2011 egyik kritikai slágerfilmjének több örvendetes dolgot is köszönhetünk: Aaron Sorkin megint bravúros forgatókönyvet rakott le az asztalra, Brad Pitt pedig bebizonyíthatta, hogy tud olyan lehengerlően igazi lenni, mint mondjuk a hasonlóan férfias, vívódó szerepek megboldogult nagyágyúja, Paul Newman.
Sajnos makacs tény, hogy az amerikai sportfilmek nem nagyon érdeklik a magyar fizető közönséget, így nem igazán éri meg moziforgalmazásba küldeni őket. Ám a Pénzcsinálóban ott van Pitt, aki szerencsére igazi nézőmágnes, így Bennett Miller (Capote) pontos, és a szó hollywoodi értelmében kifejezetten realisztikus rendezése nálunk is bebizonyíthatta a vásznon, hogy a baseball csak apropó egy univerzálisan emberi történet elmesélésére.
Billy Beane csapatfőnök valóban megtörtént esete elsősorban az elszántságról szól, és arról az örök tanulságról, hogy az új dolgokkal megpróbálkozók nagyszerűsége általában csak a jövőben nyerheti el méltó jutalmát. Beane ugyanis egy fiatal közgazdász, Peter Brand segítségével (Pitt mellett Jonah Hillt is Oscarra jelölték remek alakításáért) alapjaiban változtatta meg a baseball, és úgy egyébként, a profi sportcsapatok szerződtetési gyakorlatait. Brand és Beane ugyanis a túlfizetett sztárok helyett a csapatmunkára helyezte a hangsúlyt, ahol nem a playerért fizetett sokmillió dollár, hanem a kitűzött cél együttes elérése a legfőbb rendezőelv.
E két "forradalmár" tehát felforgatja a baseballt, szembeszáll az értetlen játékosválogatókkal – majd bebizonyítják, hogy volt miért kockáztatni. Ám a film igazi értéke pont az, hogy nem feltétlenül a klasszikusnak mondható "az esélytelenek elindulnak a nehéz úton, senki sem bízik bennük, de aztán nyernek" sportfilmes séma határozza meg a stílusát. Hanem az úgynevezett emberi tényezők, amelyeknek szórakoztató értékeihez legalább annyira hozzájárulnak a mindenféle manír nélkül játszó színészek, mint a karcos hőseposzként is értelmezhető, szellemes és szívhez szóló, kiválóan megírt történet.
Pitt sosem volt ennyire gyűrött és sebezhető, ugyanakkor persze még mindig bicskanyitogatóan jóképű, ám ez a kócosság eddig nem nagyon volt jellemző rá. Védjegyszerű mosolya most olyan keserűséggel árnyalja tovább a karakterét, amilyenre csak a legnagyobb színészek képesek. És azt hiszem, ez az, ami miatt akár többször is élvezettel lehet végignézni a Pénzcsinálót.
