A náci és az olasz fasiszta propagandafilmek ellenében alapították meg

Az 1930-as évek végére a világ legrégebbi filmszemléje, a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijére óriási nyomás nehezedett a náci Németország és a fasiszta Olaszország részéről, hogy olasz és német propagandafilmeket hozzanak ki nyertesnek. Tiltakozásul az amerikai, brit és francia újságírók kivonultak a zsűriből. Philippe Erlanger történész és diplomata, a francia kultúrát népszerűsítő AFAA (Association française d'action artistique) igazgatója jött elő egy kompromisszummentes nemzetközi filmszemle ötletével. Elképzelését támogatta a francia oktatási és szépművészetügyi miniszter, Jean Zay, és a Cannes-i Mozgókép-kiállítás (Exposition Cinématographique Cannoise) helyszínéül végül Cannes-t választották, mivel a város felajánlotta, hogy használhatják az újonnan épült kaszinóépületüket, aminek vetítésre alkalmas nagytermébe 1200 fő fért be.

Az első fesztivál épp a 2. világháború kitörésének napján kezdődött volna

Az első fesztivált 1939. szeptember 1. és 20. között tervezték megrendezni, a zsűri tiszteletbeli elnökének Louis Lumière-t, a mozgóképet feltaláló testvérpár egyik tagját kérték fel. Nyolc állam nevezett a szemlére: Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Svédország, Szovjetunió és USA, ám a 2. világháború épp a megnyitó napján tört ki, így először szeptember 10-ére, majd "ha a helyzet nem súlyosbodik", 1940 februárjára halasztották a rendezvényt. Végül csak a háború után tarthatták meg az első rendezvényt.

Nemzetközi fesztivál

A háború után, 1946-ban rendezték meg az első fesztivált, többek között Alfred Hitchcock, Jean Cocteau,  Roberto Rossellini, Billy Wilder és Charles Vidor filmjeinek részvételével. Mivel már nem a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál ellenrendezvényeként működött, a szervezők megegyeztek, hogy kétévente rendeznek nemzetközi fesztivált, a köztes években pedig nemzeti alkotásokat szemléznek. A cannes-i rendezvényt 1947-ben Cannes-i Filmfesztiválra nevezték át, majd 1951-től mindkét neves filmfesztivál nemzetközivé vált. 1953-ig a Cannes-i 11 tagú zsűri csak franciákból állt, ami nem tett jót a filmek objektív megítélésének, így a zsűri összetételén változtattak. Az 1950-es években vált a rendezvény világhírűvé, köszönhetően az élénk sajtóérdeklődésnek, Sophia Loren és Cary Grant rajongótáborának. 1959-től szerveznek a fesztivál mellett filmvásárt, amikor is a a szervezők beismerték, hogy ha egy film nem talál forgalmazót, lehet bármilyen jó, ha nem jut el a nézőkhöz, esélyt sem kap.

Arany Pálma

Palme d’Or, a fesztivál fődíja 1955 óta létezik, előtte Grand Prix (Nagydíj) volt a nagybecsű trófea neve. Ekkortól a Nagydíj a második helyet vette át a Cannes-i díjak sorában.

A világ legnagyobb ékszerrablása a fesztivál ideje alatt történt

Mára hatalmas és pompás rendezvénnyé nőtte ki magát a fesztivál: átlagosan 200 ezren vannak jelen, filmesek, filmipari szakemberek, újságírók és rajongók. A csillogás és tömeg azonban olykor a tolvajokat is vonzza: 2013-ban, a történelem legnagyobb rablására épp a fesztivál ideje alatt került sor, amikor 112 millió dollárnyi értékű ékszert loptak el a Carlton Hotelból. A tetteseket nem sikerült elkapni.

Magyar sikerek

Habár a magyar kormány 1939-ben kapott meghívót, a hivatalos válasz az volt, hogy nem készülnek itthon versenyeztetésre alkalmas filmek – az elutasítás valódi oka minden bizonnyal a fesztivál ellenrendezvény jellege volt. 1947-ben mutatták be az első magyar filmet Cannes-ban, Keleti Márton A tanítónőjét. Az ötvenes években Keleti további három filmje is a zsűri elé került, továbbá nevezték Makk Károly Liliomfiját, Fábri Zoltán Körhintáját, az Édes Annát és a Dúvadot. Az első nagyjátékfilmes elismerést Páger Antal kapta a Pacsirtában nyújtott alakításáért 1964-ben, majd a következő évben Banovich Tamás technikai díjat kapott Az életbe táncoltatott leány című táncfilmjéért, majd 1967-ben Kósa Ferenc rendezőként, Tízezer nap című művéért. Jancsó Miklós a hatvanas évek második felétől kezdve rendszeresen jelen volt, de csak 1972-ben, a Még kér a népért kapott rendezői díjat, mellette Makk Károly filmjei is rendre versenyben voltak. Törőcsik Mari 1976-ban a Déryné, hol van? főszerepéért a legjobb női főszereplő díját kapta, Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjéért a zsűri nagydíját kapta 1984-ben, 2015-ben ugyanezt kapta Nemes Jeles László Saul fia című alkotása. Szabó István két díjat kapott, egy forgatókönyvíróit és egy különdíjat a zsűritől a Mephistóért és a Redl ezredesért. Enyedi Ildikó az Un certain regard szekcióban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom című elsőfilmjével, 1989-ben, Mundruczó Kornél 2008-ban a kritikusok díját kapta a Deltáért, 2014-ben Un certain regard-díjat a Fehér Istenért.

(Forrás: Wikipedia, medium.com)

Címlapkép: Stephane Cardinale - Corbis/Getty Images