„Úgy érzem, erkölcsi kötelességem, hogy felszólaljanak az emberi történelem egyik legfontosabb pillanatában - eljött a cselekvés ideje" - nyilatkozta a színész az éghajlatváltozással kapcsolatban
Leonardo DiCapriót nevezte meg az ENSZ új Béke nagyköveteként, és egyben fel is kérték a színészt, hogy tartson beszédet szeptember 23-án az ENSZ-klímacsúcson, hogy a klímaváltozás témájával foglalkozzon, jelentette be kedden a nemzetközi szervezet. A csúcstalálkozót megelőzően DiCaprio a teljes Clinton családdal tart jótékonysági rendezvényt. És jól választottak az ENSZ-nél: a Titanic egykori tinisztárja személyében, mert ugyan őt inkább szerepei és nőügyei alapján ismeri a nagyközönség, de már régóta elkötelezetten hirdeti a harcot a klimaváltozással szemben, és nem csak beszél erről, de cselekszik is. Februárban a színész 3 millió dllárt ajánlott fel a tengeri életformák védelmének kutatására, majd néhány hónappal később megtoldotta az összeget további 7 millióval.
Persze nem DiCaprio az első hollywoodi híresség, aki felvállalja az ENSZ céljait: az elmúlt években Edward Norton, Michael Douglas, Charlize Theron, George Clooney és Stevie Wonder is volt már a Béke nagykövete, Angelina Jolie pedig menekültügyi különmegbízotti rangot is kapott már.