknevelő játék is lehetne, de nem az, inkább a csínytevés a cél, és hogy nehogy rajtakapjanak. A táblajáték központi eleme egy ágy és benne az alvó fater, műanyagból fröccsöntve. A cél az volt, hogy míg apuka békésen szendereg, a gyerkőcök kiosonnak mellette a hűtőszekrényhez. Ha olyan mezőre lépett valaki, ami valamilyen zajjal járt, akkor meg kellett nyomni az alvó apa melletti ébresztőórát, és ha felriadt, akkor az nagyon nem volt jó, ha nem, akkor folytatódhatott a játék. Igazság szerint a Fel ne ébreszd aput! szabályai egy kicsit túl lettek bonyolítva, pedig igazából az egész lényege csak annyi, hogy felpattan-e a figura az ágyból, vagy sem.

Game of Games

Ennek talán a legnagyobb vonzereje az volt, hogy számtalan játék miniatűr változata volt itt egyetlen játékba sűrítve. Biliárd, lengő teke, golf és hasonló huncitságok – mindez ici-piciben. Valójában

ez tényleg tipikus gyerekjáték, mert a felnőttek már nem igazán tudnak vele mit kezdeni a nagy, lakli kezeikkel.

A lényeg az volt, hogy ezekben a különféle liliputi játékokban kellett nyerni – valójában ez amolyan sok-sok játék egyben dolog volt, ami a mennyiséggel, nem a kreatív ötlettel adta el magát.

Észkerék

Máig nagy divatja van az utazós játékoknak, ez pedig egy igazi szívatás. Próbálom egyszerűen elmagyarázni: adott egy téglalap, amiben fogaskerekek vannak. A két játékos egymással szemben ül, mindenki csak a saját oldalát látja, és kis korongokat kell fentről lejuttatni a fogaskerekek tekerésével. Csakhogy, ezek sorszámozott korongok, és megfelelő sorrendben kell lejutniuk, ami nem volna nehéz, ha csak mi irányítanánk a fogaskerekeket – ám

ezek közös fogaskerekek, és amikor az ellenfél megmozdítja a maga oldalán, a miénken is tekeredik.

Így hiába állítjuk be, hogy a következő forgatásnál majd milyen jól lepottyan az egyes, lehet a hármas fog, amikor az ellenfél teker egyet. Mondjuk, hogy miért hívták Észkeréknek, arról fogalmam sincs, mivel itt aztán tényleg minden a véletlenen múlt.