A hangkulissza megtervezése és a tökéletes aláfestő zene megtalálása legalább akkora művészet, mint a kamerával történő fényfestés. A csend is lehet azonban ugyanilyen vagy még fontosabb kifejezőeszköz, amelyet arra használnak, hogy kiemeljék egy adott jelenet drámai vagy érzelmi súlyát. Korábban már összegyűjtöttünk 10 példát, most következzen még 5 emlékezetes csendhasználat.

10 fontos pillanat a filmtörténetben, amikor a csendnek igazi ereje volt

Bár a hangosfilm feltalálása valódi mérföldkövet jelentett az egyetemes filmtörténelem során, van, hogy a hang a hiányával üt a legnagyobbat. Mutatjuk is, például mely esetekben.

Csendet kérünk!

Szellem/világ (2017)

Rooney Mara és Casey Affleck egy szerelmespárt alakít, aki boldogan él, amíg meg nem hal. Aztán Affleck karaktere tényleg meghal, és egy fehér lepedőben jár haza kísérteni a feleségét. Ez eddig úgy hangzik, mint egy horrorfilm vagy a Ghosthoz hasonlító romantikus dráma története, de David Lowery ennél jóval kísérletezőbb alkotást készített.

A Szellem/világ valójában egy ház történetét meséli el, amelyet Affleck karakterének szelleme kísért generációkon át. A gyászát feldolgozni képtelen, Mara által alakított M teljesen átadja magát a nihilnek, amit a rendező azzal illusztrál, hogy a nő a konyhája padlóján ülve elfogyaszt egy egész süteményt. A vágás nélküli jelenetben Lowery semmilyen zenét vagy hanghatást nem használ – az evés zaján kívül, és többek közt ettől olyan erőteljes a jelenet.

A metál csendje (2019)

Ha van film, amelyben nem opció a csend használata, hanem dramaturgiai szükségszerűség, az Darius Marder 2019-es rendezése. A történet szerint a Riz Ahmed által alakított heavy metal dobos, Ruben egyik pillanatról a másikra megsüketül, s hallása elvesztésével teljes addigi világa összeomlik. Ruben nem hajlandó elfogadni a helyzetét, hogy soha többet nem dobolhat, soha többet nem hall, s egy olyan új élet vár rá, amit ő nem akar élni. A férfi vonakodva csatlakozik egy kis siket közösséghez, amelyet egy vietnámi veterán vezet, s aki próbálja elfogadtatni vele az elfogadhatatlant.

A legerősebb jelenet talán az utolsó: Ruben egy parkban ül a padon, teljes magányban, és új implantátuma segítségével hallgatja a környezete zajait, de végül úgy dönt, hogy elfogadja újdonsült életének csendjét, és leveszi a hallókészüléket.

Akira (1988)

Az emberiség történetének egyik legsiketítőbb zaja az atombomba robbanása volt Hirosima felett 1945-ben. Ez egy tragikus és történelmileg sorsfordító, a 20. század menetét megváltoztató pillanat, így természetesen a popkultúra különféle megnyilvánulásaiból is visszaköszön.

Az egyik legjobb példa Katsuhiro Otomo animeklasszikusa, az Akira, amely Neo-Tokióban játszódik, évtizedekkel egy 1988-as fiktív atomtámadás után, és egy motoros banda tagját követi, aki szörnyű pszichikai lénnyé változik. A szóban forgó néma pillanat azonban a film elején következik be, amikor a bombát ledobják, és a pusztítás hatása azonnal érzékelhetővé válik. Tökéletes nyitánya egy minden szempontból monumentális filmnek.

Dühöngő bika (1980)

Martin Scorsese a modern filmművészet egyik legjobb rendezője, akinek különleges érzéke van ahhoz, hogy mikor használjon zenét és mikor ne. Ez az egész filmográfiájában megmutatkozik, a csend pillanatait mesteri módon használja például az 1990-es Nagymenőkben is, de a legemlékezetesebb jelenet talán a Dühöngő bikában látható, illetve (nem) hallható.

Scorsese klasszikusában Robert De Niro alakítja Jake La Mottát, egy erőszakos természetű bokszolót, aki miközben felér a sportága csúcsára, a magánéletét tönkreteszi. Veszélyes megszállottságából ízelítőt kapunk abban a jelenetben is, amikor a Sugar Ray Robinson elleni meccs közben engedi, hogy ellenfele megsorozza, Scorsese pedig letekeri a hangerőt, hogy minden egyes ütésnek külön nyomatékot adjon.

Külön banda (1964)

A filmművészet legjobb csendpillanatai közül is kiemelkedik Jean-Luc Godard klasszikusának az a jelenete, ahol egy baráti beszélgetésnek vagyunk a tanúi. A Külön banda két filmrajongó bűnöző történetét meséli el, aki meggyőz egy fiatal diáklányt, hogy segítsen egy bűntény elkövetésében, de ez a keret csak ürügy arra, hogy Godard kimutassa a mozgókép iránti szenvedélyes rajongását, és eljátszadozzon a médium konvencióival.

Ennek a játékos megközelítésének az egyik legszembetűnőbb példája, amikor a Claude Brasseur, Anna Karina és Sami Frey által alakított trió egy kávézóban beszélget. Úgy döntenek, hogy egy percig csendben ülnek, de amikor elindul a visszaszámlálás, nemcsak ők némulnak el, hanem a környezeti zajok is.

Via: Far Out Magazin