Ő az a nő, akiről a Netflix új true-crime sorozata, az Almaecet szól

  • PORT

Belle Gibson egy hatalmas hazugság miatt gazdagodott meg.

Nagy sikernek örvend a Netflix 6 részes ausztrál sorozata. Az Almaecet valós események alapján készült; egy Belle Gibson nevű nő több millió embert vezetett meg a közösségi médiában a 2010-es évek elején, amikor elhitette velük, hogy az egészséges életmódjának köszönhetően győzte le a halálos agytumorját. 

Az influenszer állította, hogy diétával és alternatív terápiával gyógyult meg, miután 2009-ben csupán 6 hetet adtak neki az orvosok. Mindez azonban hazugság volt, ugyanis Gibson nem küzdött rákkal, de végül a kitalált történetéből még egy könyvet is írt.

Az igazán nagy pénzt azonban akkor zsebelte be, amikor elkészítette a The Whole Pantry nevű alkalmazást, amelyet már az első hónapban 200 000-en töltöttek le.

Nemcsak Ausztráliát, de az egész világot sokkolta, amikor fény derült Gibson hazugságaira. A nő azt is állította, hogy többször szívműtéten esett át, rövid időre leállt a szíve a műtőasztalon, és agyvérzést is kapott. Később olyan dolgokat is mondott követőinek, hogy a rákbetegsége átterjedt a vérére, a lépére, a méhére és a májára.

Először Gibson egyik barátja, Chanelle McAuliffe kezdett el gyanakodni arra, hogy az ausztrál influenszer nem őszinte. Eközben Richard Guillatt oknyomozó újságíró szakértőkkel vitatta meg Gibson állításait. 

Guillatt úgy döntött, hogy interjút készít a népszerű influenszerrel, aki a beszélgetés során egy ponton azt mondta, hogy az orvosa agydaganatot diagnosztizált nála, de utána eltűnt, és talán nem is volt ilyen súlyos betegsége.

Gibsont 2017 szeptemberében 410 000 ausztrál dollár összegű pénzbírsággal sújtották „félrevezető és megtévesztő magatartás” miatt, ám azóta semmit sem fizetett be, és a kamatok miatt még nagyobb összeget követelnek tőle.

Gibson vélhetően még mindig Melbourne környékén él, de már nincs jelen a közösségi médiában.

Tara Brown is készített interjút az egykoron népszerű bloggerrel, aki bevallotta, hogy sosem volt agydaganata:

Az Almaecetben Kaitlyn Dever és Alycia Debnam-Carey kapott főszerepet, a széria alkotója a díjnyertes ausztrál írónő, Samantha Strauss. A széria alapjául vették Beau Donelly és Nick Toscano újságírók közös könyvét, amely Gibson csalásairól szól. 

A Netflix sorozatának előzetesét itt tekintheted meg:

Forrás: Independent